Dobja fel a kukáját öntapadós matricákkal!

Olvasási idő kb. 1 perc

Ön szerint menő vagy ciki a nagy fekete szemetesekre való, pár száz forintos kukamatrica?

Lelombozóak, büdösek, gusztustalanok és rondák – legtöbbször ilyen jelzőkkel illetik a kertekben, tárolókban álló sötét kukákat. Erre a kényszerhelyzetre nyújtanak megoldást a kukamatricák, amikkel pillanatok alatt dekorálhatja a szemetesét, és a száműzött-megtűrt tárgy kertje vidám és egyedi színfoltjává válhat. És még csak nem is kell vagyonokat kiadnia érte.

Bizonyára ön sincs oda különösebben a sötétszürke vagy zöld kukákért, amik általában egyfajta szükséges rosszként foglalják el az udvar egy sarkát. Persze, az ellenállás érthető, hiszen sem a színük, sem a kialakításuk nem túl vonzó, de most végre itt a lehetőség megtörni ezt az egyhangúságot. Az Amazonon kapható vidám matricákkal, virágos, állatos, törpés, pillangós dekorokkal könnyedén feldobhatjuk a kukánkat.

Nekünk nagyon tetszik az ötlet, különösen, hogy a matricák nemcsak vizuálisan segítenek a szemetesen, de könnyebben megkülönböztetheti általuk a sajátját a szomszédokétól. Akadnak olyanok is, akik egy külön kis tárolót eszkábálnak vagy vesznek azért, hogy ne legyen szem előtt a kukájuk – ezekkel a matricákkal ez is megspórolható. És ha már úgyis vidám a dekoráció, talán a gyereket is könnyebben rá tudja venni így, hogy kivigye a szemetet. Jó, ez nem valószínű, de egy próbát azért megér.

Az 1.99 fontba (kb. 750 forintba) kerülő öntapadós matrica természetesen vízálló, tehát nem kell eső és havazás idején fedett helyre tenni, és bátran le is moshatja, nem teszi tönkre vele. Önnek hogy tetszik?

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.