Ilyenek a mai gyerekek a gyerekpszichológus szemével

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyre nagyobb gyerekeket látni babakocsiban, mindent azonnal megveszünk, és folyton rohanunk. Na, ezeken kéne változtatni.

Előző cikkünkből kiderült, hogyan látják az óvónők a mai gyerekeket, illetve milyen változásokat tapasztaltak az utóbbi években a gyerekek viselkedését illetően. Ugyanezt a kérdést fogalmaztuk meg egy gyerekpszichológusnak: miben változtak az elmúlt pár évben a gyerekek, és ezek a változások minek köszönhetők, illetve milyen tanácsokkal szolgálhat a szülőknek, nekünk, hogy egy viszonylag normális, kiegyensúlyozott, lehetőleg lelki és testi bajoktól mentes felnőttet kapjunk a „projekt” végén.

Fukker Ágnes gyermekpszichológus egyetért az előző cikkben leírt óvónői véleményekkel: ő is hangsúlyozza, hogy a gyerek elsősorban tünethordozó, vagyis nagyban reflektál, visszatükrözi a szülők, pedagógusok, illetve az őt körülvevők jellemzőit.

A fogyasztói társadalom úrrá lett a gyerekeken, és ez rendkívül negatívan befolyásolja a lelki fejlődést. A játékkal és egyéb tárgyakkal elárasztás egyáltalán nem kedvez a figyelmi funkcióknak, az azonnali kielégülés pedig hátráltatja a személyiségfejlődést. Manapság egyet kurjant a gyerek, hogy ez vagy az kell neki, a szülők hanyatt homlok rohannak a boltba, megveszik az áhított tárgyat, a gyerek nézegeti pár percig, aztán továbbáll.

Ezzel az azonnali kielégüléssel a gyerek nem használja fel saját belső tartalékait, nem tanulja meg, mi az a vágyakozás, minden rögtön kell, és minden csak a felszínen marad. Az azonnali megoldás pedig az ösztönös kíváncsiságot öli ki.

Ez tüneti szinten abban mutatkozik meg, hogy a gyerekek (és a szülők is) felszínesek, „zizik”, nyugtalanok, türelmetlenek, túlmozgásosak. A problémamegoldás abból áll náluk, hogy vagy odébbállnak, vagy ütnek.

A pszichológus a játék iránti érdektelenséget is felfedezte már a gyerekeken, ami nagyon súlyos probléma. A gyerekek nem tudnak elmélyedni egy-egy játékban, pl. az építőkockák sem kötik már le őket annyira, hiányzik a kíváncsiság és a problémamegoldásra való törekvés: pl. hogy ezt a kockát vajon mire tudom még használni, milyen sokfajta épületet lehetne építeni belőle, stb.

A rohanás és az azonnali megoldások a szülő-gyerek kapcsolatot is rongálják

Egy szülőnek ki kellene tanulnia a gyerekét, amit alapos megfigyeléssel lehet csak elérni, erre azonban nincs idő, türelem: ha gond van, csak beütjük a keresőbe, megnézzük a neten, stb. És ha véletlenül nincs fent a válasz, az még jobban össze tudja zavarni az anyákat, és még inkább elveszettnek érzik magukat.

Fukker még egy nagy problémát említ: a mozgás hiányát. A mozgás az idegrendszeri fejlődés alapja, és ha nem mozgatjuk a gyereket, nagyot ártunk ezzel az idegrendszerének is. Hozzátette: egyre nagyobb gyerekeket lát babakocsiban, ahelyett, hogy a gyerek mozogna, járna, futna, ugrálna, leszíjazva ül a babakocsiban, hogy minél előbb ott legyen a szülő a célállomáson.

Fotó: Miquel Benitez / Getty Images Hungary

Az érzelmi élet kialakulása is a szülőkön múlik: az érzelmi szabályozás a tükrözéssel alakul ki, azaz – nagyon leegyszerűsítve - a gyerek azt csinálja, amit a szülő. Ám ha mindenki ül a monitor/tévé előtt, ez a tükrözés nem tud létrejönni.

Összefoglalva: az értelmi fejlődés a mozgáson alapszik, az érzelmi fejlődés pedig a tükrözésen. Vagyis szaladni, mozogni, ugrálni kell, és a családban pedig kommunikálni, közös programokat csinálni, és azt a kevés időt, amit a gyerekkel tölthetünk, ne mérgezzük tévével, számítógéppel, okostelefonnal, stb.

Idő kell a gyereknek is és a szülőknek is. Mert hiába gyorsult fel az élet, az idegrendszeri fejlődés ezt nem tudja követni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Budaker Judit
Budaker Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.