Illatosítsa szemetesét vagy WC-jét természetesen!

Olvasási idő kb. 2 perc

Természetes anyagokkal is illatosíthat úgy, hogy közben sem a környezetét, sem a szervezetét nem terheli mérgekkel.

Egy szép tiszta lakáshoz sokaknak hozzátartoznak az illatok is. Ennek eléréséhez gyakran a drogériák kínálatához fordulnak, ahol olyan széles választékkal találkozhatnak, hogy a bőség zavarában az összetevőket már nem is böngészik át. Pedig ezek a szerek sok esetben szinte kizárólag mesterséges anyagokat tartalmaznak, pedig elkészítheti őket maga is!

Természetesen nem lehet?

De, szerencsére lehet. Ám azzal számolnia kell, hogy a természetes illatosítók illatát (legalábbis eleinte) gyengébbnek fogja érezni, mint a mesterségesekét. Hogy akkor mire jók? Egyszerű: ha ön is átáll ezek használatára, és lemond a mesterségesen felerősített anyagokról, így a szaglása rövid időn belül alkalmazkodni fog és újra érzékenyebb lesz.

Fotó: Skhoward / Europress / Getty

„A természetes illatok kevésbé agresszívek, mint a mesterségesekés illékonyabbak is (ezért nevezik illóolajoknak). Ha elkezd átállni mesterséges illatokról természetesre, kezdetben gyengébbnek érzi majd őket. Egy idő után azonban, ha minden erősen illatosított kozmetikumot, háztartási szert kiiktat a mindennapi használatból, a szaglása is megváltozik. Újra érzi majd a gyengédebb illatokat, az erős és főként mesterséges illatanyagok pedig ingerelni fogják orrát. Szaglása érzékenyebb lesz, olyan aromákat fog tudni megkülönböztetni, amikről előtte nem is gondolta.

A természetes illatosításra áttérés nem csak a káros hatásoktól óv meg (sok mesterséges illat összetevői ártalmasak lehetnek az egészségre), hanem kifejezetten előnyös: a valódi illóolajoknak gyógyhatásuk van, használnak testnek és kedélynek egyaránt” – mondja Südy Zsuzsanna, a Lukrécia kencéi, természetes kozmetikumokkal és illatosítókkal foglalkozó honlap tulajdonosa.

Terítéken a kuka, a wc és a cipős szekrény

A ház egyes részei különös figyelmet igényelnek. Ilyen például a mellékhelyiség, de a kuka is kellemetlen szagok forrása lehet a használat során. Ilyen esetekben nem csak illatosítani kell, hiszen ezzel a kellemetlen, és a kellemes szagok elegyét hozzuk csak létre. Ahhoz, hogy határozottan jó eredményt érhessünk el, mindenképpen meg kell szüntetni a bűz okát is! Persze, erre is tudunk természetes megoldást.

Fotó: Mr.surakit Harntongkul / Europress / Getty

„A szódabikarbónás receptek nem hazudnak, ez egy tényleg tökéletes szagtalanító anyag. Szórhatja cipőbe is (magában vagy textilzacskóba csomagolva), hiszen semlegesíti a lábszagot, de használhatjuk súrolószernek is mosogatáskor, mert szagtalanítja is az edényt. Így tehát nem meglepő, hogy a szemetes szagtalanító is szódabikarbónával működik a legjobban.” – mondja a szakértő.

Az illóolajok, bár valóban nem olyan intenzív illatúak, ám a legtöbb természetes háztartási anyaggal szemben nagyon sokáig eltarthatóak. Maguk az illatok egy évig, vagy még tovább, míg például a szódabikarbóna jól zárt üvegben évekig is.

Fotó: Vstock / Europress / Getty

Házi illatosító receptek

WC illatosító golyó:

  • 1 csésze mosószóda
  • 1 csésze citromsav
  • pici víz
  • 30 csepp borsmenta illóolaj
  • 30 csepp citrom illóolaj
  • 30 csepp levendula illóolaj

A mosószódát és a citromsavat keverje össze, adja hozzá az illóolajokat, és spricceljen rá vizet, de csak nagyon óvatosan. Annyi vízzel dolgozza össze, amíg jól összeáll, és golyókat formálhat belőle. Hagyja száradni a kész golyókat, majd tegye őket jól záródó üvegbe, hogy megőrizzék illatukat. A használata nagyon egyszerű: dobja a wc-be, és hagyja pezsegni. Ezzel fertőtleníti és illatosítja is a mellékhelyiséget.

Kuka illatosító:

  • 3/4 bögre szódabikarbóna
  • 1/2 bögre só
  • 1 citrom
  • citrom/teafa illóolaj
  • 1/2 teáskanál mosogatószer

A szódabikarbónát és a sót keverje alaposan össze, majd adja hozzá a többi hozzávalót. Nyomkodja formába, majd borítsa ki, és egy éjszakát szárítsa. Ezután csak a kukába kell tennie egyet, amikor annak szaga nem megfelelő.

Illatosító spray

  • 2 dl víz
  • 20 csepp illóolaj

Ahhoz, hogy az illatosító ténylegesen spray lehessen szüksége lesz egy pumpás flakonra. Ebbe töltse a vizet, és a tetszés szerinti illóolajat. Minden használat előtt rázza alaposan össze, mert az olaj a vízben nem oldódik fel, csak keveredik azzal.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Offline

Kvíz: felismered ezeknek az országoknak a címereit?

A nemzeti zászlókat a legtöbben pillanatok alatt felismerik, de mi a helyzet a címerekkel? Ezek az összetett, szimbólumokkal teli alkotások sokszor mélyebb és izgalmasabb történeteket mesélnek el egy-egy nemzet múltjáról és kultúrájáról.