Újrahasznosított ötlet volt a szuper újrahasznosítható boríték

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy finn cég szerint a Royal College of Art diákja egy az egyben lekoppintotta újrahasznosítható termékük terveit és annak nevét.

Nemrég számoltunk be az újrahasznosítás terén innovatív ötlettel előrukkoló egyetemistáról, Yu-Chang Chouról, aki egy poron néven futó anyagból készült újrahasznosítható és visszaküldhető borítékot álmodott meg. A weurbanist.com oldalán azonban a napokban megjelent egy cikk arról, hogy a Royal College of Art diákja kötelezettségszegést követett el, mivel nemcsak szinte egy az egyben koppintotta le a 2011-ben alapított finn startup cég, a RePack vitathatatlanul forradalmi újítását, de még annak nevét is lenyúlta.

A diák találmánya
Fotó: yuchangchou.com

A kirobbant ügy egyik legfurcsább része mégis az iskola nyilatkozata volt a gondatlan plágiumról, ugyanis a vezetőség szerint elképzelhető, hogy a márka és a diák koncepciója között lehetnek véletlen összefüggések, de a további szöveg azonban azt sugallja, hogy a hallgatójuknak volt némi ismerete az eredeti projectet illetően. Függetlenül attól, hogy az intézmény kiállt diákja mellett, a tervet eltávolították az iskola honlapjáról, arra hivatkozva, hogy mire a vizsgálat véget ért diákjuk időközben már elvégezte az iskolát.

A finn márka ötlete
Fotó: repack.fi

A RePack úgy tűnik, hogy bár vonakodva,de elfogadta a helyzetet és kiadott egy nyilatkozatot, miszerint függetlenül az eset kínos részleteitől, örülnek, hogy a diákok látnak lehetőséget a fenntartható és újrahasznosítható csomagolásokban ( ha nem is pontosan ugyanabban, mint az övék). A diák által újrahasznosított ötlet eredeti verziójáról ide kattintva tudhat meg még többet.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.