Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Alig van Magyarországon olyan aki ne hallott volna a Dévény módszerről. Létrehozójával, Dévény Annával beszélgettünk eredményekről és nehézségekről.
Alig van ma Magyarországon olyan kisgyermekes anya, aki ne hallott volna a Dévény módszerről. Sok csecsemőnek ugyanis ez a kezelés jelentette és jelenti talán az egyetlen esélyt a normál mozgásra, a normál életre.
Bár a Dévény módszer a szülési problémákkal küzdő csecsemők gyógyítása révén vált ismertté, a mozgássérülések valamennyi területén - például a baleseti utókezeléseknél is- rendkívül eredményes.
Dévény Anna
Dévény Anna 1936-ban született, Budapesten.
Gyermekfejjel élte át Budapest bombázását, és kilencéves volt, amikor elveszítette édesanyját. 1954-ben érettségizett, majd gyógytornász képzésben vett részt. A diploma megszerzése után a pesti idegklinikára került, ahol tíz évig dolgozott. Ezt követően a Tétényi úti kórház neurológiai osztályára került. Közben elvégezte a Testnevelési Főiskola művészi torna edzői szakát.
Évtizedek óta koraszülöttek, sérült gyerekek és felnőttek mozgásrehabilitációjával foglalkozik. Az általa kidolgozott módszer felhasználja a művészi torna alapjait is, ugyanakkor a sérült izmokat, inakat speciális manuális technikával regenerálja. 1996 óta speciális tréningeket tart a Magyar Állami Operaház balettegyüttese számára. Forrás és forrás
Dévény Annával, a módszer (amelynek hivatalos neve DSGM-Dévény Speciális manuális technika-Gimnasztika Módszer) létrehozójával beszélgettünk az eredményekről és a nehézségekről.
Miben tér el a Dévény-módszer a mozgásrehabilitációban korábban alkalmazottaktól?
Mindenben. Elméletében és gyakorlatában egyaránt. Módszerem komplex rendszer. Benne két különböző „szakma”, a gyógyítás és az analitikus testképzés ötvöződik.
Ez a mozgásrehabilitáció gyökeresen új megközelítése, amelyben először különül el a gyógyítás és a fejlesztés. A gyógyítás jelenti a működés beindítását, vagyis a normál mozgásra képessé tevést; a fejlesztés a már helyesen működő további finomítását, erősítését. A sorrend nem felcserélhető, mert ami nem működik, azon nincs mit fejleszteni. A nem működő erőltetése képessé tevés nélkül nem gyógyítás, hanem kínzás.
De ez szembe megy az eddig elfogadott mozgásrehabilitációval. Azzal, amit jómagam is 20 évig csináltam neurológiai betegekkel.
Mit csinált 20 évig és mit csinál most?
Két évtizeden át azt erőltettem, amire a betegek nem voltak képesek. Meg is hasonultam bele, mert sikerélmény nélkül nem lehet dolgozni. Illetve lehet, de minek? Kiég az ember. Már a gyógyító pálya elhagyására készültem, át akarván térni teljesen másik szakmámra, a művészi tornára, amikor Odaföntről „beleszóltak”.
Ennek 40 éve. Azóta járom göröngyös, mégis szépséges utamat. A részletekről már sokszor beszéltem. Most csak annyit, hogy én sose akartam harcolni. Belekényszerültem. Az igazság felismerése nagy ajándék, de szörnyű kereszt is. Mást mondani, szembe menni, óhatatlanul csatával jár.
Miért kell harcolni? Hiszen több száz hálás szülő és gyógyult felnőtt áll maga mögött.
Az mind nem számít. Aki más úton jár, mint a megszokott, az elfogadott, annak csata az élete. Nézze, Galilei egyetlen mondatának, hogy - „és mégis mozog a Föld ”- máglya lett a vége; Semmelweis a kloroformos kézmosásért küzdött-agyonverték, és folytathatnám. Ha a nagyok így végezték, mit akarok én, a kisember, a magam tapasztalataival és egyszerű igazságaival, melyet a gyakorlat sokszorosan igazolt, a nagy és szent tudományba burkolt érdeksérelmekkel szemben.
