Terhesen napi harmincszor lőttem be magam a zenével

Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Réka 22 éves, hat hete szülte meg a kislányát. Prostituáltként dolgozott, amikor megfogant, és terhessége ötödik hónapjáig napi húsz-harminc alkalommal lőtte magát a zene nevű dizájnerdroggal. Interjú.

Emlékeznek a szerhasználó várandós nőknek segítséget nyújtó Józan Babák Egyesületre? Idén májusban tőlük kért segítséget az akkor még erősen drogfüggő, 22 éves Réka is (nevét megváltoztattuk – a szerz.). A fiatal lány prostituáltként dolgozott Németországban, amikor megtudta, négyhetes terhes. A várandósságot nem tervezte, ezért úgy döntött, gyűjt egy kis pénzt, és abból Magyarországon kifizeti az abortuszt. Két hónapos terhes volt, amikor hazajött, de orvoshoz már nem jutott el, mert két nappal a hazaérkezése után belőtte magát. Akkor már egy hónapja tiszta volt. Nem tudta, mit adtak neki, csak később jött rá, hogy valószínűleg [a dizájnerdrogok esetében sokszor maguk a szerhasználók sem tudják pontosan, mit fogyasztanak – a szerz.] a zene néven futó dizájnerdrogot kapta. Most, hogy túlvan az elvonón és megszülte kislányát, azt mondja: soha többé nem lőné be magát vele, mindennél szemetebb drog. Réka most egy vidéki anyaotthonban lakik, és nyelvvizsgákról, saját albérletről álmodik, meg arról, vigyáz a húgára, hogy ne jusson olyan sorsra, mint ő.

Kezdjük az elején. Hogyan csúsztál rá a drogokra és a prostitúcióra?

Ha mélyen belegondolok, akkor szerintem a családi körülmények nagyon sokat nyomtak a latba. Anyám alkoholista, hatévesen kezdett el inni, aztán onnan kezdve folyamatosan. Majd miután apám meghalt, kéthetente költözködtünk, én pedig mindezek után tizennégy évesen gondoltam egyet, és elköltöztem otthonról a barátnőimmel albérletbe. Közben suliba jártam, meg diákmelóra, anyámtól elvették a szülői felügyeleti jogot, onnantól nagymamám felelt értem, de ő meg lemondott a gyámságról, mert addigra már elkezdtem zülleni, beleestem a piálásba. Intézetis lettem, de folyamatos szökésben voltam, egy idő után pedig kirúgtak a munkahelyemről a balhék miatt, ezért nem tudtam fizetni az albérletet. Végül összetalálkoztam egy stricivel, aki 16 évesen kivitt Spanyolországba prostituáltnak. Tíz hónapig éltem kint egy másik, 26 éves lány személyijével. Senki nem tudott róla, hogy ki vagyok valójában.

Képeink illusztrációk!

A családod nem keresett?

De. Először tíz hónap után jött ki a rendőrség a fényképemmel a kezükben abba a bárba, ahol dolgoztam. Nem ismertek fel, mert anyám olyan fényképet adott nekik, amin 13 éves voltam, de nagyon megijedtem, ezért felültem a repülőre és hazajöttem. Onnantól kezdve Németországba jártam ki dolgozni, hol önállóan, hol stricivel. Volt, amikor menekíteni kellett.

A drogozást Spanyolországban kezdtem, de akkor még csak ezt az orrba szívást, füvezgetést csináltam négy évig – nevezzük ezt bulizós időszaknak. Németországban volt egy időszakom, amikor kokainoztam, mert volt pénzem, meg ott nem voltak dizájnerdrogok, de húszéves koromtól, miután tönkrement a párkapcsolatom, gyakorlatilag két éven át csak lőttem magam. A kristályt, a zenét, MDPV-t, mp3-at toltam, főleg ezeket a dizájnerdrogokat.

Miért ezeket? Mert olcsók?

Nem, leginkább azért, mert ilyet lőttem először, és megtetszett. Utána lőttem speedet, de az nem jött be. Ráadásul ezeket a cuccokat brutál mennyiségben toltam, napi 15-20 pakett volt az átlagom, szúrásban kb. napi harminc. Úgy tudnám jellemezni azt az időszakot, hogy az életem 98 százalékát akkor az tette ki, hogy lövöm magam, a maradék két százalékot meg az, hogy kint állok az úton, hogy be tudjam lőni magam, hogy megkeressem rá a pénzt.

Hogy kerültél kapcsolatba a Józan Babák Egyesülettel?

Németországban dolgoztam prostituáltként, amikor megtudtam, hogy terhes vagyok. Nem terveztem, becsúszott. Úgy terveztem, hogy elvetetem, ezért még egy hónapig kint maradtam pénzt gyűjteni az abortuszra meg az otthon létre, addig sikerült tisztának maradnom. Aztán hazaköltöztem a nyolcadik kerületbe, pont egy olyan lépcsőházba, ahol az egyik dílerem lakott. Két napig bírtam tisztán. Mielőtt belőttem magam, azt hittem, kristályt kaptam, csak akkor jöttem rá, hogy ez a zene. Onnantól kezdve folyamatosan lőttem magam ugyanúgy kb. napi harmincszor, emiatt nem mentem intézni az orvosi dolgokat és a pénzem is elfogyott közben. Aztán májusban megmozdult a baba – ekkor tudatosult igazán bennem, hogy már nincs visszaút, már nem vetethetem el. Az interneten találtam rá a Józan Babákra, voltam is náluk személyesen, megbeszéltük, hogy majd megyek vissza, csak aztán annyira drogoztam, hogy hiába beszéltünk meg időpontokat, sosem jutottam vissza. Innentől jött egy depressziósabb időszakom, amikor már paranoid tüneteket is mutattam, és úgy éreztem, megőrülök. A terhességem alatt körülbelül nyolcszor gyógyszereztem be magam úgy, hogy húsz anyagot lőttem el egy nap mellette. Öngyilkos akartam lenni.

A végső pont az egyik elvonásomnál jött el, amikor otthon voltam kaja, pia, drog és cigi nélkül. Ekkor hívtam fel őket megint, hogy most mégis mit csináljak. Mondták, hogy maradjak otthon, hoztak kaját, és mondták, hogy pakolhatom a bőröndöt, ha kész vagyok az elvonóra. Még az utolsó előtti pillanatban is azon gondolkodtam, hogy átszaladok a díleremhez egy hitelért. Aztán inkább bementem az elvonóra. Ekkor voltam öt hónapos terhes.

Említetted, hogy többször begyógyszerezted magad. Sosem kerültél kórházba?

Nem, hál'istennek...És azért hál'istennek, mert ha nem mentem volna át ezen az egészen, akkor sosem tanultam volna meg a leckét. Kellett, hogy szarban hagyjanak, hogy összeesve feküdjek a kád és a vécé közé szorulva, úgy, hogy közben a tű kiállt a kezemből. Volt, hogy egy hétig nem aludtam, és olyan is, hogy hangok szóltak a fejemben, a nevemet emlegették. Három hónapig csináltam a zenét, pont a terhességem alatt, és most már tudom, hogy soha többé nem lőném be magam vele. Más emberré váltam általa, sőt, nem is emberré, inkább egy vadállattá. Olyan állapotokban szaladgáltam az utcán, hogy visszagondolva szégyellem magam. Már, amire emlékszem.

A zene a legundorítóbb az összes drog közül, úgy kiforgatja az embert magából, hogy az valami hihetetlen, ráadásul iszonyúan kell. Addig azt hittem, hogy a kokain a legdurvább sóvárgás szinten, mert az olyan, hogy belövöd, és már kell a következő egyből. De ez még ennél is durvább.

Ilyen durva etapok után hogyan birkóztál meg az elvonóval? Kaptál bármilyen droghelyettesítő szert?

Semmit, csak nyugtatókat és altatókat. Voltak mélypontjaim, az egyik rögtön egy héttel azután, hogy bekerültem, amikor hirtelen lecsökkentették a gyógyszeremet. Ekkor a paranoia meg a visszatérő hallucinációk mellett jött a hiperaktivitás, én meg kértem egy kimenőt, és a nyolcadik kerületben kötöttem ki. Egy haverom felhúzott fecskendővel várt, én meg ellőttem négy anyagot a szokásos húsz-harminc helyett, de ezzel is túladagoltam magam. Éjféltől reggel nyolcig nem tudtam mentőt hívni magamra, szájzárat kaptam, nem tudtam beszélni, alig kaptam levegőt, nem bírtam lenyelni a saját nyálamat, úgyhogy magam mellé kellett köpnöm. Egy pózban, hason fekve feküdtem egy ágyon, miközben folyamatosan azt hallucináltam, hogy engem figyelnek az ablakból. Iszonyú sokk volt. Szerencsére utána vissza tudtam könyörögni magam.

Képeink illusztrációk!

Fotó: Veronique De Viguerie / Europress / Getty

Hasonlóan sokkszerű volt, amikor a szökésem után a nővérek behívtak a nővérszobába, és mutattak egy videót, hogy mi lehetne a babával, ha betegen születik. Tudom, hogy jót akartak vele, de akkor ott nagyon kiakadtam, jó másfél-két órára sírógörcsöt kaptam. De erre is szükség volt ahhoz, hogy még mindig itt ülök, és még mindig elmondhatom, hogy azóta nem lőttem be magam. És volt még egy mélypontom: amikor az ötödik-hatodik hónapban, az elvonón kiderült, hogy hepatitis C-m van, és szifiliszem. Ez a hír annyira sokkolt, hogy legszívesebben rögtön belőttem volna magam, de szerencsére végül sikerült megállnom.

Az elvonón a hetedik-nyolcadik hónapig voltam bent, úgy két hónapot, azután vidékre költöztem egy anyaotthonba, már megszültem, hathetes a kislányom, és az orvosok szerint hál'istennek egészséges, szerencsére elvonási tünetei sem voltak, amikor megszületett. Még időben kerültem be. Azóta nem drogozom, csak dohányzom, és kis adagban nyugtatót szedek. Szerencsére a sóvárgás sincs már meg a drog után, főleg, amióta megvan a pici.

A lányod apja tudja, hogy van egy gyereke?

Igazából nem is tudom konkrétan, hogy ki az, sajnos, ez együtt jár a drogos életmóddal. Volt négy lehetséges jelölt, de ezt már leszűkítettem kettőre, ahogy megszületett a gyerek. Szóval vagy a volt páromtól, vagy egy német fiútól fogant, mindkettőjüknek szóltam, hogy talán van egy lányuk. De nem számítok rájuk, és ez jól is van így, mert az egyikük drogdíler, a másiknak pedig azt köszönhetem, hogy intravénás droghasználó lettem.

Milyen tapasztalataid vannak az egészségüggyel? Hogyan bántak veled?

Nagyon rossz élményeim vannak, a többség bántóan viselkedik, nemtörődöm, főleg az elvonón. A szülés sem volt túl vidám esemény, a szifilisz miatt kapásból a fertőző szülőszobába kerültem, ahol a nővérek be sem akarták kötni az infúziót, mert nehogy megfertőzzek valakit. A fájásaim közben pedig arról kérdezgetett a szülésznő, hogy milyen volt, amikor lőttem magam, meg hogy melyik dílertől van a gyerek. Szóval nem volt jó.

És most, tisztán, anyaként mik a terveid?

Nem egyszerű így nevelni a babát, de semmiképpen nem akarok visszakerülni oda, ahonnan kimásztam – a normális élet a cél. Egyelőre nagyvonalakban vannak csak terveim, például, hogy szeretnék tanulni, mert csak a nyolc általánosom van meg. A múltamnak köszönhetően beszélek három nyelven, angolul, németül, spanyolul, úgyhogy majd szeretnék nyelvvizsgázni is ezekből. Később talán elhelyezkedhetnék idegenvezetőként vagy tolmácsként. Persze, jó volna majd egy saját albérlet, lehetőleg Pesten, mert van egy tízéves féltestvérem, egy húgom, szeretnék mellette lenni.

Félted őt?

Igen, nagyon. Tartok tőle, hogy ugyanazt az utat járja majd, mint én. Szeretném megelőzni, hogy ez bekövetkezzen.