Nem azonos a szülés utáni depresszióval, de komolyan kell venni. Okok, tünetek és a kezelés lehetőségei.
Az orvostudomány mintegy száz éve ismeri a Poszttraumás Stressz Zavar (PTSD) fogalmát: eleinte háborúk, később természeti katasztrófák, autóbalesetek túlélőinél fedezték fel a tünetegyüttest, amely az életveszélyes esemény újraéléséből és kapcsolódó hangulatzavarból, szorongásból áll. Az utóbbi évtizedekben világossá vált, hogy PTSD-t nem csak a fentiek, hanem például bántalmazás, szexuális abúzus, sőt, a traumatikusan megélt szülésélmény is okozhat.
A szülés utáni PTSD-t nehéz elkülöníteni a szülés utáni depressziótól, és nem is mindig lehetséges, mivel a két zavar gyakran mutat átfedést: PTSD-s anyáknál a szülés utáni depresszió is gyakoribb. A poszttraumás stressz zavar tünetei és hajlamosító tényezői mégis valamennyire különböznek a depresszió tüneteitől és okaitól. Egy friss összefoglaló tanulmány során a szülés utáni PTSD hajlamosító tényezőit vizsgálták a kutatók.
Százból 3-4 nő érintett
A tapasztalatok szerint a nők 3,17 százalékánál fedezhető fel a szülést követően poszttraumás stressz zavar. A zavar tünetei a következők: a páciens rendszeresen újraéli a traumát, azaz a traumatikus élménnyel – jelen esetben a rosszul sikerült szüléssel – álmodik, ébren is állandóan eszébe jut, gyakran akaratlanul feltörő, képzeletbeli képek formájában, amikhez nehezen elviselhető érzések társulnak.
A PTSD-ben szenvedők gyakran igyekeznek mindenféle módon elkerülni, hogy a fájdalmas eseményről kelljen beszélniük: ha a szülésről kérdezik őket, elkerülik a témát, kerülik az ezzel kapcsolatos könyveket, filmeket, cikkeket, vagy épp sétáik során elkerülik azt a környéket, ahol a kórház van. Súlyosabb, krónikus esetben pedig igyekeznek elkerülni a következő szülést – talán programozott császár mellett döntenek, de az is lehet, hogy egész egyszerűen nem vállalnak több gyermeket.
Mindehhez állandó szorongás, a veszély és a készenlét érzése társul: rosszul alszanak, nehezen tudják elengedni magukat, mindig „ugrásra készek”, ingerlékenyek, nehéz örömet, érdeklődést érezniük. Ezeknek egy része a depresszió tünetei között is felsorolható, és valóban, a kutatások szerint a PTSD-s nők több mint fele depresszióval is küzd. Fontos ugyanakkor, hogy ha mindkét zavar jelen van, akkor mindkettőt észrevegyük, hiszen ez a sikeres kezelés feltétele.
Okok és események a háttérben
Az összefoglaló tanulmány készítése során a kutatók 15 országból 50 korábbi kutatást dolgoztak fel, amiben összesen több mint húszezer résztvevő volt. Eredményeik elemzése során kiderült, hogy a szülés utáni PTSD nem kizárólag a szülés mikéntjétől függ, bár természetesen ez is fontos tényező, de emellett több szülés előtti, alatti és utáni kockázati tényezőt sikerült azonosítaniuk.
A szülés előtt, illetve a terhesség során is vannak olyan jellemzők, amelyek alapján megjósolható, hogy az illető hajlamos-e a szülés utáni PTSD-re. Hajlamosít például a terhesség alatti depresszió, a szüléstől való intenzív félelem, és a terhesség alatti egészségügyi komplikációk is. Hajlamosít PTSD-re, ha az anyát bántalmazzák a terhesség alatt, de az is, ha a korábbi, terhességet megelőző életében már találkozott egy vagy több, PTSD-t okozó traumatikus eseménnyel.
A szülés során fennálló kockázati tényezők közül természetesen a legfontosabb a szülés mikéntje – azaz, hogy traumatikus eseménnyé válik-e vagy sem. Nagyobb eséllyel vezet PTSD-hez, ha a szülés valamilyen sürgős orvosi beavatkozást igényel – ez lehet hüvelyi szülés vákuummal, vagy sürgősségi császármetszés is. Egy másik felmérés során egy olyan kórházban vizsgálták a PTSD előfordulását, ahol kifejezetten komplikált eseteket látnak el, azaz magas egészségügyi kockázatú terhességeket gondoznak, így több a komplikált szülés is – itt a „szokásos” 3-4 százalék helyett 9 százalék volt a PTSD aránya.
