Vegyen balatoni nyaralót egy budapesti garázs áráért!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

5 millió forint körüli összegért már kaphat azonnal költözhető nyaralót. A vízparti drága, a panoráma nem luxus.

Tudja, hogy kis túlzással egy budapesti garázs áráért már vehet nyaralót a Balatonon? Nyilván nem luxuskecót, a legtöbb felújításra vár, de simán van olyan, ahol azt az évi pár hetet érdemes eltölteni, a fennmaradó hetekben pedig ki lehet adni a haveroknak, és mindenki jól jár. Mutatunk néhány hirdetést, a képekre kattintva nézheti meg a lakások és házak adatlapjait, és további fotókat is talál róluk.

Balatonalmádi - panorámával

Ki ne vágyna egy házikóra mely a Balatonra néz? Ráadásul sokat nem kell takarítani, mert 42 nm mindössze, ráadásul vöröskőből épült. Vannak azért nehézségek. A telek a 71-es út mellett fekszik, nagy a szintkülönbség (gyk. baromira lejtős), ráadásul a ház felújításra szorul. Viszont 4 millióért panorámás házat venni elég menő, még akkor is, ha duplaannyit fog még rákölteni.

Balatonfűzfő - szivárvánnyal

Sose gondolt rá, de miért ne vehetne lakást a Balaton környékén? Nem kell füvet nyírni, folyamatosan költeni valamire, egyszerűen csak ott van, ha kell. 25 négyzetméter ugyan, de négy éve teljesen felújították. A lakás egy ősfás park közepén fekszik a gyereket meg le lehet küldeni a boltba reggeliért, mert közel van. Ráadásul azonnal költözhető, és még egy szivárványt is tartalmaz a 3,4 milliós ár.

Siófok - Aranypart

Ha szeret partizni, vagy csak utálja a másik oldalt, akkor érdemes a vízpart melletti lakást választania. Nem fognak a fülébe üvölteni a részegek, mert két kilométerre van innen a sétálóutca. Mivel ez egy üdülőház, pont annyi dolog van benne, ami egy miniapartmanba kell: egy szoba, teakonyha, viszont a háznak saját wellness részlege is van. Az ára 4,9 millió + áfa, de áfa nélkül is meg lehet venni. A kilátás szuper, a látványterv se rossz.

Továbbosztható Ábrahámhegyen

Az északi oldal egyik szép települése Ábrahámhegy, ahol egy gyümölcsfákkal teli házat árulnak. 1837 nm a telek, a Balaton 850 méterre van innen. Hogy bonyolítsuk a helyzetet, a telek kettébontható, egyiken egy 45 négyzetméteres, kétszintes, teraszos nyaraló van. Ezért 7,5 milliót kérnek, de ha nem akar házat, akkor megveheti a másik telket 5,5 millióért. Maximum sátrazik rajta.

Vadromantika Vászolyon

Balatonfelvidék egyik kistelepülése Vászoly, itt kínálják eladásra azt a komfortnélküli házat, mely egy 1500 nm-es kert közepén fekszik. A gyümölcsfás kertből gyönyörködhet a Balaton látványában, ha pedig összejön még egy garázs ára, akkor kipofozhatja a házacskát. 4,58 millióért kínálják.

Balatonfűzfő - szinte vízpart

Három szintes nyaraló, alig 400 méterre a strandtól. Jól hangzik, ráadásul a ház is elég nagy, 84 négyzetméter, amihez jár még egy viszonylag kicsi, 377 négyzetméteres kert. Az ára viszont akciós, 4,89 millió forint jelenleg. Villany van, ráadásul saját saját vízmű-, csatornarendszerre van kötve a víz és a csatorna. Értékelendő, hogy „Poniklec tátrai fenyő rönk faház (gyári, nem amatőr)", a szuterénbe pedig vörössóskúti mészkő padlóburkolat került. Ja, és van két autóbeálló is, ha óvná a kocsiját.

Borospince Bogláron

Borospincét is kaphat potom áron, rajta egy teljes házacskával. Nehezítő tényező, hogy áram csak aggregátorral van, más közmű pedig nincs. Víz helyett nézheti azt, a vastag téglafalak pedig hűvösen tartják az épületet. A part 5 perc kocsival, a házat pedig a hirdető szerint elég kitakarítani és kifesteni és már lehet is élvezni a kilátást. Az sajnos nem derült ki a hirdetésből, hogy a hárommillió forintos vételárban benne vannak-e a hordók, de ha igen, a hülyének is megéri.

Balatonlellei aprócska nyaraló

Ne legyenek illúzióink, 5 millió forint környékén nincsenek paloták. Ennyiért viszont kaphat egy 30 négyzetméteres téglaházat, 1000 négyzetméteres telekkel. Igaz, külterületen van, és a nagyvonalúan terasznak nevezett betonalapot se értjük, de némi ráfordítással helyes házacskát lehet belőle varázsolni.

Balatongyörök - zártkerti telek

Jöjjön egy újabb pince, és naná, hogy egy kis panoráma is. A telekről bámulhatja a tavat vagy a hegyeket, az 1985-ben épült pincében pedig hűsölhet. Ha maradt még egy kis pénze, felhúzhat rá egy 27 négyzetméteres házacskát is. Az ára 2,9 millió, ami valljuk be, nem túl sok. Ja, és van egy csomó gyümölcsfa is a telken. A tó két kilométerre van a telektől.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Csak egyetlen napot kapnak egy évben: ezt a tragikus szerelmi legendát egy egész ország ünnepli

Míg a nyugati világban a szerelmesek napját februárban, a fogyasztói társadalom csillogása és vörös rózsák kíséretében ünnepeljük, létezik egy ország, ahol a szerelem ünnepe egy szívszorító, évezredes legendáról és a nyári égbolt ragyogásáról szól. Japánban minden év július 7-én az egész nemzet díszbe öltözik, hogy együtt érezzen két égi szerelmessel, akiket a kegyetlen sors és a Tejút ezüstös folyója választ el egymástól az év 364 napján.

Világom

Félig sziklaszirt alá építették ezt a falut: olyan, mintha másik bolygón járnánk

Spanyolország lenyűgöző tájai és városai között van egy kis település, amiről egy képet látva első pillantásra nehéz eldönteni, hogy nem csak egy mesterséges intelligencia által generált képet látunk-e. A dél-spanyol Setenil de las Bodegasban ugyanis a házak nem a sziklák lábánál épültek, hanem részben alattuk, vagy sok esetben a sziklába vájtan helyezkednek el. A település több utcája fölött hatalmas kőtömbök tornyosulnak.

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.