Akiknek megállt az idő

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Itt maradtunk mi, szerencsések, akik megtalálhatjuk az ellenőrzőben az egyest. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy nem hagyjuk egyedül azt, akinek megállt az idő.

Tegnap síelni mentek a gyerekeim. Ők odaértek. Aztán hallgattam a rádiót és sírtam. Sírtam azokért a gyerekekért, akik viszont nem értek haza, a szüleikért, a szeretteikért, és sírtam, mert azon gondolkoztam, hogyan lenne tovább, ha azt látnám az ötpercenként frissített index címlapon, hogy még egy tragédia történt. 

Január elsején reggel egy nem fogadott hívásom volt, a legjobb barátnőmtől. Visszahívtam. Belezokogott a telefonba: meghalt Marci. Vele megtörtént. Elvesztett egy gyereket. Megállt az idő. 

Péntek éjjel is megállt az idő. Mi itt maradtunk. Itt maradtunk szerencsések, akik láthatjuk azt a mosolyt. Hallhatjuk, hogy: anya. Megtalálhatjuk a padlóra dobva a kupac szennyest. Az ellenőrzőben a leckehiányt. A fél pár vadiúj kesztyűt, aminek elveszett a másik fele. Fojtogat a rettenet, hogy én is lehetnék, aki három napja még veszekedett a gyerekkel, hogy hülyeségeket pakol a bőröndbe a sítúrára. Aki nem mondta neki a buszpályaudvaron, hogy szeretlek. Aki elengedte.

Fojtogat a gondolat, hogy minden másodperc ajándék. Hogy kölcsönbe kaptam őket, az Isten, a sors, a véletlen elveheti őket. Bármikor. Nem vagyunk felkészülve arra, hogy a közelünkben ilyen tragédiák történjenek. Nem tudjuk, mit tegyük. Ez nincs benne az életben. Nincsen fölöslegesebb, megmagyarázhatatlanabb, gonoszabb.

Nincsenek szavaink arra, ami péntek éjjel történt. 

Ha ismernek valakit, akinek péntek éjjel megállt az idő, kérem, ne hagyják magára. Az sem baj, ha épp ügyetlenül állunk mellé, de álljunk mellé. Nem tudjuk megjavítani, megoldani, megváltoztatni, megszépíteni a feldolgozhatatlant. De meg tudjuk akadályozni, hogy egyedül maradjon vele, benne.

Egy hívás. Egy üzenet. Egy levél. Egy tál étel. Hogy tudja, mi is gyújtunk egy gyertyát este. Ennyi csak, amit tehetünk, de talán ez is jelenthet valamit. 

Koncz Andrea
Koncz Andrea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.