Belevágtunk: otthontanulók lesznek a lányok

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Azt láttam, hogy meg kell tanulnia élni, és ebben az iskola nem volt partner. A tanító kiégett, a lányom rettegett az iskolától. Ebből elég volt!

Ettől a tanévtől magántanuló lesz Éva két kisiskolás korú lánya. Mielőtt így határoztak volna, természetesen sokat gondolkoztak a szülők, és mindent mérlegre tettek. Úgy döntöttek, a másodikos és harmadikos lányait Éva fogja tanítani otthon, ezen a szinten még simán megbirkózik a tananyaggal, később pedig majd meglátják, mi lesz.

A döntést elég sok rossz tapasztalat előzte meg. A második év végére egyértelművé vált, hogy nem sikerült túl jól az iskolaválasztás, a lányok nem érezték ott jól magukat, voltak olyan órák, amik előtt a másodikos Niki kimondottan rettegett – mesélte Éva.

„Addig nem volt hajlandó bemenni az iskolába, amíg fel nem mondta nekem a leckét, amit félelmében ész nélkül bemagolt. Szerintem ez egy hét-nyolcéves gyereknél egyszerűen megengedhetetlen. Előfordult olyan is az év vége felé, hogy csak ült és sírt, hogy nem találja fel magát, nem tudja, mit kezdhetne magával. Azt láttam, hogy meg kell tanulnia élni, és ebben az iskola nagyon nem volt partner. A tanítón látszott, hogy kiégett, nem szereti a gyerekeket, és egyáltalán nem végezte örömmel, lelkesen a munkáját” – mondta a lányok anyukája, aki egyébként a túl magas óraszámmal és a túlzott, ám az élettől tökéletesen elrugaszkodott követelményekkel sem ért egyet. A férjével együtt úgy látták: a lányok túlterheltek, csomó felesleges dolgot kell megtanulniuk, és szorongnak az iskolától. És ez így nem jó, lépni kell.  

Ezek, és még egy csomó kisebb-nagyobb negatív élmény vezetett odáig, hogy úgy döntöttek, ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Végül is megtehetik, hogy Éva tanítja a lányokat, úgyis otthon dolgozik, kedve is van hozzá, és sikerült elrendeznie úgy a dolgait, hogy bele is férjen.

„Úgy látom, hogy a kötelező tananyagot, amiből félévente vizsgát kell tenniük, és amire az iskolában heteket szánnak, egy-két gyerekkel napi két óra alatt meg lehet tanítani, méghozzá gyakorlással együtt. Nem kell pluszgyakorlás, sem házi feladat, ami így, hogy itthon vannak, elég vicces is lenne” – mondta Éva.

„A tudnivalók nagy részét egyébként a sima, hétköznapi élet során is elsajátíthatják a gyerekek, egyszerűen azzal, hogy tesszük a dolgunkat, élünk. Például szilvásgombócot főzünk, kinyújtjuk és felvágjuk a tésztát: máris összefüggésében látják az osztást (felosztjuk a tésztát) és a szorzást. Főzés közben látják és megbeszéljük a halmazállapot változásokat, sőt, így, hogy mindig együtt leszünk, és nyilván menni kell tenni a dolgunkat, megtanulnak közlekedni is” - sorolja a példákat Éva.

Az iskolában egy csomó mindenre nincs idő, mert harminc gyerekkel kell foglalkozni, vagy nincsenek meg hozzá a feltételek. Itthon sokkal egyszerűbb lesz megmutatni, megtapasztaltatni velük a dolgokat.

Az iskola egyébként a várakozásaikkal ellentétben nagyon pozitívan állt az otthontanulás ötletéhez. A szülők rövid időn belül megegyeztek az iskolavezetéssel arról is, hogy a lányok valamilyen szinten továbbra is részt vesznek a régi osztályuk életében. Elmennek az osztálykirándulásra, ott lesznek az ünnepeken és a közös fellépéseken. Arra is ígéretet kaptak, hogy ha valamiért nem válik be az új rendszer, visszatérhetnek a régi osztályukba.

Az iskola tehát nem aggódott a lányokért, Éva barátnői viszont annál jobban. Visszatérő felvetés volt, hogy a tanítás mégiscsak egy szakma – és nem Éváé. Most még lehet, hogy megbirkózik a másodikos és harmadikos tananyaggal, de mi lesz majd, ha bejön a kémia, és a matek is magasabb szintre lép az osztás-szorzásnál? Éva azonban emiatt nem izgul előre, majd ha odaérnek a folyóhoz, akkor építenek rá hidat.

Többen aggódtak a miatt is, hogy a lányok így nem fognak szocializálódni. A gyerekeknek kell a közösség, a játszótárs, az iskolai barátnő, aki mellette ül a padban, akivel sugdolózik és közös élményeik, titkaik vannak. Akivel együtt töltik a napjaikat, akikkel lehet traccsolni és rivalizálni. A szoros kötődés, amit az együtt töltött 8 év ad, a srác, akivel szemezni lehet, szóval egy csomó minden, amit otthon, közösség nélkül nem kapnak meg.

Éva azonban biztos a dolgában, azt mondja, nem lesznek egész nap bezárva otthon. Csapatsportokra fognak járni, a szolfézs osztályuk marad a régi, zongorázni és úszóiskolába mennek hetente két-két alkalommal, és persze a saját elintéznivalói közben is vele lesznek a lányok. Barátnőzés pedig ezen túl is lesz, pizsipartikkal. Nem csak az iskolában lehet szocializálódni – vélekedik Éva.

Egyelőre az első néhány napon vannak túl, ami egészen jól ment. Niki kimondottan megkönnyebbült, amikor leesett neki, hogy semmi baja nem lesz abból, hogy a nyáron nem sikerült keresztülrágnia magát a szerinte unalmas kötelező olvasmányon – mert neki ebből már egyáltalán nem kell beszámolnia az iskolában. Pár hét múlva pedig beszámolunk a kezdeti tapasztalataikról is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.