Azonban nem kizárólag a szülés körüli egészségügyi komplikációk határozzák meg a későbbi PTSD-re való hajlamot: legalább ilyen fontos tényező a szubjektív megélés, azaz az, hogy az adott nő az adott eseményt mennyire éli meg negatívan. A harmadik, mindezzel összefüggő hajlamosító tényező a támogatás hiánya, azaz ha a – műtéti vagy „sima” – szülés alatt a kismama nem kap kellő tájékoztatást, támogatást, ha kiszolgáltatottnak érzi magát, ha úgy érzi, veszélyes körülmények között magára marad.
Mindez azt is jelenti, hogy egészségügyi komplikációk nélküli, hüvelyi szülés is válhat adott esetben traumatikus eseménnyé, és hogy egy sürgősségi császár traumatizáló voltán is enyhíthet valamennyit, ha van mód és lehetőség a kismama tájékoztatására, megnyugtatására.
A PTSD kialakulása a kutatás szerint szülés utáni faktoroktól is függ: nagyobb eséllyel alakul ki a zavar, ha a szülés után további stresszforrásoknak van kitéve a friss anyuka, illetve ha problémamegoldó stratégiái, megküzdési módjai nem olyan jók. A gyermekágyi szakaszban az anyát érő stresszforrások közül a két leggyakoribb és legnagyobb jelentőségű a társas támogatás hiánya, illetve ennek legextrémebb verziója, a bántalmazó környezet, azaz verbális vagy fizikai, családon belüli bántalmazás. A másik stresszforrás-lehetőség az újszülöttel kapcsolatos probléma: a baba betegsége, különösen, ha az műtéti beavatkozást is igényel.
Mit tehetünk ellene?
A legjobb természetesen a megelőzés lenne – azaz ha a fenti kockázati tényezőket mind ki tudnánk zárni, és senkinek sem lenne traumatikus szülésélménye. Ez azonban teljesen sosem küszöbölhető ki, hiszen egészségügyi komplikációk mindig felléphetnek, és a legjobb szándék mellett is előfordulnak olyan, előre nem látható események, amelyek sürgősségi császárt, esetleg egyéb műtéteket, intenzív osztályos ellátást stb. igényelnek, ilyenkor pedig az anya és a baba életének védelme az elsődleges cél.
Nagyon fontos a PTSD korai felismerése és szükség esetén kezelése. A poszttraumás stressz zavar tünetei a szülés után néhány héttel is jelentkezhetnek, de fontos tudni, hogy előfordul, hogy csak később – akár hónapokkal, fél-egy évvel később alakulnak ki. A PTSD gyógyításában kiemelkedően fontos a társas támogatás, azaz az, hogy az illető biztonságos környezetben érezze magát. A biztonságos környezet megteremtése nélkül – azaz például ha anya és gyereke bántalmazó családban, mélyszegénységben, háborús övezetben stb. élnek - még orvosi beavatkozásokkal is igen nehéz gyógyítani a zavart.
Ha a környezetünk nagyjából biztonságos, de a PTSD tünetei mégis elhúzódóak, és úgy tűnik, hétköznapi módszerekkel nem változnak, akkor érdemes szakember segítségét keresni. A poszttraumás stressz zavar kezelése elsősorban pszichoterápiával javasolt, ezen belül a kognitív viselkedésterápia és az EMDR módszerével értek el jó eredményeket.
A fenti két módszer mindegyike időhatáros, tehát tervezhető: a kognitív viselkedésterápia esetén 10-20 ülés, az EMDR esetén a felmérések szerint 4-10 ülés hoz általában eredményt. A pszichoterápia mellett a PTSD gyógyszeresen is kezelhető, az SSRI típusú antidepresszánsok egy részét hatékonynak találják a kutatások a tünetek enyhítésében – a szülést követő PTSD gyógyszeres kezelésénél azonban mérlegelni kell azt is, hogy ezen szerek többsége szoptatás alatt nem ajánlott.
