Fele költségvetésből épít stadiont Zaha Hadid Tokióban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A sztárépítész ellen utcai tüntetések is szerveződtek a japán fővárosban, mondván, fele ennyiből is kijön. És tényleg.

Újabb balhéba keveredett az év tervezőjének járó díjjal kitüntetett Pritzker-díjas építész, Zaha Hadid, akinek múltkori kitüntetésétől sem mindenki volt elragadtatva a szakmában. Ezúttal Japánban találkozott akkora ellenkezéssel egy stadionterve, hogy utcai tüntetéseken tiltakoztak ellene.

Így fog kinézni a stadion 2020-ban
Fotó: Zaha Hadid Architects

A londoni olimpiai úszócsarnok tervezésével is megbízott Hadid még 2012-ben nyerte el a Japán Nemzeti Stadion megtervezésére és kivitelezésére kiírt pályázatot, melyet a 2020-as tokiói olimpiára szeretnének készen látni a megrendelők. A 80.000 férőhelyes, földrengésbiztos, behúzható tetőszerkezetes, mozgatható székekkel ellátott stadion ötlete (és a rá szánt, közel 400 milliárd forintnak megfelelő költségvetés) azonban nem mindenkinek nyerte el a tetszését, aminek hatására egy több, mint 500 fős utcai tüntetés is kialakult a múlt hétvégén a városban – írja az archdaily.com. A tiltakozások hatására Hadid majdnem visszalépett az egész projekttől, majd végül szóvivőjével megerősítette, hogy alkalmazkodik a 2020-as olimpiai stadion költségvetési módosításaihoz.

Több száz milliárdból építik fel a stadiont Tokióban.
Fotó: Zaha Hadid Architects

Hadid győztes pályázatát a japán építészek közül is támadták páran az elmúlt évben, Toyo Ito, Kengo Kuma és Sou Fujimoto is egyöntetűen azt állították, hogy Hadid épülete túlságosan nagy, rátelepszik a környezetére. Valószínűleg a sztárépítészek nyomásának hatására a versenyt szervező kormányzati szerv, a Japán Sporttanács drasztikusan csökkentette a projektre szánt költségvetési forrásokat: 300 milliárd jenről 169 milliárdra vitte le az összeghatárt. A drasztikus lépéshez valószínűleg kellett a sportminiszter, Hakubun Shimomura befolyásos szava is, aki szintén túl soknak vélte a stadionra szánt összeget.

Fotó: Zaha Hadid Architects

„Új, kifinomult dizájnnal optimalizáljuk a beruházást, hogy a stadion felhasználóbarát, sokoldalú és fenntartható legyen. A kivitelezés során szorosan együttműködünk az ügyféllel és a japán kollegáinkkal egyaránt. A stadion új, könnyedebb tetőszerkezete miatt jelentősen csökkennek a kiadások, ráadásul az új tervnek köszönhetően rugalmasabban kezelhetőek majd a szabadtéri és a fedett helyszínre szervezett programok is. A 80.000 férőhelyes stadiont felújítás nélkül használhatják majd 2020 után is sport és kulturális vagy közösségi eseményekre egyaránt.” – vázolta a londoni székhelyű Zaha Hadid szóvivője, hogyan lehet fele áron menő stadiont építeni.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.