Varázskastély: itt egy új szuperkiállítás gyerekeknek!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az illúzió és fantázia birodalma ez a képzeletbeli kastély, ahol játékos talányok, meglepő jelenségek és elvarázsolt lények tesznek próbára.

Azt gondoltuk nehéz lesz überelni a „Kaland a dzsungelben” és a „Titokzatos szavanna” című kiállításokat a szervezőknek, de azért szuper dolgot vártunk a Varázskastélytól is. Eddig mindig olyan időpontban mentünk szemlézni a kiállításokat amikor az iskolások éppen tanulnak, így el tudtuk kerülni az embercunamit, most viszont éppen a tavaszi szünet kellős közepén estünk be a Vajdahunyadvárában lévő Mezőgazdasági Múzeumba

Szóval nem találkoztunk még itt kígyózó sorral és meghökkenve nyugtáztuk, hogy igenis nagy a kereslet a kiállításra. 

Galéria ikon

17

Galéria: Varázskastély a Mezőgazdasági Múzeumban
Fotó: Szécsi István / Dívány

Jó, abból a szempontból talán pozitív a dolog, hogy így legalább képet tudunk adni arról is, hogy mire számíthat munka-, vagy iskolaszüneti napon. És bár hátborzongatónak tűnik ez a rengeteg ember, szerencsére bent a kiállításon ez nem volt érzékelhető.

Korlátozott a személyek száma akiket egyszerre beengednek; viszont amíg várakozik, körbejárhatja a múzeumot és megnézheti az állandó kiállításokat

Az első helységbe érve azonnal feltűnt, hogy sokkal színesebbek, szebbek lettek az installációk, pedig az előző két kiállítás sem volt semmi. Eddig sokszor irigykedtünk a külföldi múzeumok gyerekeknek szánt kiállításain, most viszont végre van valami, amire itthon is büszkének lehet lenni.

Lenyűgözőre sikeredett, a feladatokat is újragondolták, persze, technikailag azért kicsit hasonlít a régiekre, de szerencsére tudtak újítani rajta. A grafikák lélegzetelállítóak, nagyon élénkek a színek, és szellemesek a szövegek, amik alapján haladni lehet a „kastélyban”. 

Mivel meseszerűek a szövegek, már a három-négy évesek is tudják értelmezni a kérdéseket, és abszolválni a feladatokat. De ne gondolja, hogy ettől még könnyű a dolog, mert volt olyan feladat, ahol mi sem vágtuk rá a kérdésre azonnal a választ. Szóval jó időre leköti a gyereket (és egyébként a felnőtteket is), mivel ez nem csak egy olyan „szaladjunk rajta végig” kiállítás, interaktív és tényleg élvezik a kicsik – legalábbis akiket láttunk, nagyon beleélték magukat a játékba.

Az illúzió és fantázia birodalma ez a képzeletbeli kastély, ahol egymásba nyíló szobákon keresztül lehet eljutni a célig, közben pedig játékos talányok, meglepő jelenségek és elvarázsolt lények teszik próbára tudását. Mutatunk pár fotót, hogy mire számíthat, de többet nem mondunk, mert nem szeretnénk lelőni a poént, de azért végezetül, adunk egy kis segítséget: nagyon figyelje a szőnyegeket! 

Galéria ikon

17

Galéria: Varázskastély a Mezőgazdasági Múzeumban
Fotó: Szécsi István / Dívány

A kiállítás ezer négyzetméteren terül el, és ha egy feladatot elrontott, mehet vissza újrakezdeni megkeresni a hibát. Jó kacskaringós így a dolog, Isti, a fotósunk meg is jegyezte, hogy kicsit úgy érzi magát, mintha a Szigeten lenne és tuti, hogy erre készíti fel a gyerekeket a kiállítás.

Ez a „gyerekek szigete”, buliznak, új ismeretekre tesznek szert, ismerkednek, és jól elfáradnak mire a végére érnek. Ne hagyják ki, ez még jobb móka, mint az első kettő volt! 

Varázskastély

Időpont: 2016. március 19-től, május 1-ig, keddtől vasárnapig 10-17 óráig (május 1-jén is nyitva van)
Cím: Vajdahunyadvár, Magyar Mezőgazdasági Múzeum
Időtartam: 1-1,5 óra
Belépőjegyárak:
felnőtt 1650 forint,
gyermek (3-14 éves korig) és nyugdíjas (62 éves kortól): 1450 forint,
családi (2 felnőtt és 2-3 gyermek) 5490 forint.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.