PORONTY

TV, a gyereknevelés ellensége, vagy megmentő?

2016. március 1., kedd 21:54

A televízió az az eszköz, ami szinte minden háztartás része. Ha nem, annak vagy elvi oka van, mert a szülők szeretnék, ha nem tévézne a gyerek, vagy olyasfajta praktikus, hogy az Internet már sok funkciót átvett a TV-től. Mindenesetre az összes családban felmerül a kérdés, hogy a képernyő hogyan, mikortól lehet a gyerek életének a része, és mit okoz, ha túlzásba viszik. Egyes szülők szemében a televízió a legfőbb ellenség, másokéban a megmentő.

Sokat kutatták, hogyan hat a tévézés a gyerekre, de csak a vizsgálatok egy részéből lehet valós következtetéseket levonni arra nézve, mit okoz a TV. Merthogy az, hogy a sokat televíziózó csemeték közt több a túlsúlyos és a hiperaktív, és az erőszakos műsorokat néző porontyok agresszívebbek, valójában lehet fordított összefüggés is. Aki agresszív, előnyben részesítheti az erőszakos műsorokat, a túlsúlyos gyerekeknek valószínűleg kisebb a repertoárjuk az egészséges, aktív, számukra örömet jelentő tevékenységekből, aminek bizonyára a családi minták hiányossága az oka, így jobb híján mi mást tehetnének: odaülnek a TV elé.

shutterstock 235690564

A hiperaktivitásnak pedig jelentős biológiai meghatározói vannak, viszont tény, hogy a szülő számára nehezebb kezelni, lefoglalni egy hiperaktív gyereket, könnyen elképzelhető, hogy ezek a szülők sűrűbben választják megoldásként, hogy TV-vel kötik le a csemetét.

Hogy megmentőként miért tekint sok szülő a TV-re, aligha igényel magyarázatot: egy fárasztó munkanap után ki lehet kapcsolni vele a gyereket, és a szülő is pihenhet végre. Családi feszültségeket vagy az ürességet el lehet vele palástolni. Mindenki nézi a TV-t, nem derül ki, hogy nem tudnának miről beszélgetni, hogy nincs egy tevékenység, amit mindannyian élveznének, nem kell szólni a másikhoz, akire haragszik az ember.

Ki lehet vele kapcsolni a gyereket, de nem kapcsolódik ki a gyerek. Nagy különbség! Biztos mindenki ismeri az érzést, hogy fáradtan lerogyott a TV elé, nem talált semmi olyat, ami igazán érdekelte volna, mégis ott ragadt, nem bírt felállni, kapcsolgatta egy-két órát, majd sokkal kimerültebbnek érezte magát, mint mikor elkezdett „pihenni”.

A gyerek sem tud felállni, még ha nem is szólítja meg a műsor, ez a képernyő agyra gyakorolt hatásával magyarázható. A képernyő fényeinek, villódzó pontjainak látványa egyfajta „hipnotikus” állapotot hoz létre: nő a relaxált állapotra jellemző alfa aktivitás az agyban, csökken a béta hullámoké, ami az aktív, éber állapot jellemzője. Ebből a kellemes, elmerengő, de passzív állapotból nehezen zökkenti ki magát az ember, ezért olyan nehéz felállni a képernyő elől, míg egy unalmas könyvet egészen könnyen leteszünk.

A relaxált állapot önmagában jól is hangozna, a baj csak az, hogy közben megy a műsor, amiből zúdulnak a képek, elárasztja az embert a sok inger, ez megterheli a gyereket, jelentős részét fel sem tudja dolgozni, és mivel a béta aktivitás csökken, kritikai gondolkodásra sincs mód. Azaz kiszolgáltatottjává válik a műsornak, passzív befogadójává. Ezt nevezik sokan „zombi állapotnak”.

Ennek káros hatását azzal lehet csökkenteni, ha a szülő megválogatja a műsort, és persze korlátozza az időt, a legjobb pedig, ha ő is együtt nézi a gyerekkel, és akár közben segít a feldolgozásban, az értelmezésben, de legalábbis utána meg tudják beszélni. A közösen nézett és megbeszélt műsor nem azt jelenti, hogy a szülő levonja a tanulságot az olykor egyébként is didaktikus meséből, hanem azt, hogyha kérdése van a gyereknek, hogy „és a kacsa miért nem akart fürdeni”, segít az értelmezésben.

shutterstock 322337639

Ami az időtartamot illeti, Vekerdy Tamás ajánlása szerint ne legyen napi 20 percnél több a kisgyerek TV előtt töltött ideje, ez is 3-4 éves kortól értendő legkorábban, és ne csorogjon a háttérben a televízió. A háttérben folyton menő TV-vel az is probléma, hogy amellett nehéz igazán, egymásra figyelve beszélgetni, ráadásul egy csomó olyan dolgot hall a gyerek, ami számára ijesztő, értelmezés nélkül nem tudja hova tenni. Gondoljunk bele, egy híradóban mi minden sűrűsödik a bűncselekményektől a természeti katasztrófákig.

