Egy erkély is elég a profi konyhakerthez

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A konyhakert menő, ráadásul gyönyörködhet is a munkájában.

A saját zöldség és fűszernövény bizony olyan kiváltságok, amiről sokan úgy gondolják, csak a kertes házban élőknek adatik meg. Pedig ez nem igaz: már egy erkély is alkalmas arra, hogy hasznos és szép konyhakertet tartson fenn, csupán be kell tartania néhány alapszabályt.

 

A balkon nem a kert!

Ha ön is lakásban él, akkor tudja, hogy hiába van hatalmas erkélye, az akkor sem olyan, mintha kertben lenne. Hiszen a balkon burkolva van, és a magasságából adódóan olyan körülményeket kell elviselnie az ide telepített növényeknek, amilyenekkel a kertben csak nagyon ritkán találkozhatnak. Ennek ellenére ez nem jelenti azt, hogy a balkonon ne lehetne illatos fűszer-, vagy éppen konyhakertet nevelni. Ehhez csak annyi kell, hogy tudja, melyik növénynek milyen igényei vannak, és beszerezze a megfelelő kaspókat, cserepeket és dézsákat.

„Balkonja beültetésére bármilyen zöldséget választhat, attól függően, hogy milyen méretű virágládákkal, kaspókkal rendelkezik. Legkedveltebb és könnyen fenntartható zöldségféléink, amelyeket balkonján is sikeresen termeszthet, a paradicsom - melynek létezik már kisebb növésű fajtája is -, a paprika, a bab és a különböző fűszernövények, mint a bazsalikom, a kakukkfű és a levendula. De gyökérzöldségeket is termeszthet - például a répát, karalábét -, mindössze arra kell figyelnie, hogy ezeknek magasabb falú virágládát kell választania, hogy gyökerüknek legyen elegendő helyük fejlődni” - mondja Kálmán Kata okleveles kertészmérnök, a Kertelünk Kft. cégvezetője.

Fontos az is, hogy a „konyhakert” kialakításánál vegye figyelembe az erkély vagy balkon adottságait, hiszen a tűző nap, vagy a nagyon szeles környezet egy kicsit beszűkítheti a lehetőségeit. De ekkor sem reménytelen a vállalkozás: lehetséges trükkökkel áthidalni az ilyen problémákat - mint például egy zöldség árnyékolóként való felhasználásával -, ahogyan erről még szó lesz a későbbiekben.

Fotó: Maakenzi / Europress / Getty

Fenntartás

A kialakított konyhakertet fent is kell tartania. Ez egy kert esetében valamivel egyszerűbb, hiszen az eső is gondoskodik a locsolásról, a természetes környezet pedig segíti a tápanyagok utánpótlását. Az erkélyek azonban a legtöbb esetben fedettek, így a locsolás, és a tápozás is kizárólag az ön feladata. Az viszont már egyáltalán nem mindegy, hogy az adott zöldséget vagy fűszernövényt hogyan neveli, hiszen ha nem megfelelően öntöz, vagy nem biztosítja a növekedésükhöz szükséges teret és támasztékot, az könnyen a növények pusztulásához vezethet. A kertészmérnök éppen ezért azt tanácsolja, hogy a cserepeket is körültekintően válassza meg, és ne csak földdel töltse meg őket.

„Balkonja konyhakertjének kialakítása során igyekezzen virágládái vízelvezetését megoldani, hogy ne alakuljon ki pangó víz a balkonládák földjében, mely a gyökerek elrohadásához vezethet. Emiatt nagyobb kaspói, ládái aljára beültetéskor fektessen egy réteg kavicsot, valamint üssön lyuka(ka)t is, ahol elszivároghat a felesleges víz. Kisebb cserepek esetén használjon inkább cserépalátétet, ahová a vizet tölti, és ahonnan növényei könnyedén felszívhatják a nekik szükséges vízmennyiséget. Magasabb növekedésű zöldségnövények esetén, mint a paradicsom és a paprika, ügyeljen arra, hogy megfelelő támasztékot is biztosítson számukra. De legelső feladata, ha bármilyen növényt ültet, hogy a kaspó vagy virágláda ki legyen tisztítva és fertőtlenítve, így elkerülheti egy nem várt fertőzés, vagy betegség kialakulását a beültetésnél” - javasolja a szakember.

Fotó: Kevin Russ / Europress / Getty

Egy kis segítség a növekedéshez

Minden növényt védeni kell a károkozók és kártevők ellen. Ez fokozottan igaz, ha a balkonra beültetett zöldségekre, fűszernövényekre gondolunk. Jó hír azonban, hogy ügyes összeültetésekkel eleve megkímélheti a konyhakerti növényeket egyes kártevőktől – például a tetvektől, csigáktól -, sőt a haszonnövények növekedését is elősegítheti!

„A fűszernövények nemcsak ételeink ízesítését szolgálják, hanem a választott zöldségeink fejlődését is elősegíthetik, valamint virágaikkal és illatukkal egy kerti oázis hangulatát kelthetik erkélyünkön. Viszont amennyiben fűszernövényekkel párosítja zöldségeit vagy más fűszernövényeit, ügyeljen arra, hogy vízigényük szerint csoportosítsa azokat. A legtöbb fűszernövény, mint a levendula, a zsálya, a citromfű, valamint a menta, illatukkal távol tarthatják a kártevők egy részét, mint a tetveket és csigákat, de emellett odacsalogatják a méheket. Ezek viszont cserébe beporzásukkal fokozzák a termésképzést zöldségeink esetében” – mondja a szakértő.

Fotó: Shutterstock

Finom, és még árnyékot is ad

Azon túl, hogy az erkélyen termelt zöldségek megkönnyítik a mindennapjait és a pénztárcáját is kímélik, az is a saját zöldség termesztése mellett szól, hogy így pontosan tudni fogja, mikor és milyen vegyszerekkel érintkezett az asztalára kerülő zöldség vagy zöldfűszer. De itt még nincs vége a lehetőségeknek és balkonon kialakított konyhakert előnyeinek: a fűszernövények ugyanis az illatukkal teszik hangulatossá – adott esetben például Provence-i vagy keleties hangulatúvá – a balkont, míg más növények akár árnyékolóként is szolgálhatnak. Ilyen a futóbab is, mely amellett, hogy nagyon finom, rácsra, pergolára futtatva leárnyékolhatja az erkélyét is. Ez egyrészt elősegíti, hogy a terasz a kánikulában is kellemes hely maradhasson (ráadásul így a lakása sem melegedik fel annyira), másrészt ideálisabb körülményeket teremt a tűző napra érzékenyebb zöldségek vagy dísznövények számára is. Mindemellett a futóbab tölcsérszerű virágaival szép és színes, vidám megjelenést kölcsönöz a balkonnak, erkélynek.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.