Abortuszmentes szülészetek állami milliárdokból a kereszténység nevében

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Szükség van magas színvonalú betegellátásra. A milliárdoknak jobb helye lenne ott, ahol nem kizárni, hanem ellátni akarják a betegeket.

A minap jelentették be: a fővárosi Bethesda, és a Magyar Irgalmasrendi Kórház  8,7 milliárd forint támogatást kap új osztályok létrehozására. Cserébe a két intézmény azt vállalta, hogy az új osztályokon nem hajtanak végre abortuszt (és hálapénzt sem szabad elfogadni, de ez nem a mi asztalunk).

Habár csak most jelentette be Lázár János, a téma nem olyan új, már tavaly áprilisban rebesgették, hogy a Bethesdában kialakítanak majd egy olyan részleget, amelyben a természetes szülést helyezik előtérbe (ez nagyon jó), abortuszt viszont nem végeznek.

A kórház főigazgatója a következőképpen indokolta a lépést: sok család kereste meg a kórházat azzal, hogy a szülészeteken az abortuszra várók a gyermekét váró vallásos anyáknak nehezen kezelhető helyzetet okoznak. „Mivel egyházi kórház vagyunk, jelezték nekünk, hogy a szükség van olyan szülészetre, ahol ezekkel nem kerülnek szembe a várandós anyák."

Mármint úgy érti, hogy a terhes nők nem akarják látni az abortuszra váró nőket, mert az nekik törést okoz a lelkükben, ott, ahol keresztényként az irgalmat is tartják egyébként.

Szerintem meg pont fordítva van: az abortuszra váró nők nem szeretnének találkozni azokkal, akik boldogan simogatják a pocakjukat, és várják a kisbabájuk megszületését.

Tudom, elsőre nehéz ezt megérteni, elmagyarázom egy történettel.

Annak idején, amikor a második gyerekemet szültem, (ami egyébként színtiszta sikersztori volt, mindenkinek ilyen szülést kívánok), és éppen a fáradalmakat pihentem ki fülig érő szájjal, szükség lett a szülőszobára, engem pedig áttettek egy megfigyelőbe. A szobában feküdt másik két nő is, kínok között várták az abortuszukat, éppen a méhszájukat tágították, csakhogy én ezt nem tudtam.

Én pedig egy órával voltam a szülés után, boldog és büszke anya, aki éppen a világra hozta a csodálatos kisbabáját. Természetesen felhívtam az anyukámat lelkendezni, mesélni. Együtt sírtunk a boldogságtól.

Amikor letettem a telefont, pár perc csend után elkezdtek beszélgetni az abortuszra váró szobatársaim. Ők is sírtak. Az egyiküknek azért kellett elvetetnie a magzatát, mert kiderült, rendellenesen fejlődik, és születése után nem élne sokáig. A másik nő pedig még iskolába járt, ahogy a fiúja is, alig huszonegy-két évesek voltak, egzisztencia és biztos háttér nélkül.

Máig emlékszem a hangjára: „Hogy tudnám megtartani? Hogyan, mire?” És zokogott.

Én pedig egy percig sem gondoltam arra, hogy elrontották volna az örömömet, amit a saját kisbabám születése okozott. Sokkal inkább borzasztóan szégyelltem magam, hogy a fülük hallatára lelkendeztem a telefonba, pont előttük, akiknek nem lesz részük (most még) ebben az boldogságban. Éppen ellenkezőleg: most veszítik el a kisbabájukat, most siratják őt.

Én nem tartom magam különösen jó embernek, vagy emelkedett léleknek, de borzasztóan sajnáltam a szobatársaimat, és még a nagy boldogságomban is át tudtam érezni a fájdalmukat.

Mégis, mit feltételeznek ezekben az egyházi kórházakban a várandós kismamákról? Milyen emberek ők, hogy megsértődnek, ha más elvetetni kényszerül a magzatát, ahelyett, hogy együtt éreznének velük? Vagy ha az együttérzés nem is megy, legalább annak örülnek, hogy ők jobban jártak. Vagy ennyire rosszul esik látni más nyomorát, hogy mindenképpen meg kell kímélni tőle a szerencséseket? 

