Hétvégére design boulevard lett a Bartók Béla út

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Három nap, egy csomó ingyenes program. Kell ennél több egy esős hétvégére?

Egy hétvége a design jegyében - így lehetne összegezni a kicsit túlzó megnevezéssel „Bartók Béla boulevardon"  megrendezett Eleven eseménysorozatot, melynek egyik célja a design közösségformálás és környezetépítés, na meg a Bartók Béla út státuszának újrapozicionálása. Szombat délelőtt ez viszonylag kevés embert mozgatott meg, a szélen kívül szinte csak mi cirkuláltunk a helyszínek közt.

A program ráadásul nem is volt túlhirdetve, így sportszerű nehezítést jelentett a látogatók becsalogatása a műtermekbe, vendéglátóhelyekre és designboltokba.

Galéria ikon

25

Játsszon fával az a gyerek !
Galéria: Design hétvége a XI.kerületben
Fotó: Németh Péter / Dívány

A háromnapos programba (május 9-11) 13 helyszín szállt be, ahol azért nem mindig volt egyértelmű mi is történik. Az egyik kávézóban például sikerült az alábbi megbeszélést lefolytatni:

- Jó napot, szeretném megkérdezni, hogy az Eleven részeként itt milyen program várható?

-Itt?

-Itt!

-Semmilyen. De ha nagyon akarja, adok egy pecsétet a papírjára - mondta a pincérlány igen lelkesen (ugyanis lehetett bélyegzőket gyűjteni, és aki megszerezte az összeset, kaphatott 11 százalék árkedvezményt a boltokban). Nem éltünk a nagylelkű ajánlattal.

A Defoban reggel tízkor már bőven volt élet, és bár nagy fájdalmunkra a kávégép nem működött, a Stanford Design School videó-kurzusára betelt minden hely. A Celluxosok által megrendezett workshopon a Design Thinking módszert mutatták be. A téma az ajándékozás élményének újratervezése volt, melynek során két ismeretlen alkotott együtt valamit. Alig másfél óra alatt kellett a tervezési folyamatot tudatosítani, az egyes lépéseken végighaladva meglátni a másik ember egy részét, és közösen alkotni valamit. A kurzust a Cellux Csoport Elméleti Labor tervezői tartották. 

Galéria ikon

25

A design thinking módszerrel a villámtervezés lépéseit gyakorolták
Galéria: Design hétvége a XI.kerületben
Fotó: Németh Péter / Dívány

Szintén a Defoban lehetett Kovács Ágnessel és Polgár Dianával (aka Dyankarkötőket tervezni, ennek sikerét jelzi, hogy vasárnapra már csak e-mailes bejelentkezés után lehet bekapcsolódni.

A Palmetta Design bolt nemrég nyílt meg a Bartók Bélán. Az Alessi hazai importőrei ‘Pick Pack Print’  workshopot terveztek a szabadba, de a nagy szél miatt ezt gyorsan megbánták. Helyette viszont meg lehetett nézni Vető Márta újragondolt textileit és pár hazai tervező munkáját is, mint például a Codolagni designcég gyűrűjeit.

Nagyon szerettük volna, ha az elvileg résztvevő Hadik Kávéházban szólnak arról, hogy itt kérem egy esemény zajlik, de erre nagy sajnálatunkra nem került sor, pedig ők elvileg food designnal készültek az eseményre.

A főhadiszállásnak tekinthető Defo labor mellett a ReCreativity-seknél a Tranzitban biciklibelsőből lehetett fülbevalót készíteni, délután pedig a Zebramade raklapbútorai után lehetett vágyakozni.

Galéria ikon

25

Sajnos a like gomb és a beton kapcsolatát nem sikerült értelmezünk, az óra viszont kitűnően passzol egy legénylakásba, vagy loftba
Galéria: Design hétvége a XI.kerületben
Fotó: Németh Péter / Dívány

Vasárnap még számos program van a gyerekelőadástól a betonozásig, simán el lehet tölteni itt egy laza napot, valahogy mégis az volt az érzésünk, hogy bár hatalmas a lelkesedés, a Kult11 Egyesület keretében megvalósított programsorozatnak még van hová fejlődnie. De az irány nagyon jó, ráadásul sikerült olyan programot összeállítani, ami mindenkinek izgalmas lehet. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.