Ír kocsmahangulatban dolgoznak a Airbnb-sek

Míg a SoundCloud dolgozói egy nemrég felújított régi sörgyár épületében kaptak helyet, addig a kaliforniai lakásközvetítő oldal, az Airbnb hagyományos ír kocsmahangulattal és egyéb látnivalókkal várja naponta dolgozóit, melytől - a babonához híven - szerencsét remél a vállalat vezetősége – számolt be a 2008-ban alapított közösségi szálláskereső oldal új dublini irodaházáról a dezeen.com.

„Beköltözünk a Watermarque épületébe. Két emeletet vettünk meg a házban, az iroda elsősorban cégünk ügyfélszolgálati és koordinátori feladatait látja el majd" – mondja az Airbnb szóvivője a dublini szilíciumvölgyként is emlegetett Watermarque irodaházról, amelynek az Airbnb-hez tartozó szobáit a New Yorkból Dublinba költözött tervezőpáros, Shih-Fu Peng és Roisin Heneghan, azaz a Heneghan-Peng Architects tervezte meg a cégnek.

A két emeletnyi, 21.000 négyzetméteres területet egy sor nyitott, a kreatív együttműködést segítő helyiséggel látták el a tervezők, mellyel jól láthatóan akarták tükrözni az Airbnb filozófiáját, kultúráját és a munkához való hozzáállását. A dolgozóknak azért nem kell lemondaniuk a privát szférájukról, helyet kapott az épületben két, magánbeszélgetésekre is alkalmas bézs és zöld színű telefonfülke is. A dinamikusra és rugalmasra kialakított munkakörnyezet recepcióját például az ír pubok mintájára patkó alakúra készítették, a tárgyalótermeket pedig (az amszterdami lakásokra utalva) két részre osztották fel.

A menő irodaház berendezése, mennyezete, padlója és egyéb dekorációi is mind a tipikus ír kocsmák hangulatát idézik. Az építészek egy 12 méter hosszú fapadot is becsempésztek az irodába, melyet 2012-ben kiállítottak a velencei Biennále írországi pavionjában. Nézze meg az otthonos kialakítást kapott Airbnb európai központjának irigylésre méltó belső tereit a galériában!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek