Egészségesebb lesz a gyerek, ha apa is jól van

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az lesz kiegyensúlyozottabb kamasz, akinek az apja már csecsemőkorban jól volt az apaszerepben. Csakhogy ehhez nulla segítséget kapnak a férfiak.

Míg a régebbi pszichológiai elméletek többnyire az anya szerepét hangsúlyozzák a gyerek nevelése és későbbi pszichés egészsége szempontjából, az utóbbi években egyre több kutatás emeli ki az apa szerepét. Nemrég egy huszonöt éven keresztül tartó, követéses vizsgálat igazolta, hogy kevesebb problémával küszködnek azok a kiskamaszok, akiknek apja csecsemőkorukban élvezte az apaszerepet.

Fotó: Shutterstock

Ha az apák megtalálták a helyüket az apaszerepben és érzelmileg jól reagáltak rá a baba nyolc hónapos korában, akkor a gyerekek később, kilenc-tizenegy éves koruk között kisebb eséllyel lettek viselkedészavarosak. Érdekes módon az apák gyermekgondozásban való gyakorlati részvétele nem befolyásolta a későbbi kimenetelt, fontosabb volt az érzelmi viszonyulás.

Támogatni kell az apákat is

A tanulmány eredményei arra is felhívják a figyelmet, hogy az anyák mellett az újdonsült apákat is érdemes támogatni – nem csak saját érdekükben, hanem a gyerekek érdekében is. Míg ugyanis az anyaságra felkészítő csoportok viszonylag könnyen elérhetőek (többnyire a védődőnél), önsegítő könyvekkel pedig Dunát lehetne rekeszteni, addig az apaságra senki sem készíti fel igazán a férfiakat. Pedig a szülővé válás számukra is sok kihívással járhat.

Mindez részben annak a nézetnek is köszönhető, amely szerint a csecsemőgondozás egyértelműen anya dolga, az apák maximum a gyerek későbbi éveiben lépnek színre, amikor már lehet focizni. A tapasztalatok szerint pedig már a csecsemőkorban is kulcsfontosságú, hogy apa is vegyen részt a babával való foglalatosságokban.

Főként dolgozó apák

A szóban forgó tanulmány során tizenötezer, a kilencvenes évek elején született gyereket követtek figyelemmel születésük óta. A gyerekekkel kapcsolatban többek között 9-11 éves korukban is felvettek adatokat: anyjuk töltötte ki az Erősségek és Nehézségek kérdőívet, amely a gyermek érzelmi egyensúlyára és ezzel kapcsolatos problémákra, hiperaktivitásra, viselkedészavarra és társas készségekre kérdez rá. Emellett adatokat gyűjtöttek a családok életkörülményeiről, lelki egészségükről, és a gyerek fejlődéséről annak nyolchetes, nyolc hónapos, kilenc- és tizenegy éves korában.

A vizsgálatban részt vevő gyerekek apja átlagosan 31 éves volt és az apák átlag 45 órát dolgoztak hetente abban az időszakban, amikor a baba nyolchónapos volt.

Az érzelmi válasz kulcsfontosságú

Az apák részvételét a csecsemőkorban három tényező alapján vizsgálták. Az első az volt, hogy az apák a baba nyolc hónapos korában milyen érzelmi választ adtak a babára és a szülői szerepre. A második az, hogy apa mennyire vett részt a háztartásbeli és gyermekgondozási teendőkben. A harmadik pedig az, hogy mennyire érezték magukat biztosnak a szülői és férjszerepben ezek az apák.

Amikor mindezeket összevették a gyerekek kiskamaszkori viselkedésével, kiderült, hogy a legnagyobb hangsúllyal az első és a harmadik faktor esik latba. Vagyis az, hogy apa érzelmileg hogyan viszonyult az apasághoz, illetve a babához, valamint hogy mennyire találta meg a helyét és érzi magát biztonságban az apaszerepben. A második faktor, vagyis apa gyakorlati segítsége nem függött össze a későbbi viselkedészavarokkal.

Fotó: Shutterstock

A szakemberek szerint az eredményeket, főként ez utóbbit óvatossággal kell kezelni, hiszen nagy valószínűséggel az érzelmi odafordulás mellett azért apa gyakorlati részvétele is fontos. A tanulmányt ráadásul huszonöt évvel ezelőtt kezdték, a kilencvenes évek eleje óta pedig az apaság megítélése, az apák szerepe viszonylag sokat változott.

Elképzelhető ugyanis, hogy a kilencvenes évek elején egyes apák ugyan a gyakorlatban megosztották a háztartási és gyereknevelési teendőket, de mindez inkább anyagi nyomásnak volt köszönhető, mivel anyának is vissza kellett mennie dolgozni a baba féléves korában. Manapság egyre jellemzőbb, hogy az apák önmagában, a babázás öröméért, az apaszerepben való kiteljesedésért töltenek több időt az akár csecsemőkorú gyerekekkel, és mindez egyre elfogadottabbá válik.

A fenti eredmények is azt támasztják alá, hogy a babáknak nem szimplán a gyakorlati teendők ellátására, hanem apa kiegyensúlyozottságára és érzelmi odafordulására van szüksége. Vagyis érdemes vigyázni a csecsemős apákra, hiszen ezzel nem csupán nekik, de a gyerekeknek is használunk.  

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Puskás Pálma
Puskás Pálma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.