Egy írónő, aki a zoknik jólétéért harcol

Olvasási idő kb. 3 perc

Marie Kondo megtanít selejtezni és rendet tartani, bár elég fura módon teszi ezt.

"A varázslatos japán módszer, amellyel örökre száműzheted a rendetlenséget az otthonodból" - ígéri Marie Kondo könyve. A – meggyőződésem szerint kényszeres rendrakó – japán nő arról írt könyvet, hogyan selejtezzük ki a számunkra felesleges dolgokat, és ezáltal hogyan tartsunk rendben az otthonunkat. Nem ez az első, és nem is az utolsó eset, hogy valaki ehhez a témához nyúl, az eladások szinte garantáltak, főleg ha karácsony-újév táján kerül az üzletekbe a könyv.

Hogy feltalált-e valami egyedit Kondo? Nem. Annyira nem, hogy nem sikerült 234 oldalt megírnia a témáról anélkül, hogy ne ismételte volna magát számtalanszor.

A szisztémában persze semmi új nincs, tényleg jó dolog megszabadulni azoktól a dolgoktól, amelyre semmi szükségünk. Igaz, Kondóban fel sem merült, hogy ne a kukába kerüljenek a tárgyak, hanem esetleg odaadja valakinek, akinek örömet okoz, vagy eladja, vagy megkeresse azokat, akik pont egy ilyen tárgyra vágynak.

Fotó: Libri

A könyv három témát jár körbe, a selejtezés, a rendrakás és a tárolás témakörét. Nekem sajnos nem sikerült eldöntenem, hogy Kondo kisasszonynak van-e valamilyen pszichés betegsége, ezért az emberek helyett a tárgyaival kommunikál, vagy egyszerűen ez csak egy Japánban normális dolog. Persze nincs azzal baj, hogy odafigyelünk a dolgainkra, ápoljuk, védjük őket, én még azt is megkockáztatom, hogy köszönetet mondok a kiselejtezett tárgynak, mielőtt kikerül a háztartásból, de amit Kondo művel, az egyszerűen elmebaj: nem okvetlenül az, amit mond, hanem hogy hogyan.

A legtöbb ember számára a tárgyak tárgyak, bár érzelmileg persze lehet egyikhez-másikhoz kötődni, felidézhetnek szép emlékeket, ezt senki nem vitatja. Biztosan lesz, akinek ez a könyv adja meg a kezdő lökést ahhoz, hogy elkezdjen szortírozni, és ezért már megéri megvenni a könyvet, melynek lényege néhány mondatban összefoglalható. Ezek pedig: 

  • Tartson mindent azonos dolgot egy helyen.
  • Ne legyen a konyhában és a nagyszobában ceruza, elég neki egy hely. Így mindig tudja, mit kell pótolni, és valójában mennyi mindene van.
  • Selejtezze ki kíméletlenül a könyveket és a ruhákat.
  • Ne tárolóhelyeket gyártson, ahová elsuvasztja a dolgokat, hanem selejtezzen ki mindent, amire nincs szüksége.
  • Ne gombócba gyűrje a zoknikat, hanem hajtogassa el őket.
  • Szabaduljon meg a régi fotóktól és könyvektől is.

Mindenfajta további süketelés helyett, jöjjön néhány örökbecsű mondat a könyvből.

"Rendrakáshoz csinos ruhát és blézert szoktam viselni. Én így mutatom ki tiszteletemet a ház és a benne lévő dolgok iránt"

" A cuccaim előtt nem kellett megjátszanom magam"

"Én ezért szoktam időnként feltenni a kérdést, hogy a tárolóhely, amit a holmijaimnak kijelöltem, valóban boldoggá teszi-e őket. Végül is, a tárolás egy szent szertartás, melynek során otthont választasz a dolgaidnak"

"Mondjanak köszönetet a kézitáskájuknak is, mikor elpakolják a szekrénybe. Neked köszönhetem, hogy ennyi mindent el tudtam ma végezni! "

"Jól nézd meg ezeket! Ideje lenne pihenniük! Tényleg azt hiszed, hogy így bármennyit is tudnak pihenni?" - M.K. a gombolyagba hajtogatott zoknikról, akiket ezért inkább hajtogatni kellene.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Offline

Kvíz: felismered ezeknek az országoknak a címereit?

A nemzeti zászlókat a legtöbben pillanatok alatt felismerik, de mi a helyzet a címerekkel? Ezek az összetett, szimbólumokkal teli alkotások sokszor mélyebb és izgalmasabb történeteket mesélnek el egy-egy nemzet múltjáról és kultúrájáról.

Mindennapi

Büntetést is kaphatsz, ha ilyen töltővel utazol

Ma már szinte mindenki visz magával hordozható power bankot utazásai során, ám egyáltalán nem mindegy, milyen típusú az eszköz, hiszen, ha az nem felel meg a légitársaságok szabályainak, akkor büntetésre vagy akár repülőgépről történő kizárásra is számíthatunk.

Mindennapi

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapítókat és az allergia elleni gyógyszereket érintheti.

Világom

Így néz ki Csernobil 40 évvel a katasztrófa után

Negyven év telt el a világtörténelem legsúlyosabb nukleáris katasztrófája óta. A csernobili erőmű környéke ma nagyrészt elhagyatott, a körülötte kialakított lezárt területet visszafoglalta a természet.

Életem

Elbutít, ha így használod az AI-t: a memóriádra is hatással lehet

A legújabb kutatások szerint a mesterséges intelligencia túlzott és kritika nélküli használata csökkenti az agyi aktivitást és negatívan hat a memóriára. A Cambridge-ben végzett kísérletek rávilágítottak arra, hogy a feladatok mesterséges intelligenciával történő megoldása hosszú távon a mentális képességeink leépüléséhez vezethet.

Életem

Ezek a kutyaharapás valódi okai

Sokan hiszik, hogy a kutyaharapások az utcán, idegen ebek miatt történnek. A statisztikák azonban megdöbbentő képet festenek: az esetek 80 százaléka otthon következik be, méghozzá leggyakrabban nyáron és a hétvégéken.