Abortuszmentes szülészetek állami milliárdokból a kereszténység nevében

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szükség van magas színvonalú betegellátásra. A milliárdoknak jobb helye lenne ott, ahol nem kizárni, hanem ellátni akarják a betegeket.

A minap jelentették be: a fővárosi Bethesda, és a Magyar Irgalmasrendi Kórház  8,7 milliárd forint támogatást kap új osztályok létrehozására. Cserébe a két intézmény azt vállalta, hogy az új osztályokon nem hajtanak végre abortuszt (és hálapénzt sem szabad elfogadni, de ez nem a mi asztalunk).

Habár csak most jelentette be Lázár János, a téma nem olyan új, már tavaly áprilisban rebesgették, hogy a Bethesdában kialakítanak majd egy olyan részleget, amelyben a természetes szülést helyezik előtérbe (ez nagyon jó), abortuszt viszont nem végeznek.

A kórház főigazgatója a következőképpen indokolta a lépést: sok család kereste meg a kórházat azzal, hogy a szülészeteken az abortuszra várók a gyermekét váró vallásos anyáknak nehezen kezelhető helyzetet okoznak. „Mivel egyházi kórház vagyunk, jelezték nekünk, hogy a szükség van olyan szülészetre, ahol ezekkel nem kerülnek szembe a várandós anyák."

Mármint úgy érti, hogy a terhes nők nem akarják látni az abortuszra váró nőket, mert az nekik törést okoz a lelkükben, ott, ahol keresztényként az irgalmat is tartják egyébként.

Szerintem meg pont fordítva van: az abortuszra váró nők nem szeretnének találkozni azokkal, akik boldogan simogatják a pocakjukat, és várják a kisbabájuk megszületését.

Tudom, elsőre nehéz ezt megérteni, elmagyarázom egy történettel.

Annak idején, amikor a második gyerekemet szültem, (ami egyébként színtiszta sikersztori volt, mindenkinek ilyen szülést kívánok), és éppen a fáradalmakat pihentem ki fülig érő szájjal, szükség lett a szülőszobára, engem pedig áttettek egy megfigyelőbe. A szobában feküdt másik két nő is, kínok között várták az abortuszukat, éppen a méhszájukat tágították, csakhogy én ezt nem tudtam.

Én pedig egy órával voltam a szülés után, boldog és büszke anya, aki éppen a világra hozta a csodálatos kisbabáját. Természetesen felhívtam az anyukámat lelkendezni, mesélni. Együtt sírtunk a boldogságtól.

Amikor letettem a telefont, pár perc csend után elkezdtek beszélgetni az abortuszra váró szobatársaim. Ők is sírtak. Az egyiküknek azért kellett elvetetnie a magzatát, mert kiderült, rendellenesen fejlődik, és születése után nem élne sokáig. A másik nő pedig még iskolába járt, ahogy a fiúja is, alig huszonegy-két évesek voltak, egzisztencia és biztos háttér nélkül.

Máig emlékszem a hangjára: „Hogy tudnám megtartani? Hogyan, mire?” És zokogott.

Én pedig egy percig sem gondoltam arra, hogy elrontották volna az örömömet, amit a saját kisbabám születése okozott. Sokkal inkább borzasztóan szégyelltem magam, hogy a fülük hallatára lelkendeztem a telefonba, pont előttük, akiknek nem lesz részük (most még) ebben az boldogságban. Éppen ellenkezőleg: most veszítik el a kisbabájukat, most siratják őt.

Én nem tartom magam különösen jó embernek, vagy emelkedett léleknek, de borzasztóan sajnáltam a szobatársaimat, és még a nagy boldogságomban is át tudtam érezni a fájdalmukat.

Mégis, mit feltételeznek ezekben az egyházi kórházakban a várandós kismamákról? Milyen emberek ők, hogy megsértődnek, ha más elvetetni kényszerül a magzatát, ahelyett, hogy együtt éreznének velük? Vagy ha az együttérzés nem is megy, legalább annak örülnek, hogy ők jobban jártak. Vagy ennyire rosszul esik látni más nyomorát, hogy mindenképpen meg kell kímélni tőle a szerencséseket? 

Azt hittem, ez már evidencia, de úgy látszik, még mindig ismételgetni kell: senki sem veteti el a magzatát azért, mert ahhoz van kedve. Szörnyű kínokon megy keresztül, akinek ezt a döntést meg kell hoznia. Neki kell átélnie az abortuszt, a kisbabája elvesztését, és sokszor a kórházi személyzet megalázó viselkedését. Nincs jogunk ítélkezni felettük.

Ha pedig megtartja a terhességet, akkor neki kell felnevelnie a gyermeket, és nem annak, aki éppen ítélkezik fölötte az abortusza miatt.

Most is vannak orvosok, akik lelkiismereti okból nem végeznek terhességmegszakítást, ez érthető, és el lehet, el kell fogadni. Senkit sem helyes rákényszeríteni, hogy a meggyőződésével ellentétesen cselekedjen, és hát itt emberi életről van szó.

Csakhogy! Állami pénzből fenntartott kórház (tudom, egyházi intézmények, de mivel állami feladatot látnak el, az állam finanszírozza az adónkból, és jobban, mint az állami kórházakat), mint intézmény, ne válogasson már a betegek között! Főleg ne a többi "beteg" háta mögé bújva!

