Minirobot tanítja programozni a gyerekét

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

És nem is drága: az alapverzió 14, a fullos 40 ezer forintba kerül. Táncol, villog, beszél - és közben programozni tanít, észrevétlenül.

Új trend alakul a Szilícium-völgyben. Az itt dolgozó férfiak mára apák lettek, ezzel együtt pedig azonnal aggódni kezdtek, mit jelent a gyerekeik számára az a technológiai környezet, amit ők maguk hoztak létre. Konkrétabban: a gyerekek csak tartalmat fogyasztanak az eszközökön, de nem jutnak el annak előállításáig.

Holott a programozói tudás egyre értékesebb, és a rendszerek és eszközök fejlődésével fontos készség lehet nem csak az informatikában dolgozóknak, hanem szinte mindenki másnak, orvosoknak, mérnököknek, jogászoknak is. De van kiút az elefántcsonttoronyból?

A FactCo cikke szerint úgy tűnik, ez a probléma is megoldódik, ugyanis valaki áthidalta ezt a kérdéskört – ráadásul egy robottal. Illetve kettővel.

Vikas Gupta korábban a Google-nél dolgozott, és kislánya megszületése után azon kezdett el töprengeni, hogy vajon hogyan tanul majd meg kódolni a lánya úgy, hogy a mai számítógépes eszközök a tartalom fogyasztására és nem előállítására koncentrálnak. Úgy döntött, megalapítja a Wonder Workshopot – egy olyan céget, ami a Pixar-filmekben látható robotokhoz hasonló, Dash illetve Dot névre keresztelt robotokkal és az azokat irányító okostelefon vagy táblagép segítségével tanítja programozni a legkisebbeket.

Az érintőképernyő segítségével a gyerekek beprogramozhatják a robotokat, olyan egyszerű dolgokra, minthogy körben táncoljanak, ha a gyerek tapsol, vagy épp elnavigáljanak egy versenypályán.

Dash és Dot között a tudásuk a különbség: a maga közel 50 dolláros (alig 14 ezer forintos) árával Dot a megfizethető kategóriába esik. Ő tulajdonképpen egy robotfej, közlekedni nem tud, de rendelkezik szenzorokkal és gyorsulásmérővel is, és megtanítható arra, hogy beszéljen, világítson, pislogjon vagy bárminemű hangot kiadjon.

Dash háromszor ennyibe kerül, neki kerekei is vannak, így Dottal ellentétben képes közlekedni is, vagyis segítségével a gyerekek megtanulhatják, hogyan kell egy robotot mozgásra programozni.

Közös a két eszközben, hogy egy 20 dolláros (5500 forintos) kiegészítő segítségével mindkettőt össze lehet építeni, és így személyessé lehet tenni Lego kockákkal. Dash mellé indítópultot is vásárolhatunk, amivel robotkatapulttá változtatható.

Dash és Dot külön, illetve együtt is kapható.
Fotó: https://www.makewonder.com/

Az ötletgazda Gupta szerint bár aranyosak, de nem ez a fő szempont. Mindkettő azért született, hogy egy valós és nagyon komoly problémát megoldjon. Az Egyesült Államokban a legtöbb gyerek csak középiskolában tanul számítástechnikát, és akkor is csak választható tantárgyként.

„Elég nagy szakadék van a számítógépes oktatást illetően az országban" - mondta Gupta. „A világot egyre inkább átszövi a technológia és a szoftverek, viszont a gyerekeket senki nem tanítja meg, hogy elsajátítsák a szükséges készségeket".

Nincs egyedül

Hasonló célt tűzött ki a táblagépeken is futó Scratch (és Scratch junior) alkalmazás is, amelyet az MIT Media Lab fejlesztett ki. A cél itt is ugyanaz, blokkokból álló programnyelvre építve olyan programozási felületet adni a gyerek kezébe, ami felkelti az érdeklődését. Scratch tanfolyam ma már magyarországon is számtalan helyen elérhető, ha valaki szeretné a gyerek tudását egy kicsit strukturáltabban megalapozni.

Sőt, ugyanezen az elven alapul például ez a jégvarázsos, Anna és Elza játék is, amelyben az utasításokkal azt kell elérni, hogy korcsolyáikkal hópehely mintákat rajzoljanak a jégre. Itt az eligazító videóban magyar felirat segít, az utasítások pedig magyarul is elérhetőek.

"Amikor egy gyerek programozni tanul, valójában problémamegoldási stratégiákat, projekttervezési és kommunikációs készségeket sajátít el. Megtanulja, hogyan lehet a bonyolult problémákat egyszerűbb részekre bontani, hogyan finomítgassák és fejlesszék saját munkájukat, hogyan lehet a mások által már létrehozott munkákra építeni" -  magyarázza a Scratch fejlesztése mögötti motivációt a játék Mitchel Resnick, a "játék" egyik szülőatyja ebben az interjúban.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.