Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Egyre nagyobb gyerekeket látni babakocsiban, mindent azonnal megveszünk, és folyton rohanunk. Na, ezeken kéne változtatni.
Előző cikkünkből kiderült, hogyan látják az óvónők a mai gyerekeket, illetve milyen változásokat tapasztaltak az utóbbi években a gyerekek viselkedését illetően. Ugyanezt a kérdést fogalmaztuk meg egy gyerekpszichológusnak: miben változtak az elmúlt pár évben a gyerekek, és ezek a változások minek köszönhetők, illetve milyen tanácsokkal szolgálhat a szülőknek, nekünk, hogy egy viszonylag normális, kiegyensúlyozott, lehetőleg lelki és testi bajoktól mentes felnőttet kapjunk a „projekt” végén.
Fukker Ágnes gyermekpszichológus egyetért az előző cikkben leírt óvónői véleményekkel: ő is hangsúlyozza, hogy a gyerek elsősorban tünethordozó, vagyis nagyban reflektál, visszatükrözi a szülők, pedagógusok, illetve az őt körülvevők jellemzőit.
A fogyasztói társadalom úrrá lett a gyerekeken, és ez rendkívül negatívan befolyásolja a lelki fejlődést. A játékkal és egyéb tárgyakkal elárasztás egyáltalán nem kedvez a figyelmi funkcióknak, az azonnali kielégülés pedig hátráltatja a személyiségfejlődést. Manapság egyet kurjant a gyerek, hogy ez vagy az kell neki, a szülők hanyatt homlok rohannak a boltba, megveszik az áhított tárgyat, a gyerek nézegeti pár percig, aztán továbbáll.
Ezzel az azonnali kielégüléssel a gyerek nem használja fel saját belső tartalékait, nem tanulja meg, mi az a vágyakozás, minden rögtön kell, és minden csak a felszínen marad. Az azonnali megoldás pedig az ösztönös kíváncsiságot öli ki.
Ez tüneti szinten abban mutatkozik meg, hogy a gyerekek (és a szülők is) felszínesek, „zizik”, nyugtalanok, türelmetlenek, túlmozgásosak. A problémamegoldás abból áll náluk, hogy vagy odébbállnak, vagy ütnek.
A pszichológus a játék iránti érdektelenséget is felfedezte már a gyerekeken, ami nagyon súlyos probléma. A gyerekek nem tudnak elmélyedni egy-egy játékban, pl. az építőkockák sem kötik már le őket annyira, hiányzik a kíváncsiság és a problémamegoldásra való törekvés: pl. hogy ezt a kockát vajon mire tudom még használni, milyen sokfajta épületet lehetne építeni belőle, stb.
A rohanás és az azonnali megoldások a szülő-gyerek kapcsolatot is rongálják
Egy szülőnek ki kellene tanulnia a gyerekét, amit alapos megfigyeléssel lehet csak elérni, erre azonban nincs idő, türelem: ha gond van, csak beütjük a keresőbe, megnézzük a neten, stb. És ha véletlenül nincs fent a válasz, az még jobban össze tudja zavarni az anyákat, és még inkább elveszettnek érzik magukat.
Fukker még egy nagy problémát említ: a mozgás hiányát. A mozgás az idegrendszeri fejlődés alapja, és ha nem mozgatjuk a gyereket, nagyot ártunk ezzel az idegrendszerének is. Hozzátette: egyre nagyobb gyerekeket lát babakocsiban, ahelyett, hogy a gyerek mozogna, járna, futna, ugrálna, leszíjazva ül a babakocsiban, hogy minél előbb ott legyen a szülő a célállomáson.
Az érzelmi élet kialakulása is a szülőkön múlik: az érzelmi szabályozás a tükrözéssel alakul ki, azaz – nagyon leegyszerűsítve - a gyerek azt csinálja, amit a szülő. Ám ha mindenki ül a monitor/tévé előtt, ez a tükrözés nem tud létrejönni.
Összefoglalva: az értelmi fejlődés a mozgáson alapszik, az érzelmi fejlődés pedig a tükrözésen. Vagyis szaladni, mozogni, ugrálni kell, és a családban pedig kommunikálni, közös programokat csinálni, és azt a kevés időt, amit a gyerekkel tölthetünk, ne mérgezzük tévével, számítógéppel, okostelefonnal, stb.
Idő kell a gyereknek is és a szülőknek is. Mert hiába gyorsult fel az élet, az idegrendszeri fejlődés ezt nem tudja követni.