Mi lesz a következő, kit zárnak ki? A Honvédkórház betegei elkezdenek zúgolódni a stroke-osok ellen, a győri kórház betegei meg a kartöréseseket nem látják szívesen? Ekkora demokrácia lenne a kórházakban, hogy még azt is figyelembe tudják venni, hogy ki kit nem lát szívesen? Nem úgy tűnik.

Félreértés ne essék, szükség van jó szülészetekre, magas színvonalú betegellátásra. Lassan ott tartunk, hogy semmire sincs nagyobb szükség az országban. Éppen ezért azt gondolom, hogy ennek a 8,7 milliárdnak jobb helye lett volna egy olyan kórházban, ahol nem kizárni, hanem éppenhogy ellátni akarják a betegeket. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Egy tízéves gyermek testében élt a modern festészet egyik legnagyobb mestere

Mindössze harminchat év adatott neki, mégis kitörölhetetlen nyomot hagyott a művészet történetében. Henri de Toulouse-Lautrec, a testi fogyatékossága ellenére fáradhatatlanul alkotó festő és grafikus több ezer művében örökítette meg a Montmartre éjszakáinak táncosait, mulatóit és különc figuráit, s mára a modern festészet egyik klasszikusává vált.

Világom

A misszionáriusok hozták a halált: megrázó titkot rejt az inuit temető

Labrador zord északi partvidékén, a fátlan tundra és a Jeges-tenger közelségében egykor egy különös település állt. Noha Hebron egyszerre volt vallási misszió, kereskedelmi központ és az inuit közösség egyik fontos találkozóhelye, múltját egymást érő tragédiák árnyékolták be.

Offline

Anyja eltiltotta az olvasástól az első Pulitzer-díjas női írót

Edith Wharton élete éppen olyan drámai volt, mint regényeinek hőseié: a New York-i elit aranykalitkájából indulva vált az amerikai irodalom egyik legélesebb szemű kritikusává. Olyan korban született (1862), amikor a nők számára az egyetlen társadalmilag elfogadott cél a jó házasság volt.

Offline

Kevesen ismerik a szerencsesütik titkos történetét: egykor a gazdagok kiváltsága volt

Vajon tényleg Kínából származik a kínai éttermek kedvenc édessége? A válasz nem is lehetne meglepőbb: a szerencsesüti története valójában a 19. századi Japán elegáns teaházaiban kezdődött, és egy világháborús tragédia révén vált az amerikai kínai konyha elmaradhatatlan részévé. De hogyan lett a gazdagok sós csemegéjéből a világ legismertebb jós-süteménye?

Életem

Magyar nyugdíjasok tízezrei kerülhetnek bajba – túl sokáig halogatják ezt a sorsfordító döntést

Hazai viszonylatban az idős korosztály leginkább attól tart, hogy nem megfelelő egészségügyi ellátást kap, vagy elmagányosodik, az idősotthonba költözést azonban elutasítják. Ennek okai közt találhatunk tévhiteket is, de az is tény, hogy az otthonok havi költségei meghaladják egy átlagnyugdíjas pénzügyi lehetőségeit, sokan pedig túl későn hozzák meg a döntést.

Offline

Villámkvíz: ki kinek a párja a világirodalomban?

A világirodalom tele van híres szerelmespárokkal, és sok esetben egy-egy híres regényre vagy színdarabra az alapján emlékszünk, hogy ki kivel jött össze a történet végére. De vajon az egyik név hallatára beugrik a párja is?

Testem

Nyári csípések: ha ezt látod, azonnal fordulj orvoshoz

A melegebb hónapok a szabadtéri programokról, a vízparti pihenésről és a hosszúra nyúló estékről szólnak, ám a felhőtlen kikapcsolódást bármikor tönkreteheti egy-egy kellemetlen rovarcsípés. Míg egyes szúrások csupán múló bosszúságot okoznak, mások komoly egészségügyi kockázatot hordoznak. Nem mindegy, hogy mi csípett meg minket, ahogyan az sem, hogyan reagál rá a szervezetünk. De honnan tudhatjuk, hogy mikor elég egy kis otthoni hűsítés, és mikor kell azonnal orvoshoz fordulni?

Testem

Nincs mindig jele a korai vesekárosodásnak, pedig roppant veszélyes

A krónikus vesebetegség csendben, szinte láthatatlanul hódítja meg a világot. Egy friss globális elemzés megdöbbentő adatot közölt: 2023-ban már mintegy 788 millió ember élt valamilyen fokú vesekárosodással. Ez azt jelenti, hogy ma a világon minden hetedik felnőtt érintett a problémában.

Offline

Cr, Si, He – tudod minek a vegyjele?

Legújabb kvízünk az iskolapadba repít vissza, azokba az időkbe, amikor a kémiaórán a periódusos rendszerről tanultál – kiderül, mennyire emlékszel az ott elhangzottakra.

Világom

Csak egyetlen napot kapnak egy évben: ezt a tragikus szerelmi legendát egy egész ország ünnepli

Míg a nyugati világban a szerelmesek napját februárban, a fogyasztói társadalom csillogása és vörös rózsák kíséretében ünnepeljük, létezik egy ország, ahol a szerelem ünnepe egy szívszorító, évezredes legendáról és a nyári égbolt ragyogásáról szól. Japánban minden év július 7-én az egész nemzet díszbe öltözik, hogy együtt érezzen két égi szerelmessel, akiket a kegyetlen sors és a Tejút ezüstös folyója választ el egymástól az év 364 napján.