Steiner Kristóf megmutatja, alig néhány dolog kell ahhoz, hogy egyedi legyen a kecó.
"Itt a tavasz lehellette, bruhahahaha hehehehehe" - ahogy édesanyám mondotta egykoron. És bár ilyen zseniális és mélyenszántó verset biztos nem mindenki képes költeni, azért nem hagyhatjuk, hogy ne használjuk ki a tavasz kreatív energiáit. Korábbi három írásom után - amelyekben lustáknak és csóróknak szóló DIY tippeket adtam itt, itt, és itt - most már a kertbe is kimerészkedünk. Mert itt a tavasz lehellette. De ezt már mondtam.
Falitáska... vagy kézikép?
Az egyik korábbi összeállításban már ecseteltem a problémát, amikor az ember beköltözik egy új otthonba, a falak pedig üresen tátonganak. Csak azért pénzt költeni közepesen unalmas képekre, hogy ne legyen csupasz felület a kanapé, vagy a komód felett viszont felesleges – érdemes inkább várni a tökéletes festményre, fotóra, vagy rajzra, akár éveket is. Közben pedig mindig vannak olcsó és szimpla megoldások, hogy addig se legyen tök üres a fal: a csomagolópapír-posztert és a saját készítésű festmény megoldásokat már megmutattam – ez pedig itt valami új.
A térképes bevásárlótáskát egy bolhapiacon találtam, és azonnal tudtam, mi a tervem vele. Már régóta szerettem volna egy világtérképet az otthonomba, de tudtam, hogy celluxozni meg képkeretezőhöz menni nem akarok. A szimbolikája is nagyon tetszik, és ha ez egy rajzfilm lenne, néha lekaphatnám a komód fölül, bedobnám a legfontosabbakat, és készen is állnék a világkörüli útra. És sosem tévednék el.
Betűvetés a polcon
Amikor a Szex és New York filmben Carrie felújíttatja a kis régi, New York-i lakását, telepakolja olyan cuccokkal, amiket betűk ékesítenek. Van LOVE felíratú festménye és szöveges kispárnája is (heló, Oravecz Nóra!). Na, valamikor akkoriban jött divatba a betűmánia, ami mára odáig csúcsosodott, hogy a giccses lakberendezési üzletekben fából kivágott cirádás betűkkel egész szavakat árulnak, mint például „family”, „hope”, meg „kitchen” – hátha valaki elfelejti az otthonában, merre van a konyha. És bár nem állítom, hogy nem kacérkodtam a „home sweet home” felirattal, végül úgy döntöttem, puritánabb módon követem a divatot. A családunk tagjai mind kaptak egy betűt, mégpedig saját nevük kezdőbetűjét: Kristóf, Matan – a férjem -, valamint Chopa és Özge, a kutyusaink. Jó lenne azt mondani, hogy magam vágtam ki a betűket, de erre még csak elméletben vetemedtem – egyszerűen megkértem egy asztalost, hogy maradék fából hozza össze nekem a műveletet. A festés már az én művem.
Non-stop zöldséges az erkélyen
Ki mondja azt, hogy az embernek tanyára, telekre, vagy akár kertre van szüksége ahhoz, hogy zöldségeket termesszen? Az én zöldségpalántáim a teraszon növekszenek, erre pedig bármilyen napos ablakpárkány alkalmas. Magról nőttek ekkorára két hét alatt – ez azért jó, mert egyrészt zöldségmagokat venni sokkal olcsóbb, mint palántákat, és azért is, mert ezek sokkal kitartóbbak és erősebbek, mint a hipermarketekben vásárolt, már a polcon fényes kis paprikákkal villogó növények. A magokat néhány miliméterrel a föld alá vetettem, majd betakartam őket, és lelkiismeretesen öntözgettem mindegyiküket. Három nappal később már el is kezdtek növekedni – az első a retek volt, mert afféle Murphy-törvény, hogy a legkevésbé finom zölség fog először megmutatkozni. Ha kábé kétszer ekkorák lesznek, nagyobb erkélyládába ültetem majd őket, a kis cserepekbe pedig már vetem is a következő adag csilit, paprikát, cukkínit, sárgarépát, koktélparadicsomot, uborkát... és egye fene, retket is.
A kopott az új strasszos
Régen a giccs azt jelentette: mindenre rányomjuk a kristályokat és strasszokat. Ma az ellenkezője hódít: minél kopottabb, régiesebb valami, annál übermenőbb. Pár hónappal ezelőtt elmentem egy afféle asztalos-szabadegyetemre, ahol egy foglalkozás során megtanítottak minket bútorokat antikolni. Mostanra a „shabby chic” stílusként emlegetett irányzat láthatóan betört a köztudatba Magyarországon is: még az Otthon magazin címlapján is csiszolóvászonnal kikezdett fehér bútorok pompáznak.
Ezt az asztalkát egy barátnőm találta az utcán, majd végül együttes erővel változtattuk át „vintage” darabbá. Ehhez kell kétféle színű festék és egy csiszológép (vagy kézreálló fadarabra tekert smirgli). A kétféle színt egymásra kenem, hagyom megszáradni, és a géppel random bele-bele szántok itt-ott. Az éleket és sarkokat egész az eredeti színig csiszolom. Jó hír, hogy nem tiszta fa, hanem klasszikus gagyi papundekli, ennek ellenére remekül lehet kísérletezgetni vele. Hát ezért nem érdemes kidobálni a régi bútorokat... vagy hagyni parlagon heverve azokat, amelyeket az utcán sodor elénk a sors.
Raklapot mindenhova!
Valamiért a kerti bútorok lassan drágábbak, mint a lakásbútorok. Ki akar egy nyugágyra tízezreket költeni?! A raklapból eszkábált asztalunk - amelyről szintén meséltem már – olyan népszerű, hogy elhatároztuk: ideje egyéb kerti bútordarabokat is forradalmasítani. Így született meg ez a raklap-fotel, amelyben kényelmesen elfér két ember, esetleg négy kutya, vagy ezek változó arányú keveréke. A háttámlának szánt raklapot az erkély falának is lehet rámasztani, de valami stabil tárgy, vagy állvány is szuper – nálam a bojler lábának van döntve. Az ülőalkalmatosságot egyszerűen csak mellé toltam, rádobtam néhány párnát, a támlát pedig lazán letakartam az egyik olyan takaróval, amellyel sosem tudom pontosan, hogy hová tegyem – lássuk be, minden háztartásban van ilyen.
Sakk-matt a kilöttyent kávénak
A raklapbútoroknak egyetlen hátrányuk, hogy necces bögrét, vagy poharat pakolni rájuk. Tányért, tálat, lábost lazán lehet, de a kávém sajnos már többször szivárgott el a gerendák közötti résekben – valószínűleg ez lehet az oka annak, hogy az asztallapokon általában nincs lyuk. Ám sebaj: egy régi sakktábla (a fából készült, kinyithatós fajta, ami kis lapos dobozként a bábukat is magában foglalja) tökéletesen alkalmas arra, hogy edényalátétként funkcionáljon. Praktikus, strapabíró, és még jól is néz ki.
