Dupla terhelés, ingyen túlórák - bajban az autisták intézménye

Segélykiáltásnak is beillő posztot tett közzé egy apa a Facebookon, akinek autista gyermeke a Thaly Kálmán utcai komplex óvoda-iskolába jár. Azt írja, a napokban rendkívüli szülői értekezleten közölték, hogy az elmúlt fél évben 6 pedagógus hagyta el az intézményt, mivel „embertelen körülmények között emelt óraszámmal kell dolgozniuk havi 110e forintért”. Őket az ottmaradt szakemberek próbálják helyettesíteni túlórában, „amit természetesen nem fizet ki nekik a főváros!” – áll a posztban.

Ezért azt kéri, hogy osszák meg a posztot, hogy a logopédusok és gyógypedagógusok lássák és jelentkezzenek, „mert félő, hogy összeomlik a rendszer, és akkor nem tudjuk, hogy mi lesz a gyerekekkel” – írja az aggódó apuka.

A helyzet valóban nem rózsás, de összeomlás azért nem fenyeget?

Kérdezősködtünk egy kicsit az iskolában, és az a kép rajzolódott ki, hogy a probléma valós, de „rendszer összeomlása” azért erős túlzás, és „embertelen körülményekről” sem lehet beszélni, ha a realitások talaján akarunk maradni. A fizetés pedig a pályakezdő gyakornokoknak 110 ezer forint, a pedagógusoknak ennél azért több. A helyzet nem rózsás, de semmi olyan nem történik az intézményben, ami a többi iskolában ne történne mostanában – foglalta össze egyik névtelenséget kérő forrásunk.

A közelmúltban valóban elment három szakember, másik három pedig szülési szabadságát tölti, így a hónap közepétől öt helyett már csak 3 logopédus foglalkozik a gyerekekkel. 

Az ombudsman is jelezte

A szakemberhiányból eredő problémákra egyébként már hónapokkal ezelőtt próbálta felhívni a figyelmet az ombudsman. Amint arra az egyik jelentés rámutat , a sajátos nevelési igényű gyerekek vizsgálata szakemberhiány miatt hónapokig is elhúzódhat, emiatt akár fél-egy évig sem jutnak a megfelelő ellátáshoz, ami jelentős visszaesést okozhat az egészségi és fejlettségi állapotukban.

Az ombudsman vizsgálata ugyan az integráltan oktatott/nevelt sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekekre, és a pedagógiai szakszolgálatok szakemberhiányára vonatkozik, de a lényeg ugyanaz: nincs elég gyógypedagógus, nincs elég logopédus, iskolapszichológus szakember. A szakemberhiány pedig leterheltséget, működési gondokat okoz, ezért továbbra sem biztosítható valamennyi autista gyermek megfelelő fejlesztése – áll az ombudsman jelentésében.

Hasonló tapasztalatokról írtunk korábban abban a cikkben, amely a gyerekek pszichiátriai ellátórendszeréről szólt. A gyermek- és ifjúságpszichiátriai ellátórendszer elvileg elég jól működik, legalábbis a fővárosban: nevelési tanácsadók, iskolapszichológusok, kórházak és speciális ambulanciák állnak rendelkezésünkre, a rendszert nem ismerő páciens (illetve szülei) mégis gyakran tanácstalanul bolyonganak orvostól orvosig.   
  

Az idősebbeknek muszáj nyugdíjba menni, a fiataloknak nem vonzó a pálya

A helyzet az autista gyerekek fejlesztésére specializálódott Thaly Kálmán utcai intézményben sem jobb. Jelenleg 3 logopédus dolgozik öt helyett, és tovább bonyolítja a dolgot, hogy év közben elég nehéz pótolni a kiesett munkatársakat. A köznevelési törvény szerint évi 30 óráig „befoghatók” a pedagógusok helyettesíteni, amiért túlóradíj sem jár nekik, vagyis végső soron valóban ingyen helyettesítik a hiányzó kollégákat, vagyis a törvény szentesíti ezt a fajta ingyenmunkát.  Évi harminc óra fölött azonban ki kell fizetni a túlórájukat.

A helyettesítés persze korántsem jelent hosszú távú megoldást, hiszen a szakemberek már így is túlterheltek. Az intézmény neve egyébként ott van a Miskolci Herman Ottó Gimnázium tanári karának nyílt levele alatt. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra