Életmódunk is állhat a meddőség hátterében

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A mesterséges megtermékenyítés előtt érdemes az életmódunkat is átgondolni, mert lehet, hogy úgy összejön a baba.

A meddőség a különféle felmérések szerint a szaporodóképes korban lévő párok 10-15 százalékát érinti. Meddőségről orvosi értelemben akkor beszélünk, ha a pár védekezés nélküli, rendszeres szexuális élete során egy év alatt sem fogan meg a várt baba. A meddő párok a legtöbb esetben valamilyen mesterséges megtermékenyítő eljárás révén igyekeznek utódot nemzeni – ezek ugyan biztonságos eljárások, mégis megterhelőek a pár számára mind anyagilag, mind testileg, mind lelkileg.

Sok esetben azonban nem a mesterséges megtermékenyítés az egyetlen megoldás. A szakemberek ezért arra figyelmeztetnek, hogy meddő párként érdemes lenne ezek előtt az életmódunkat is átgondolni, hiszen könnyen lehet, hogy „csupán” életmódváltás révén természetes úton is összejöhet a baba. Persze, életmódot váltani egyáltalán nem könnyű, ugyanakkor sok esetben bizonyítottan növelhető vele a teherbe esés esélye.

Mire figyeljünk?

Az American Society for Reproductive Medicine Practice Committee (kb. Amerikai Reproduktív Orvoslás Társaság) összeszedte azokat az életmódbeli tényezőket, amelyeknek bizonyított hatása van a teherbe esésre. Ezek között vannak olyanok is, amin az idő előrehaladtával már nem tudunk változtatni, de olyanok is, amiket könnyedén megváltoztathatunk. A főbb pontok ezek:

  • A fogamzás esélye a korral csökken, ezért hiába nem túl népszerű ez a megállapítás, sajnos igaz, hogy ha van rá lehetőség, „időben” el kell kezdeni a gyerekcsinálást. Nők esetében 35, férfiak esetében 50 éves kor körül ugyanis jelentősen csökkenni kezd a fogamzóképesség.
  • Fontos a közösülés időzítése: a legtermékenyebb időszak az ovuláció előtti 3 nap. Szabályos ciklus esetén az ovuláció a ciklus közepére esik, de ettől gyakran eltérő időpontokban is ovulálhatunk, ezért a siker érdekében a szakemberek szerint minden másnap érdemes szeretkezni. (Hozzáteszik, hogy ha ez túl nagy stresszt okoz, akkor persze lehet valamelyest ritkítani).
  • Mindegy, milyen pózban csináljuk, a tudomány mai állása szerint nincs olyan pozitúra, amiben könnyebb teherbe esni.
  • A 35 feletti vagy 19 alatti BMI (testtömegindex) csökkenti a fogamzás esélyét. Testtömegindex: testtömeg (kg) osztva a testmagasság (m) négyzetével.
  • A dohányzás csökkenti a fogamzóképességet.
  • Az alkoholfogyasztás napi több mint két ital esetén szintén csökkenti a fogamzóképességet. (Egy ital kb. = egy doboz sör vagy 1 dl bor vagy 3 cent rövidital.) A kávé csak napi 5 csésze felett csökkenti.
  • Nők esetében a fizikailag megterhelő, illetve a több műszakos munka is csökkentheti a fogamzókészséget.

Természetesen a fenti tényezők közül nem mindegyiken tudunk változtatni, hiszen életkorunk adott, és nem biztos, hogy van lehetőségünk munkahelyet váltani. A közösülési gyakorlaton, amennyiben szükséges, tudunk változtatni. A többi életmódbeli tényező mind olyasmi, amiről talán eddig is sejtettük, hogy nem ártana tenni ellene, csak esetleg nem vettük elég komolyan.

Sajnos itt számít a testsúly

A szakemberek szerint a más orvosi okkal nem magyarázható meddőségi esetek sok esetben a túlsúlynak tudhatók be. Nagyon sok ugyanis az olyan túlsúlyos pár (vagy férfi, vagy nő), akik egyébként minden szempontból egészségesek, a laborleleteik jók, beleértve a nemi hormonokat is. Ugyanakkor a kutatások szerint hiába a jó leletek, a testsúly mégis befolyásolja a teherbe esés esélyét, illetve a nemzőképességet.

