H.R. Giger nemcsak Alienekben volt jó

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hanem bútorokban is. A 74 évesen elhunyt művész kultikussá vált székeiért ma már milliós összegeket csengetnek ki a megszállott sci-fi rajongók.

A napokban hunyt el az egyik legismertebb szürrealista sci-fi illusztrátor, a belsőépítészből lett grafikus, Hans Ruedi Giger, azaz H.R. Giger. Az 1940-ben született svájci származású festőt elsősorban megdöbbentő alkotásairól ismerjük, melyeket ő szerényen csak biomechanikai csodáknak nevezett. Egyik legismertebb műve minden bizonnyal az Alien–sorozat címszereplője, amiért 1980-ban Giger hazavihette a Legjobb Vizuális Effektekért járó Oscar-díjat is. Az Alejandro Jodorowsky által elkezdett és soha be nem fejezett Dűnében már korszakalkotó bútoraival hívta fel magára a figyelmet. Neki köszönhetjük többek között az ikonikussá vált Harkonnen-székeket, de tervezett asztalokat, tükröket, lámpákat és egyéb berendezési tárgyakat is. 

Galéria ikon

29

Alejandro Jodorowsky sajnos sosem rendezhette meg a Dűnét, de Giger munkáira mai napig mindenki emlékszik.
Galéria: H.R.Giger munkái
Fotó: Facebook / HR-Giger

Az egyedülálló elemekkel dolgozó Giger kissé gótikus hangvételű, lenyűgöző bútoraiért ma már sok pénzt otthagynak a mainstream dizájn rajongói. Az 'Elegant Black Chair' névre keresztelt darab ára 2250 dollár (498.615 forint) között mozog a piacon, míg a 'Marbelized Harkonnen Chair' darabjáért 13.500 dollárt (2.9 millió forint) is elkérnek.

Galéria ikon

29

Három orr nélküli koponya található a szék támláján.
Galéria: H.R.Giger munkái
Fotó: Facebook / HR-Giger

Semmi kétség, hogy az egyik felkapottabb széke a kézzel készült, alumíniumból vagy fekete üvegszálból készített emberi csontvázat ábrázoló darab, ami 'Harkonnen Capo' néven fut a piacon. A Capo szék leghangsúlyosabb elemei a kidolgozott karfája illetve a széktámla tetején helyet kapott három, orr nélküli koponya, amik megkülönböztetik a Harkonnen sorozat többi darabjától. Ennek replikái is sokat érnek, egy üvegszálas verzióért adták már 30.000 dollárt (6.6 millió forint), az alumíniumból készültért pedig 50.000 dollárt (11 millió forint) is hajlandóak kiadni a megszállott sci-fi rajongók.

Galéria ikon

29

Lenyűgöző bútorai átlagosan 500 ezer forint köröl mozognak a piacon.
Galéria: H.R.Giger munkái
Fotó: Facebook / HR-Giger

Giger ikonikussá vált lemezborítókért is felelt az elmúlt évtizedekben, tervezett borítót többek között Debbie Harrynek, a Dead Kennedysnek, a Sacrosanctnak illetve a Dr. Deathnek is, írja a The Verge.com. Mindeközben maga is kultikus figura lett, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy bútoraival berendezett bárokat nyitottak a tiszteletére: a nyolcvanak években Tokióban, a kilencvenes években New Yorkban, majd a svájci Gruyèresben, ahol HR Giger Múzeumot is létrehoztak, melyben a művész privát gyűjteményének darabjai is láthatóak.

Nézze meg a galériában és a kisfilmben, mennyi mindent köszönhetünk még az Alieneken és az arctámadókon kívül a 74 évesen elhunyt művésznek!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.