Új eljárás forradalmasítja az autizmus felismerését

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A felismerés 97 százalékos, és azonosították, melyik agyterület megváltozott működése okozza a szindrómát.

Az autizmus nehézsége már a diagnózisnál elkezdődik, ugyanis a jelenleg rendelkezésre álló módszerek segítségével nehéz felállítani a pontos kórismét. A pittsburgh-i Carnegie Mellon egyetem kutatói most olyan eredményekkel álltak elő, amelyek forradalmasíthatják a betegség felismerését.

A kutatók funkcionális MRI vizsgálatot alkalmaztak, amelynek révén az egyes agyterületek működés közben válnak láthatóvá, és akitivtásuk is mérhető. Ez a vizsgálat nem újdonság. Azonban azt is észrevették, hogy a társas érintkezésért felelős agyterületek aktivitása nagyon eltér az autista és a nem autista személyek agyában.

Konkrétabban: amikor az autisták társas kapcsolatokon gondolkodtak, az ő agyukban hiányzott a saját magukat reprezentáló agyterület aktivitása. Ez a különbség 97 százalékos pontossággal elkülönítette egymástól az autista és az egészséges személyeket, ami elég jó eredménynek számít.

Ez az első alkalom, hogy egy konkrét és fMRI-vel láthatóvá tehető gondolkodási mintázatot valamilyen pszichés zavarral sikerül összefüggésbe hozni. Az autista személyek egyik tünete a szociális ügyetlenség, és most a társas érintkezés során felmerülő nehézségek biológiai alapját is sikerült láthatóvá és mérhetővé tenni.

Fotó: Bsip / Europress / Getty

Banán vagy szék?

A kutatócsoport mostani eredményeit több éves munka előzte meg, amely szintén elképesztően érdekes: egy olyan módszeren dolgoztak ugyanis, amelynek révén az agy vizsgálata során „láthatóvá tehetők” a vizsgált személy gondolatai. Nagyjából hat évvel ezelőtt eljutottak odáig, hogy a funkcionáls MRI vizsgálattal szemlélt agy alapján meg tudták mondani, mit gondolhat éppen az MR-készülékben lévő illető. Természetesen nem bonyolult gondolatmenetekről volt szó: betették a vizsgálati személyt a gépbe, majd azt mondták neki, gondoljon egy székre, banánra vagy házra. Az agyi aktivitása alapján a kutatók képesek voltak kitalálni, hogy az illető a fentiek közül melyikre gondolt.

További érdekesség, hogy ezek az agyi aktivitásbeli mintázatok a különféle emberek esetében nagyon hasonlóak voltak. Vagyis ha több különböző ember a banánra gondol, mindegyiknek nagyjából ugyanaz az idegrendszeri hálózata aktiválódik.

Dicséret vagy megaláztatás?

A kutatók a fenti eredményeken felbátorodva az alábbi vizsgálatot tervezték meg: 17 magasan funckionáló autistát (vagyis olyat, akinél a betegség nem okoz intellektuális zavart, csupán a szociális készségek zavarát) és 17 ugyanolyan életkorú és intelligenciahányadosú, de nem autista személyt hasonlítottak össze. Mindegyiknek nyolc, társas érintkezést vagy viszonyt kifejező szóra kellett egymás után gondolnia. Ezek voltak azok: dicsér, megsért, imád, utál, megölel, megrúg, bátorít és megaláz. Eközben a kutatók mérték az fMRI-készülékkel az alanyok agyi aktivitásmintázatát, vagyis azt, hogy az adott dologra való gondoláskor melyik agyterületeik milyen elrendezésben akívak.

Imád és megölel

Az autisták és a nem autisták között két szó esetén találtak jelentős különbséget, ez a két kifejezés pedig az imád és a megölel voltak. Amikor ezekre a kifejezésekre gondoltak, az autisták agyában nem aktiválódott a hátsó cinguláris kéreg nevű agyterület. Az egészséges személyeknél ez a terület is aktív volt.

Az adatok elemzése során kiderült, hogy ez a különbség olyan kifejezett, hogy 97 százalékos pontossággal megállapítható belőle, autista-e az illető vagy sem. A fenti agyterület a saját magunk agyi reprezentációjával van összefüggésben, vagyis azzal, hogy magunkra, mint személyre hogyan gondolunk páldául a társas érintkezés során.

A kutatók szerint az autizmus egyik biológiai alapja ez az eltérés, vagyis a hátsó cinguláris kéreg megváltozott működése lehet, és szerintük elég valószínű, hogy már csecsemőkorban megvan maga az agyi eltérés. Egyéb, korábbi vizsgálatok ugyanis már hat hónapos, később autizmussal diagnosztizált csecsemők agyában találtak eltéréseket, a társas érintkezés problémái pedig többnyire fél-egyéves kor után válnak szembeötlővé ezeknél a gyerekeknél. A szerzők abban bíznak, hogy a fentiek tudatában célzottabban lehet majd fejleszteni az autista gyermekeket.

Fotó: The Washington Post / Europress / Getty

Ha magasan funkcionál, minek fejleszteni?

Az autizmus megjelenési formái széles skálán mozognak: a súlyos szellemi visszamaradással járó kórformák mellett teljes és sikeres életet élő személyeket is találunk. Emiatt a szakirodalomban inkább autizmus spekrtumról szokás beszélni.

Egyes nézetek szerint a zavar nem is igazából betegség, hanem az emberi sokféleség egyik megjelenési formája: vagyis vannak olyan emberek, akik máshogy gondolkodnak a társas érintkezésről, mint a nagy többség. A neurodiverzitás, vagyis az idegrendszeri sokféleség koncepciójának hívei ezért a gyógyítási törekvéseket is gyakran ellenzik: szerintük a társadalomnak el kellene viselnie, hogy nem mindenki egyforma. Ugyanakkor tény, hogy a jelen társadalmi környezetben az autista vonások többnyire hátrányt jelentenek az illető számára, és fejlesztés nélkül sokat ronthatnak az életminőségén.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.