A magas testtömeg, illetve a magas testzsírszázalék nőknél elmaradt peteérést okozhat, de rontja a petesejtek minőségét és a méhnyálkahártya állapotát is. A kutatások szerint a sikeres testsúlycsökkentés növeli a fogamzás esélyét. A dolog férfiakra is érvényes: esetükben az elhízás eltolódást okozhat a nemi hormonok mennyiségében és rontja az ondó minőségét is. Ami a túl alacsony testsúlyt illeti: a peteérés esélyének csökkentése révén szintén csökkenti a teherbe esés esélyét, vagyis a túlzott karcsúság sem ideális ebből a szempontból.

Könnyű azt mondani!

Egy meddőségi központban dolgozó, ismerős szülész-nőgyógyász egyszer elpanaszolta nekem, hogy milyen nehéz dolga van a túlsúlyos nőkkel és férfiakkal: mindig elmondja, hogy mielőtt belevágunk az inszeminációba / lombikprogramba, le kéne fogyni, de az emberek erre szinte kivétel nélkül megsértődnek.

Tapasztalata szerint igen kevesen vannak, akik valóban megértik az életmódváltás szükségességét, és lépéseket is tesznek ellene.

Természetesen a meddőségi központok nem igazán tudnak segítséget nyújtani a fogyásban, egy túlsúllyal küszködő személy pedig sokszor valóban nem tud mit kezdeni azzal a tanáccsal, hogy „fogyjon le!”. Nyilván nem egyszer próbálta már élete során, nyilván tisztában van vele, hogy ezt kellene tenni, de valamiért mégsem megy.

Fontos meglátni, hogy az elhízás összetett probléma, ezért a szimpla elhatározás mellett szakértő segítségre is szükség lehet. A fogyásban segíthet dietetikus, személyi edző, illetve obezitológus orvos is: utóbbi kifejezetten az elhízással, testsúlycsökkentéssel foglalkozó belgyógyász orvosokat jelenti.

A pszichológus is sokféleképpen segíthet ebben a helyzetben: pszichoanalitikus szemléletű pszichoterápia segíthet feltárni az elhízás okait, míg a kognitív viselkedésterápia inkább arra alkalmas, hogy gyakorlati segítséget nyújtson a fogyásban (naplóvezetés, reális célok kitűzése, munkafüzetek vezetése, jutalmak beépítése és egyéb gyakorlatias, hétköznapi technikák révén).

A magas BMI mellett az alacsony BMI is csökkenti a fogamzóképességet nők esetében. Ezért ilyen esetekben abban kell a dietetikus, pszichológus segítségét kérni, hogy a testsúly a normál szintre növekedjen – ami sokszor szintén nem könnyű vállalás.

Ki a hibás?

Hasonló a helyzet a dohányzással, alkoholfogyasztással – az ember tudja, hogy nem kellene, mégis nehéz abbahagyni. Sok esetben a gyerektervezés olyan motiváció lehet, ami segíthet elindítani az egészségesebb élet felé vezető úton, ehhez azonban tisztában kell lennünk a tényekkel: mind férfiak, mind nők esetében csökkenti a fogamzó- illetve nemzőképességet a fenti két káros szenvedély. A leszokás lehet, hogy egyedül is megy, de sokkal könnyebb, ha szakértő segítséget kérünk, legyen az akár addiktológus, akár önsegítő csoport.

Az életmódváltás nem könnyű, és a meddőség kérdése megváltoztathatja az ezzel kapcsolatos motivációnkat. Lehet, hogy épp ettől kapunk egy plusz lendületet és vágunk bele a diétába. De az is lehet, hogy nehezebben viseljük a kudarcot, még stresszesebben éljük meg az életmódváltás nehézségeit. Jó, ha a párok ebben támogatják egymást, de nagy a veszélye az ellenkezőjének is: amikor a pár nem dohányzó, normál testsúlyú tagja hibáztatni kezdi a másikat egészségtelen szokásai miatt. Ilyenekre gondolunk, hogy „már rég teherbe estem volna, ha a Józsi letenné a cigit" vagy "azért kell kezelésekre járnunk, mert Erzsi nem hajlandó lefogyni”.

Főként azokban az esetekben nagy a kísértés a hibáztatásra, amikor a meddőségnek nincs egyéb, orvosilag kimutatható oka – a párkapcsolati viták azonban természetesen nem oldanak meg semmit és nem jó irányba vezetnek. Fontosnak tartjuk ismét kiemelni, hogy életmódot váltani rendkívül nehéz feladat, legyen szó akár testsúlyproblémákról, akár addikciókról. Nem, nem „csak” elhatározás kérdése, hanem ismerni kell a dolog mikéntjét is. Ezért ezekben az esetekben önmagunk vagy a másik hibáztatása helyett bátran keressük a megfelelő szakember segítségét.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Puskás Pálma
Puskás Pálma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.