Kitegyem? Ne tegyem?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Bár az ültetés tipikus tavaszi munka, akkor is belefuthat, amikor felkészíti a kertjét a télre. Tudja, hogyan lesz krókusza márciusban? Vagy hogy az amarillisz kint maradhat-e télen? Segítünk!

Szeptember és október azok a hónapok, amikor a hagymás növényeket ki kell ültetni a kertbe, hogy tavasszal szépen virítsanak majd. Ez azonban nem azt jelenti, hogy minden olyan növényt ki kell ültetni, aminek hagymája van.

Tulipánok, nárciszok, krókuszok

A kertek nagy kedvencei, nem is csoda, hogy nagyon sokan ültetik őket. Azonban tartsa szem előtt, hogy a mélység, illetve a vízáteresztő közeg nem mindegy ezeknek a növények az esetében.

Fotó: Photos From Japan Asia And Othe Of The World / Europress / Getty

„Jó vízáteresztő képességű talajba - mely sem túl laza sem túl kötött kb. – 15-20 cm távolságra egymástól, 8-10cm mélységre ültesse a tulipán- illetve nárciszhagymákat (ilyen talajt virágföld és perlit, vagy tőzeg keverékével állíthat elő. A perlit nagyjából 20%-át tegye ki a keveréknek, míg a tőzegből lehet kicsit több is - a szerk.). A nárcisz- és krókusz hagymák a tulipánéval ellentétben évről évre nagyobb számban lesznek a talajban. Mivel a krókuszok apróbbak, így sűrűbben kell ültetni azokat, miközben ügyeljen a talaj rögmentességére. A hagymákat szeptembertől decemberig ültesse, és az elvirágzás és a levelek elsárgulása után szedje ki” – mondja Zakar András, a Kertépítés-solymár.hu okleveles kertészmérnöke.

Van, ami marad

Hiába talál a raktár vagy a pince mélyén egy sor szép hagymás növényt, mielőtt kiteszi azokat, mindenképpen utána kell néznie, hogy egyáltalán el lehet-e ültetni őket az őszi hónapokban. Hiszen egy sor olyan hagymással is találkozhat, melyek megsínylik a fagyokat, így mindenképpen zárt, fagymentes helyen kell őket teleltetni.

Fotó: Rikuo Natsuume/aflo / Europress / Getty

„Az amarillisz a fagyokat nem viseli el, de a nyarat a szabadban töltheti. A kardvirág hagymákat április közepétől július elejéig ültetheti ki. Október végén azonban ki kell szedni őket a földből, mivel a fagyokat már nem bírnák ki. Hogy következő évben is kivirágozzanak, át kell teleltetni 5-10°C-os helységben”- mondja a szakértő.

A teleltetést szellős, hűvös és sötét helyen érdemes végezni. a hagymákat tekerheti újságpapírba is, de egy hálóban fellógatva is tökéletesen áttelelnek. A lényeg, hogy a nedvességtől óvja őket, nehogy megpenészedjenek. Ha mégis ez történne, akkor a gombás hagymákat mindenképpen válogassa ki a többi közül és dobja ki, mert menthetetlenek, viszont továbbfertőzhetik az egészségeseket!

Nem csak a földbe

Tulipánt, nárciszt és krókuszt akkor is ültethet, ha történetesen nincsen kertje. Akkor természetesen a cserepes megoldás adódik, amiben azonban szem előtt kell tartania, hogy ilyen kis mennyiségű föld nagy hideg esetén átfagyhat. Ez ellen szalmába vagy nejlonba csomagolással védekezhet, de a szellőzést biztosítania kell ekkor is.

Fotó: Katrin Ray Shumakov / Europress / Getty

„Ha cserépben szeretne hagymás növényt nevelni, válasszon egészen nagy hagymákat. Novemberben ültesse a talajba úgy, hogy a hagyma félig legyen a földben, és mérsékelten öntözze. Tartsa 8-12°C-on. A tavasz eljöttével március elején a hőmérsékletet növelje 14-16°C-ra” – tanácsolja a kertészmérnök.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.