45 gyermekkórházból mindössze kettő gyerekbarát

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha beteg gyerekével a Péterfybe vagy a Keszhelyi kórházba kerül, szerencséje van.

A hazai kórházakban uralkodó állapotokról mostanában egyre többet olvasni – ezek közül különösen nagy visszhangot kapott pár hete az a fotó, ami azt mutatta be, milyen balkáni körülmények közé kényszerülnek a kisgyermekes szülők, ha gyerekükkel szeretnének maradni annak kórházi tartózkodása során. Bár a kép a Heim Pál gyermekkórházban készült, azoknak, akik már valaha is voltak kórházban a gyerekük mellett, nem sok újat mutatott. Ezért is döntött úgy a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) emberi jogvédő civil szervezet, hogy segít a szülőknek és felméri a kórházak gyerekbarát berendezkedését. Ehhez önbevallásos kérdőívet küldött szét az intézményeknek, a visszaküldött kérdőívek kiértékelése után pedig kiderült a nem túl nagy újdonság: maximális pontszámot a megkérdezett 64-ből mindössze két kórház tudott szerezni – számolt be róla a szervezet közleményében.

Gyerekkel vagyok

Az ennek alapján indított Gyerekkel vagyok! elnevezésű kampány célja, hogy teljes képet kapjanak a kórházban születő, illetve ott gyógyuló gyerekek és szüleik helyzetéről, majd egyeztetések során szorgalmazzák a hazai jó gyakorlatok minél szélesebb körében történő átvételét, hogy 2016 végére minden, gyereket kezelő egészségügyi intézmény biztosítsa az egészségügyi törvényben foglalt jogokat – például tegyék lehetővé, hogy minden szülő éjszaka is a gyermeke mellett maradhasson.

Fotó: tasz.hu

Ennek a kampánynak a része volt a közérdekű adatigénylés keretében 64 intézményhez benyújtott kérdőív is. Többek között kíváncsiak voltak arra, hogy

  • milyen eljárásrend vonatkozik a betegek kapcsolattartásának keretire,
  • milyen nehézségei vannak az adott kórháznak a szabályozás végrehajtásával kapcsolatban,
  • együtt lehet-e a szülő a gyerekével a nap 24 órájában,
  • van-e látogatási idő, illetve rend a kórházban,
  • milyen módon biztosítják az apák jelenlétét a szülésnél.

A 64 megkérdezettből 45 intézmény küldte vissza a kérdőívet, amelyek kiértékelésénél figyelembe vették még a házirendet, a SZMSZ-t és a betegellátási szabályokat is. Ezekből kiderült, hogy a maximális 10 pontot csak két kórház érdemelte ki: a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ, valamint a Keszthelyi Kórház. A kérdésekre adott válaszokat intézményi bontásban ide vagy a képünkre kattintva találja meg. A felmérésre legközelebb fél év múlva kerül sor.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.