Art deco dizájntárgyak hajból: menő vagy ciki?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Studio Swine tervezőpárosa szerint az emberi haj jelenleg Kína egyik fő exportcikke. Ön mit gondol a szokatlan ötletről? Szavazzon!

Számunkra már a házikedvencünk szőréből köttetett pulóver is hátborzongató ötletnek tűnt, de a Studio Swine két tervezőjének, Azusa Murkakmi és Alexander Groves emberi hajból készített dísztárgyai még ennél is morbidabbak. A számos nemzetközi elismeréssel és díjjal kitüntetett páros nem először hívja fel magára a figyelmet szokatlan ötletével, az ő nevükhöz köthető ugyanis az a Sao Paulóban kiállított bútorkollekció is, melyet szemétből és tengeri törmelékből készítettek a tervezők.- írja a Veuve Clicquottal, a Heinekennel és az Unileverrel is együtt dolgozó dizájnerekről a fastcodesign.com.

Galéria ikon

8

Galéria: Emberi hajból készít tárgyakat a Studio Swine
Fotó: studioswine.com

A japán építész és a brit művész Hair Highway névre keresztelt gyűjteményéhez az egykori selyemútként emlegetett kínai Shandong tartományból gyűjtött inspirációt és szerzett tapasztalatot a későbbi technológiákkal kapcsolatban. Az emberi haj útjáról, a hajkereskedők üzletétől a piaci értékesítésen át a dísztárgyak legyártásáig egy látványos és megdöbbentő kisfilmet forgattak a tervezők, melyből egyértelművé válik, hogy Kína két legnagyobb exportcikke a trópusi keményfa és az emberi haj.

A Studio Swine kreatív párosa műgyantával és festékkel kombinálta a felvásárolt emberi hajat, az így létrehozott kompozit anyagból pedig egy egyedülálló, az 1930-as évek Shanghai-deco stílusában készült kollekciót készített, melynek tálai,fodrászkellékei és egyéb kiegészítői első látásra úgy hatnak, mintha azokat valamilyen csiszolt csontból vagy egzotikus keményfából készítették volna a tervezők.

Galéria ikon

8

Galéria: Emberi hajból készít tárgyakat a Studio Swine
Fotó: studioswine.com

„Az ázsiaiak haja regenerálódik a leggyorsabban, ráadásul 16-szor gyorsabban nő, mint a trópusi keményfa. Hihetetlenül erős hajuk van, egy hajszál elbírhat akár száz grammot is. A Föld lakossága várhatóan az elkövetkező 15 évben eléri a 8 milliárdot, ennek tudatában az emberi haj sok szempontból is tökéletes fenntartható erőforrás lehet" – mutat rá egy meglepő aspektusra Groves, aki öt hónapot töltött a jelenlegi hajipar világközpontjában. Ön mit gondol, menő emberi hajból különféle tárgyakat előállítani, vagy cikinek és bizarrnak találja magát az ötletet is? Szavazzon!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?