Azt hittem, ez már evidencia, de úgy látszik, még mindig ismételgetni kell: senki sem veteti el a magzatát azért, mert ahhoz van kedve. Szörnyű kínokon megy keresztül, akinek ezt a döntést meg kell hoznia. Neki kell átélnie az abortuszt, a kisbabája elvesztését, és sokszor a kórházi személyzet megalázó viselkedését. Nincs jogunk ítélkezni felettük.

Ha pedig megtartja a terhességet, akkor neki kell felnevelnie a gyermeket, és nem annak, aki éppen ítélkezik fölötte az abortusza miatt.

Most is vannak orvosok, akik lelkiismereti okból nem végeznek terhességmegszakítást, ez érthető, és el lehet, el kell fogadni. Senkit sem helyes rákényszeríteni, hogy a meggyőződésével ellentétesen cselekedjen, és hát itt emberi életről van szó.

Csakhogy! Állami pénzből fenntartott kórház (tudom, egyházi intézmények, de mivel állami feladatot látnak el, az állam finanszírozza az adónkból, és jobban, mint az állami kórházakat), mint intézmény, ne válogasson már a betegek között! Főleg ne a többi "beteg" háta mögé bújva!

Mi lesz a következő, kit zárnak ki? A Honvédkórház betegei elkezdenek zúgolódni a stroke-osok ellen, a győri kórház betegei meg a kartöréseseket nem látják szívesen? Ekkora demokrácia lenne a kórházakban, hogy még azt is figyelembe tudják venni, hogy ki kit nem lát szívesen? Nem úgy tűnik.

Félreértés ne essék, szükség van jó szülészetekre, magas színvonalú betegellátásra. Lassan ott tartunk, hogy semmire sincs nagyobb szükség az országban. Éppen ezért azt gondolom, hogy ennek a 8,7 milliárdnak jobb helye lett volna egy olyan kórházban, ahol nem kizárni, hanem éppenhogy ellátni akarják a betegeket. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb vízeséseit?

A világ legismertebb vízesései nemcsak természeti csodák, hanem népszerű turisztikai látványosságok is, amelyek évente több millió embert vonzanak. Némelyik hatalmas méretével, mások különleges környezetükkel vagy lenyűgöző szépségükkel váltak világhírűvé. De vajon te felismered őket egyetlen fotó alapján?

Világom

Ezek a balkáni nők férfiként élnek: ősi hagyományt követnek az esküdt szüzek

Albánia és a Balkán északi hegyvidékeinek elszigetelt falvaiban évszázadok óta él egy zárt közösség, amelynek tagjai teljesen átírják a nemi szerepeket. Az „esküdt szüzek”, vagyis a burrneshák olyan nők, akik egy ősi szokásjog alapján szent esküt tettek: örök szüzességet fogadtak, cserébe a társadalom hivatalosan is férfiként ismerte el őket. Férfiruhát hordanak, fegyvert viselnek, kártyáznak, és ők irányítják a családi birtokokat egy olyan patriarchális világban, ahol a nőknek egykor semmilyen joguk nem volt.

Világom

Emberszafarik Szarajevóban: gyerekre is vadászhatott, aki eleget fizetett

Ezio Gavazzeni olasz író és oknyomozó újságíró a Hétvégi orvlövészek című kötetében a boszniai háború idejére kalauzolja el az olvasókat. Gavazzeni sokkoló történteteket göngyölített fel: Szarajevó ostroma alatt nemcsak katonai mesterlövészek figyelték a várost a dombokról, hanem tehetős nyugati férfiak is érkezhettek a háborús övezetbe, hogy pénzért civilekre lőjenek.

Életem

Ezért nem mersz őszintén beszélni a főnököddel a szakértő szerint

A munkahelyi konfliktusok jelentős része nem egyik napról a másikra alakul ki. Sokszor a ki nem mondott feszültségek, a tisztázatlan szerepek, a hiányzó visszajelzések és a vezető felé meg nem fogalmazott kritikák épülnek egymásra. De miért olyan nehéz őszintén beszélni a főnökkel, és hogyan lehet egy csapatban valódi, nem csak látszatkommunikációt teremteni?