Látott már vicces multi irodát? Mutatjuk!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A multik irodáira nem jellemzőek a fantáziadús dizájnmegoldások, mégis tudunk mutatni egy ilyet Budapesten. Amerikai egyszerűség és vidám színek - ez kell a jó munkavégzéshez?

A multik irodái legtöbbször unalmasak, bár a célnak pontosan megfelelnek: van bennük asztal, szék, világítás. Mostanság pár cég felismerte, hogy ha az alkalmazottak jól érzik magukat a munkahelyükön, akkor jobban dolgoznak, ezért megpróbálják minél kényelmesebbé tenni az irodai létet. Főleg a technológiai cégek járnak ebben az élen, mi a Prezi irodáját szeretjük nagyon, de a Ustream alkalmazottainak sincs rossz dolguk.

A Mars és a Wrigley azért nem volt ilyen bátor, és bár 2008-ban egyesült a két cég, 2012-ben döntöttek a felújítás mellett. A a Dorottya udvar egyik emeletén kapott helyett a közös cég, melynek a Geppetto Belsőépítész iroda tervezte meg az új tereket.

A tervezés során, a cég elvárásai között az emberközpontú, emberléptékű, környezettudatos, energiatakarékos, ergonómikus hívószavak is szerepeltek, ilyen irodát szerettek volna maguknak.

Kovács Danica és Buzogány Ildikó tervezők azért sem hozhattak be extravagáns ötleteket, mert az amerikai egyszerűsítő gondolkodást kellett követni, azaz egy igen egyszerű sémából kiindulva kellett valami vidámat alkotni. 

A bejárat közelébe kerültek a közös terek - az iroda teljesen akadálymentes - hátrébb pedig a munkaterek. Pluszban kis tárgyalók is vannak ezen a területen, a meetingekre alkalmas tárgyalók máshol kaptak helyett.

A tervezés során szerették volna a régi irodákból a lehető berendezést áthozni, és ahogy a képeken is látszik, mindenhol megjelennek a termékek.

A -számukra igen amerikai - recepciónál keleti imahenger mintázó oszlopra írták fel az alapelveket, a színekkel megkülönböztetett telefonfülkékben pedig nyugodtan lehet beszélgetni.

Galéria ikon

18

A Mars és Wrigley 2008-ban egyesült, de sokáig külön irodában melóztak az alkalmazottak.
Galéria: Mars-Wrigley iroda
Fotó: Sólyom Balázs
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.