Megmutatjuk, milyen anya nem lesz sosem!

Olvasási idő kb. 1 perc

Csakis a németekről képzelhető el azt, amit a videóban láthat. A harmadánál már zokogtunk. Strandolás, gyerekkel, level egymillió.

A Schiesser, ami alsóneműket és fürdőruhákat árul, egy elég ütős videót készített, amelynek hatására feltehetően minden (nem német) anya úgy fogja magát érezni, hogy elbukott a tökéletesség felé vezető úton. Pedig a videóban csak jó ötleteket mutatnak be, amik ahhoz kellenek, hogy kisgyerekkel is tudjuk élvezni a strandot. Tegye fel a kezét, aki képes lenne ilyen átgondoltan és praktikusan csomagolni a strandoláshoz!

Nem is tudjuk, mi nyűgöz le minket igazán. Talán a törülköző szélébe varrt, telefon és pelenkamérethez pont passzoló kis zsebecskék. Vagy a gumis lepedőből épített, homok ellen is védett privát strandterület. Esetleg a gyerek tartalék ruhájának elcsomagolása. Ezen már tényleg csak sírni tudunk az irigységtől. És akkor a homokos talpak és homokozójátékok ellen még nem is tettünk semmit, pedig egy német anyának természetesen erre is van megoldása. Sőt, arra is, hogy megvédje, de közben használni is tudja a telefonját. És sose felejtse el, mikor kell bekenni a gyereket. És még mennyi minden másra!

Hiába, német anyának születni kell. Nézze meg a videót, a tippek és trükkök értelmezéséhez nincs szükség némettudásra, csak nézzen, és irigykedjen. Vagy figyeljen megvetően, vérmérséklete szerint.

A videót három hét alatt 6,5 millióan látták, úgyhogy a cégnek bejött a jól kitalált reklám.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.