Akinek depressziós az anyja, hamar megöregszik

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kaliforniai kutatók vizsgálták a depresszió és a sejtek öregedését befolyásoló telomerek hossza közötti összefüggést.

A modern tudomány rég megcáfolta azt a tételt, hogy a test és a lélek két különálló rendszer: sorra derül ki, mennyire sok összefonódás és kölcsönhatás van a kettő között. Egy friss tanulmány ismét meglepő tényre mutat rá: gyorsabban öregszenek azoknak a gyerekeknek a sejtjei, akiknek az anyukája depressziós. A súlyos depresszióban szenvedő anyák kisgyermekei rövidebb telomerekkel rendelkeznek, ezek hossza pedig a sejtek élettartamát, "korát" jelzi. A kutatók fehérvérsejtekben figyelték meg ezt a különbséget, vagyis gyorsabban öregszenek a gyerek fehérvérsejtjei, ha depressziós az anyja.

Sejtszintű változás

Az anyai depressziója egyébként egy sor viselkedéses és érzelmi problémát is okoz a gyereknél: a depressziós anyák gyermekei gyakrabban viselkedészavarosak, rosszabbul teljesítenek és gyerekként, valamint felnőttként is hajlamosabbak a depresszióra. Azt azonban eddig nem tudtuk, hogy ezek a változások sejtszintűek, és nemcsak a gyerekek lelkében, de a sejtjeikben is nyomot hagynak. A Kaliforniai Egyetem kutatói több mint száz négy és öt éves gyermeket vizsgáltak. A gyereket már születésükkor bevonták a vizsgálatba, majd megvizsgálták őket 3,4 és 5 éves korukban is. Ami az anyai depressziót illeti: mind a szülés előtti, mind a szülés utáni depresszióval kapcsolatban kikérdezték az anyákat, és persze az ő telomereik hosszát is mérték. 

Kötekedés és ellenkezés

A depressziós anyák gyermekei nemcsak nagyobb eséllyel rendelkeztek rövidebb telomerekkel, de náluk jóval gyakoribb volt az úgynevezett oppozíciós zavar  Az oppozíciós zavar a Beteségek Nemzetközi Osztályozása szerint egyfajta magatartászavar: elsősorban dacos, kötekedő viselkedéssel jellemezhető, általában 9-10 éves kor alatti gyerekeknél fordul elő. Alapvető tünete a tartósan negatív, ellenséges, támadó, provokatív és indulatos viselkedés, amely egyértelműen kívül esik az adott életkorú gyerekek szociokulturális normáin. Az ide sorolható gyerekek gyakran és aktívan elutasítják a felnőttek kéréseit, vagy szerepeket és szándékosan dühítenek másokat. Általában dühösek és haragtartók, könnyen megbántódnak, feldühödnek, amennyiben saját hibáikra figyelmeztetik őket. Ellenkezésük tipikusan kihívó jellegű, konfrontációt kezdeményezők, általában kifejezetten durvák, együttműködést kerülők, tekintélyszemélyekkel ellenkeznek. A racionális érvelést, a realitást nem hajlandók figyelembe venni, olykor úgy tűnik, mintha kizárólag az ellenkezésen keresztül fejeznék ki magukat.

Ketyeg a biológiai óra

A telomerek a kromoszómáink végein helyezkednek el, szinte sapkaként védik meg őket a károsodásoktól. Ahogyan a sejtjeink osztódnak, a telomerek mindig egyre rövidebbek lesznek, "kopnak". Megrövidülésük így egyfajta biológiai óraként fogható fel: amikor a telomer megrövidül, a sejt elkezd öregedni és végül elpusztul. Vagyis, ha meg tudjuk védeni a telomerek hosszát, az lelassíthatja az öregedést. A sejtjeink életkorát számos tényező befolyásolja: csökkenti a pszichés stressz vagy például a dohányzás, de növeli a rendszeres sport. Vagyis nem kell kétségbeesnünk, ha anyánk depressziós volt, vagy ha sok pszichés stressz ér minket életünk során, hiszen a rövidülést megállító enzimet már heti nagyjából másfél óra rendszeres mozgással tudjuk aktiválni. 

A rövidülés az idézett tanulmányban szereplő gyerekeknél már nagyon pici korban, négyévesen kimutatható volt. Ezért is kell a szakemberek szerint minél korábban segítséget kérni. Ha az anya depresszióját nem sikerül megfelelően kezelni, még akkor is bőven érdemes foglalkozni a 3-4-5 éves viselkedészavaros kisgyermekekkel. Anyaként pedig érdemes megtenni mindent, amitől jobban érezzük magunkat és ami segít kilábalni a depresszióból, hiszen ez a gyerek hosszú távú érdeke is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Puskás Pálma
Puskás Pálma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.