Viselne csótánytelefont és lárvaékszert?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Már óriás bogárra hajazó Iphone tokot és lárvák által összetákolt ékszert is kapni a piacon. Nézze meg mitől borzongunk a jövőben!

Nemcsak a nemzetközi dizájn szférát, hanem a hazai művészvilágot is mozgatja a bogár és rovarvilág témája. Legutóbb Kiss Miklós aranycsótányai lepték el a Műcsarnokot, miután 2011 óta mutatja be Goldenroach című projektjét a világ legmenőbb galériáiban Londontól Párizsig. De az igazi túlélőként nyilvántartott csótányokat feldolgozta az egyedi elektronikai kacatokban utazó Hamee is, akik elsősorban azzal lettek ismertek a piacon, hogy Disney karakterek hátsó felét applikálták rá viccesen az iPhone készülékekre. Ezúttal egy óriási csótánnyá lényegíthetjük át a telefont. Ha akarjuk.

Galéria ikon

6

Az igazi túlélőként nyilvántartott csótányokat feldolgozta az egyedi elektronikai kacatokban utazó Hamee is.
Galéria: Csótány és lárva kiegészítők
Fotó: rakuten.co.jp

A sikeren felbuzdulva egyel elvontabb ötlettel rukkoltak elő a tréfás kedvű készítők, akik ezúttal óriási, csokoládéra emlékeztető csótány formájú iPhone tokot dobtak piacra potom 29.60 dollárért ( 6588 forintért) Bár az undort keltő kütyüt nem biztos, hogy szívesen tartanánk magunknál, ettől eltekintve még szuper aranyos. Főleg akkor, ha nincs a közelünkben.

 A tokot népszerűsítő videóból is kiderül, hogy mi történik akkor, mikor elfelejtjük, hogy a mienk a visszataszító kiegészítő.

Nem hittük volna, de van, akit rovarépítészként könyvelnek el a művészvilágban. Mint például a Dél-Franciaországból származó Hubert Duprat, aki a tegzeslégy lárváit használja fel ékszerei előkészítéséhez. A víz közeli helyeken élő rovar lárvája ugyanis selyemből és az útjába kerülő faforgácsból, törmelékből,levelekből, gallyakból, csigaházakból, kisebb kavicsokból épít magának házat, mellyel testét kívánja megvédeni a külső hatásoktól.- írja az ecouterre.com. Persze, aki a Vízipók-csodapókon nőtt fel, annak ez nem újdonság, Duprat műveihez hasonlóval azonban nem találkozhatott a rajzfilmben.

Galéria ikon

6

A víz közeli helyeken élő rovar lárvája ugyanis selyemből és az útjába kerülő faforgácsból, törmelékből,levelekből, gallyakból, csigaházakból, kisebb kavicsokból épít magának házat, mellyel testét kívánja megvédeni a külső hatásoktól.
Galéria: Csótány és lárva kiegészítők
Fotó: Facebook

A művész ugyanis a tegzeslárvák építési kedvén felbuzdulva apróra zúzott aranyat, különböző drágaköveket, opált, türkizt, rubintot, igazgyöngyöt tett eléjük, melyből azok fel is építették luxusházukat. Majd miután a lárváknak már nem volt szükségük védelemre, a vázat jó pénzért értékesítette a piacon. Bár némi lelkiismeretfurdalással, állítja ő. .

„Gonosz cselt vetettem be ellenük. Úgy érzem, mintha kihasználtam volna a dolgozóimat. Ez annyira az ő munkájuk is, mint az enyém” – mondta a művész, aki egyenrangú félként kezeli lárváit. Agyszüleményével pedig az a célja, hogy elmossa a határokat a művészet, a természet és a spontaneitás között. Ha nem rovarfóbiás, akkor nézze meg a kisfilmben, hogy mindezt hogyan kell elképzelni a valóságban!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.