Döbbenetes, mennyi koraszülést okoz a szmog!

Olvasási idő kb. 3 perc

A szálló por a veszélyes, vagyis többek közötta dízel autók, és a fával-szénnel fűtés. Mit tehetünk ellene?

A légszennyezés rossz dolog, tudjuk. Arra azonban nem biztos, hogy gondolunk, milyen sokrétűen befolyásolja egészségünket és utódaink egészségét is. A kültéri légszennyezettség növeli például a koraszülés kockázatát – a koraszülöttség pedig számos testi és idegrendszeri betegségre hajlamosít és rontja a baba életkilátásait. Egy friss kutatás szerint világszerte évente 2,7 millió koraszülés történik a légszennyezettségnek köszönhetően.

A szálló por a legveszélyesebb

Jó, de ezek biztosan a fejlődő országokban történnek, bányák és szénfeldolgozó üzemek tövében, ahol a dízelmotorral járó helyiek naponta permetezik vegyszerekkel a génmódosított avokádót? Persze, főleg ott. Csakhogy a szóban forgó légszennyezés pont az a típusú, amelyik európai településeken is simán előfordul, mi több, épp pár hete volt nálunk is szmogriadó miatta.

A koraszülés esélyét ugyanis a levegőben lebegő apró részecskék, magyarul szálló porszemek okozzák, amelynek fő forrásai a gépjárművek, különös tekintettel a dízeles autókra, valamint a fűtéskor keletkező égéstermékek.

A Journal of Environment International (kb. Nemzetközi Környezet Szakfolyóirat) című szaklapban megjelent tanulmány arra figyelmeztet, hogy a légszennyezés nem csak azoknak az egészségére ártalmas, akik a rossz levegőt belélegzik, hanem a fejlődő magzatot is károsítja.

A koraszülés mögött persze számos egyéb ok és kockázati tényező is állhat: a WHO adatai szerint évente a világon 15 millió baba születik korán, közülük 1 millió meghal a koraszülöttség szövődményei következtében. A 15 millióból 2,7 millió esetben megelőzhető lenne a koraszülés, ha nem szennyeznénk a levegőt.

Tehetünk ellene?

Jó kérdés. A kutatók felsorolták, melyek azok a tényezők, amelyek a szálló por mennyiségét növelve rontják a levegőt. Ezek:

  • a dízeles járművek,
  • az erdőtüzek,
  • a szántóföld felégetése,
  • valamint a fával vagy szénnel való fűtés.

A dohányzás, beleértve anya aktív vagy passzív dohányzását is, egyébként hasonló hatással van a magzatra, mint a szálló por, de ebben a kutatásban ezt külön vizsgálták, vagyis a 2,7 millió koraszülésben nincsenek benne a dohányzás okozta esetek.

A fentiek miatt egy indiai vagy kínai nagyvárosban élő várandós nő több mint tízszer annyi szálló port lélegzik be, mint egy angol vagy francia faluban lakó kortársa. Hazai városokról és falvakról nem szól a tanulmány, de ezeket az adatokat – legalábbis a napi aktualitást - könnyedén leolvashatjuk az időkép.hu szmogtérképéről.

A tanulmány szerzői szerint az egyes országoknak össze kell fogniuk a gyerekeink védelmében, hiszen a légszennyezés országhatárokat nem tisztelő probléma. Egy-egy város esetében is elmondható, hogy a légszennyezettség egy része köszönhető csak a városlakók életmódjának, más részét a városon kívüli területekről fújja oda a szél.

Az egyén szintjén ebből talán annyi megvalósítható, hogy ha tehetjük, ne használjunk dízeles autót, és ne fűtsünk szénnel-fával – persze, ezt nem mindenki teheti meg. Ahogy azt sem, hogy szmogos időben nem hagyja el a lakást, vagy hogy a terhessége idejére vidéki birtokára költözik. Mégis érdemes a fenti szempontokat észben tartani és amennyire lehet, vigyázni a saját és utódaink egészségére.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Puskás Pálma
Puskás Pálma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.