A mozgásrehabilitációban két szakmának – az orvosnak és a mozgáspedagógusnak - kell/kellene jelen lennie. Ez két különböző stúdiumot igénylő képzettség. Az orvosegyetemen azonban nem tantárgy a mozgásképzés, így az orvos azt nem tanulja.
Az elfogadott mozgásrehabilitációs módszereket mégis orvosok hozták létre, akik a mozgásképzettség „saját élménye” nélkül, elméletekre építve alakították ki eljárásaikat. Ezzel olyan helyzet állt elő, mintha én, aki sajnos nem tudok kottát olvasni, azt mondanám, hogy majd én megmondom, hogy kell muzsikálni. Az is elszomorító, hogy 6 évtized mozgáskorrekciós és mozgásfejlesztési tapasztalatait olyanok bírálják felül, akiknek a mozgás nem szakmájuk.
Az orvosi és a mozgásképzési szemlélet és gyakorlat között jelenleg óriási szakadék tátong, amely, úgy látom, az én életemben nem áthidalható.
Nekem a legrémesebb, hogy ezeket kell mondanom. De ez az igazság. Tény, amin lehet vitatkozni, de a tény attól még tény marad. Én senkit nem akarok bántani, de 60 év, két „mozgásos” szakma tapasztalatai ezeket mondatják ki velem. És még valami: szeretném, ha megértenék, hogy módszerem nem vegyíthető mással, mert a természetellenes erőltetések kioltják a kezelés által beindított öngyógyító folyamatokat.
Ezért küzdök mindenfajta „keverés” ellen. Meg azért is, hogy egyértelmű legyen mi hatékony és mi nem. Mert arra azért nagy a hajlandóság, hogy eredményeimet mások mondják magukénak.
Kérem, mondjon valamit magáról a módszerről!
A gyógyítás, a „képessé tevés” eszköze az a manuális technika, ami nem masszázs. Ezzel az izomzatot hozzuk normál állapotba és egyidejűleg direkt ingereket juttatunk az agyba, az egész testet behálózó idegvégződések (receptorok) közvetlen ingerlésével, természetesen a bőrön keresztül.
A beindított működést aztán speciális testképző gimnasztikával fejlesztjük. A laikusok „Dévény-torná”-nak titulálják a kezelésünket. Ezt mindig kijavítom, mert másra való a kezelés és másra a torna. Egyik sem helyettesítheti a másikat és ezzel nincsenek tisztában még sokszor az érintettek se.
Hogyan működik az Alapítvány és az oktatás?
Miután a DSGM (Dévény Speciális manuális technika- Gimnasztika Módszer) nevű módszerem mindig minden sorból kilógott, alapítvány lettem negyed évszázaddal ezelőtt. Az eredményekre való tekintettel az OEP befogadott minket és költségeink felét fedezi. A másik felét önerőből kell előteremteni, ami nem könnyű, ezért minden adományt és főleg az 1%-okat nagyon köszönjük.
Kiből lehet "Dévényes" terapeuta?
A DSGM oktatása is az Alapítvány szervezésében történik. A képzés 4 féléves komoly stúdium, vizsgákkal teli, záróvizsgával és szakdolgozattal a végén. Mindig 4-5-szörös a túljelentkezés, kizárólag végzett gyógytornászok nyernek felvételt. Januárban indult a X. évfolyam. 26 fő lehet csak a létszám, mert az oktatás szinte személyre szóló. Aki végez, DSGM-szakgyógytornászi minősítést nyer el.
Zárszóként annyit mondanék, hogy bár mindig „100-at kell ugranom, ahhoz, hogy a 10-et átvigyem”, nem győzök hálát adni a magasságosnak, hogy ezt a gyógyítást megkaphattam.
