Hékás, kispapa-szett nélkül nincs apás szülés!

Olvasási idő kb. 3 perc

A legtöbb kórház már nem tudja ingyen adni az apáknak a steril ruhaszettet, meg kell venni. A helyszínen drága, de létezik gazdaságosabb megoldás is.

Hallott már a kispapa szettről? És ha azt mondom Apás szülés szett? Fogalma sincs miről beszélünk?

Magyarországon sok kórház szabályozza azt, hogy pontosan milyen ruhában lehet jelen lenni a szülésnél, vagy éppen látogatni az intenzív osztályon. Tizenéve ezzel még senki nem foglalkozott, legalábbis az általam látogatott budapesti kórházakban maximum egy többször használatos köpenyt kellett felvenni, amit Béla bá, az előző látogató levetett. Aztán volt az az időszak is, amikor egyes szülészetek olyan jó helyzetben voltak, hogy ingyen az apák rendelkezésére tudták bocsánati ezeket a csomagokat. De egyre kevesebb osztály engedheti ezt meg magának, és egyre több helyen a szülőket kérik arra, hogy szerezzék be a szükséges ruhacsomagot.

Azt jó tudni, hogy évente 90-100.000 ember fertőződik meg a kórházakban, amely 10 milliárd forint többlet ápolási díjat ró a kórházakra, a Országos Epidemiológiai Központ felmérése szerint. A steril, egyszerhasználatos szettek használata tehát logikus, és valószínűleg közgazdaságilag is indokolt. Az más kérdés, hogy a kórházak szülészeteinek általában egyáltalán nincs rá pénze.

Tehát az a szülészet döntése, hogy miben mehet be valaki, és azt is ők döntik el, hogy helyben árulják-e ezeket a szetteket, vagy csak megkérik a látogatókat, szerezzenek be valahonnan. Ez a valahonnan elég sok lehetőséget takar, ezek közül a legkényelmesebb (és a legdrágább) nyilván a helyben üzemelő automata. Ilyenből például a Complex-Clean Kft. 12-t üzemeltet Magyarország szerte.

Gáspár István tulajdonos elmondása alapján, a 2500 forintba kerülő szettek egységesek, ezekben eltérés nincs. Ők készítenek intenzív osztályos csomagokat is, vagy például létezik szülés utánra betétcsomag, illetve a kórházzal együttműködve rakják össze az általuk elvárt csomagokat. Jó tudni, hogy minden csomag árából 500 forintot befizetnek az adott kórház szülészetének alapítványi számlájára, és mindig van egy-két csomag, amit azok számára biztosítanak, akiknek anyagi helyzete nem teszi lehetővé a csomag megvásárlását.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház ovosigazgatója,   Dr. Nagy Gábor a Boon megkeresésére még korábban azt nyilatkozta, hogy a szüléskor jelenlévő hozzátartózót csak az előírt higiénés felszerelésben engedhetik be a szülőszobába, illetve ha császármetszés végzése válik szükségessé, úgy a műtőbe. Ez egyszer használatos sapkából, maszkból, felsőruházatból, nadrágból és lábzsákból áll. Ennek költségét sem a szülészeti osztály, sem a kórház nem tudja fedezni. Ennek ára ott 3000 forint, mellyel a kórház alapítványát támogatják. Az összegyűlt pénzből a szakdolgozók továbbképzését, az osztály otthonosabbá tételét, műszereinek részbeni beszerzését finanszírozzák.

Fotó: axiomarket.hu

A Kispapa szett névre hallgató egyszer használatos csomagot eltérő árakon lehet beszerezni. Ha valaki túl borsosnak találja a 2500-3000 forintos csomagot a helyszínen, gondolkodhat előre is, így jóval gazdaságosabban meg lehet oldani. Alapvetően a következőkből áll a szett:

1 db nővérsapka
2 db szájmaszk
1 db rövid ujjú felső
1 db nadrág
1 pár cipővédő

vásárlás helye ár
automata 2500.-
Babyfun diszkont 970.-
Gyógybolt 1407.-
Wolf 850.-
Medorto 1500.-
Aukciós oldalak 800-1500.-

Persze előfordulhat olyan eset, hogy annak aki ott szeretne lenni a szülő nő mellett, nincs pénze megvásárolni a szettet. A betegjogi szakember szerint a TB-nek nem feladata finanszírozni a hozzátartozók felszerelését, ez csak abban az esetben lehetséges, ha a hozzátartozó részt vesz valamilyen módon a betegellátásban, ilyen lehet az, ha donorként működik közbe, vagy épp vért ad a helyszínen, ez viszont nem jellemző a kórházi szülésekre.

Tehát a TB nem fizet, a kórházaknak meg kisebb dolguk is nagyobb annál, hogy pont erre költsenek. Ennek ellenére, a kevésbé tehetőseknek is van lehetősége, hogy ott legyen a szülésnél. Mint a fenti táblázatból is látszik, ilyen csomagot már ezer forint alatt is be lehet szerezni, ha időben gondolkodunk.

De akinek még ez is meghaladja a lehetőségeit, annak is vannak lehetőségei. Az első az, hogy kérelmezi a szolgálatónál (ami jelen esetben a kórház), hogy tekintsenek el a termék kifizetésétől. Ha ez nem lehetséges, az OEP-hez is lehet fordulni. A harmadik lehetőség az önkormányzat felkeresése, és eseti segély kérése. Ha pedig ez sem működő út, akkor érdemes felkeresni a kórház alapítványát, és ott kérni a megfelelő összeget, illetve a csomagot.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.