Bár túlzás, hogy a TV-től hiperaktívvá válna a gyerek, valóban megfigyelhető egyfajta izgágaság a sokat TV-ző gyerekeknél. Nehezebben figyelnek oda egy hosszabb mesére, nehezebben mélyednek el egy tevékenységben, több mindent unalmasnak találnak. Persze, hiszen a TV műsorok gyors képi effektjeihez szoktak, ami az utóbbi időben mintha tovább romlana. Ma már sokszor a kifejezetten kisgyerekeknek szánt rajzfilmek is videoklip-szerű mozgásokat tartalmaznak. Minden eltúlzott, a figurák grimaszai, gesztusai, a tempó. Miközben a gyereknek tetsző műsor azonnali jóérzést ad: ingerrel önti el az ember agyát, anélkül, hogy használná a fantáziáját. Hasonló ez, mint mikor az embernek rossz a hangulata, bekap egy tábla csokit, és máris jobb színben látja a világot. De ha mindig TV-zik a gyerek, amikor unatkozik, idővel leszokik róla, vagy ki sem alakul, hogyan tudja máshogy elszórakoztatni, feltalálni magát, örömét lelni tevékenységekben.

A TV nem ördögi találmány, aligha károsodik a gyerek, aki mértékkel fogyasztja, az életkorának megfelelő, jó színvonalú műsorokat néz. Nem károsodik, ha ez csak egy a sok tevékenység közül a napja során, ha egyébként rendben van a család, az emberi kapcsolatai, ha elég időt tölt a szabadban, és főleg: szabadon – ami a fantáziatevékenységet illeti.

Cziglán Karolina
pszichológus

KOMMENTEK

  • 2016.03.02 06:56:52R2D2 & C3PO

    Szerintem a média képzeletre gyakorolt hatása nem káros. Most, h látom, milyen is a valóságban, egész más a véleményem, mint azt megelőzően. Egyszerűen nem igaz, h rontja a képzeletet, inkább katalizátora annak.
    Igaz, nálunk média-fogyasztás megy, nem tv-zés. És nem különösebben agresszív rajzfilmek, de nyilván van rettegés-elem is benne.

    A tv előtti mozdulatlanság sem állja meg a helyét. Ezt is totál légből kapott: aki ilyesmit állít, sosem látott tv-ző gyereket, szerintem...

  • 2016.03.02 10:20:31mrs.kunzoo

    A mai világban elkerülhetetlen a tv-zés (értem ezalatt a mesék nézését), mert már az óvodában is Villám McQueenről, egyéb más rajzfilm szereplőkről beszélgetnek az ovisok. Mondjuk azon meglepődtem, hogy farsangkor hányan öltöztek pókembernek - én nem az ovis mesék közé sorolnám...
    Ez egy tök jó cikk lett, az utolsó bekezdéssel pedig maximálisan egyetértek :)

  • 2016.03.03 08:53:10saláta boglárka

    a napi 20 perc sajnos nem áll... de vannak most már nagyon jó, és tényleg gyerekeknek való gyerekműsorok (Pl. Dínóvonat, Zoboo). A régi 'gyerekfilmek" sokszor rémisztőek, múltkor a Hahó öcsi ment, hát nagyon nem gyerekfilm.

  • 2016.03.03 14:28:49Csipyke

    A fiam tavaly, negy evesen akart pokember lenni, soha nem latott egy pokembert sem, osszvisz egy alsogatyaja volt, az se kimondottan nagy kedvenc. Hat lestem is, mikor ezt közölte. Közössegben sem hallhatta, mert nemet nyelvteruleten elunk. Vegül megoldottam "okosba", nem full jelmezt vettem, ö meg beteg lett, igy lemaradt a farsangrol.

  • 2016.03.05 00:17:24kibirjatov

    Elnézést, ez a cikk mikor íródott? A múlt században? Jó cikk? Hol él a tisztelt pszihológus asszony? Egy kőkorszaki barlangban?

    Ne tessék röhögni, de az az igazság hogy a tévé a mai gyerekenek BÜNTETÉS!

    Tessék kipróbálni:
    Add ide a mobilodat/olvasódat/tepsifont/palmtopot/laptopot/satöbbi gyerekem, eriggy tévét nézni!

    Hol van már a tévé mint gyereknevelő/lefoglaló eszköz?

  • 2016.03.05 00:35:32BéLóg

    Utóbbi hozzászólással messze egyetértek. Tessék ezt a cikket elolvasni:
    [link]
    Igaz hogy ezek a gyerekek nagyobbak, de mindenki biztos lehet benne, hogy már alsótagozaton okostelókkal nyomulnak a kisiskolások.

SZÓLJON HOZZÁ!

Kórházfigyelő

  • Budapesti kórházak
  • Vidéki kórházak

Kérdezz szakértőnktől

Dr. Gyarmati Andrea gyermekgyógyász válaszol.

Kérdezni szeretnék »

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés