Emigráltunk: 10 dolog, ami hiányzik Magyarországról

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Család. Napi rutin. Túró. Csak néhány dolog azök közül, amelyek három hónap máshol élés után hiányoznak.

Általános helyzetjelentés helyett ezúttal úgy gondoltam, három hónappal azután, hogy Németországba költöztünk, összeszedem, ennyi idő elteltével mi hiányzik nekünk Magyarországról. Mert persze itt sincs kolbászból a kerítés, főleg nem magyar kolbászból. 

A család

Amikor a családnak (szüleinknek) minden előzmény nélkül bejelentettük, hogy terveink szerint egy éven belül Németországba költözünk, szerintem senki nem vett minket komolyan. Vagy legalábbis nem gondolták azt, hogy az az idő tényleg pillanatokon belül elérkezik. A búcsú könnyes volt, és bár mi még akkor inkább a kihívás okozta izgalmakkal voltunk tele, most már igen hiányoznak a vidéki kiruccanások, a vasárnapi ebédek, a nagycsaládos összejövetelek. Marad a Facebook: napi szinten bombázzuk a nagymamákat a gyerekek fényképeivel, hétvégente pedig családi skype-olás megy, így igyekszünk tartani a kapcsolatot. Nem könnyű, viszont szorosabb lett a kötelék a Drezdában élő nővéremmel. 

Barátok

Míg a gyerekek pillanatokon belül megtalálták a maguk társaságát a lépcsőházban és az iskolában is, nekünk nehezebb dolgunk van, talán évekbe is fog telni, míg kialakul egy itteni baráti kör. Az én helyzetem mondjuk speciális, kevés barátom él Magyarországon, így a költözésünkkel földrajzilag még közelebb kerültem a külföldön dekkolókhoz. 

A rutin

A mindennapi rutin hiánya olykor elég fárasztó: utána kell nézni, meg kell tanulni a szelektív hulladékgyűjtés módját, fel kell fedezni, hogyan és hol váltják vissza a műanyag flakonokat, hova lehet vinni a felgyülemlett aprópénzt beváltani, mit kell tenni abban az esetben, ha jön egy papír a banktól, hogy az IKEA-ban nem sikerült levonni a vásárlás összegét, stb. Mindemellett pont ettől válik az egész izgalmassá. 

Túró

Igazi, magyaros, darabos túrót még nem sikerült találni, csak krémtúrót, azt viszont mindenféle ízesítésben és fűszerrel megspékelve. Ezek sajnos teljes mértékben alkalmatlanok pl. a túrós csusza elkészítéséhez, viszont a gyerekek szívesen kenik meg a zsömléjüket a finomsággal. 

Túró rudi

A Kauflandban már felfedeztünk egyfajta túrós desszertet, ami hasonlít a Túró rudihoz, de ahogyan mondani szokás: a pöttyös az igazi. Mi, felnőttek azért nem halunk bele a hiányba, de a gyerekek gyakran emlegetik, és a Németországban született nővérem is mindig rendel belőle, ha valaki Magyarországon jár. 

Fűszerpaprika

Már rendesen bespájzoltunk fűszerpaprikából is, itt ugyanis nem lehet kapni abból sem olyat, amiből egy jó paprikás krumplit vagy pörköltet lehetne összerittyenteni. Az itteninek még a színe sem bizalomgerjesztő: fakó narancssárga. 

Fehér kenyér

Akinek van jó receptje és ideje is hozzá, az persze, süssön magának otthon, nekem viszont még csak egy alkalommal sikerült összehozni házilag valami fehér kenyérhez hasonló dolgot. Megjegyzem, a fehér kenyér már otthon sem az igazi, gyakran Magyarországon is hiányoltam az igazi, ropogós jóságot. A barna kenyér ideig-óráig érdekes, de mégsem a mi ízvilágunk. Rászoktunk viszont az előkészített, csomagolt brötchenre, amit étkezések előtt tíz perccel kisütünk, így a friss zsömléhez hasonló íz- és élményvilág kerül az asztalra. 

Magyar kolbász 

Pick szalámit már találtunk a Kauflandban például, de rakott krumpliba való kolbászt még nem sikerült szereznünk. Mondjuk ez a legkevesebb gond, legközelebb ebből is bőven hozunk magunkkal, hiszen eláll. 

Magyar tévécsatornák

Persze, szintén nem élet-halál kérdése a dolog, mert legfeljebb visszanézem interneten, hogy épp kivel fekszik le Zsófi a Barátok köztben, de velvetes újságíróként azért jó lenne percre készen tisztában lenni azzal, mi történik a kereskedelmi csatornákon. 

Fodrász

Esküszöm, nem picsáskodás, de én baromira nehezen találtam magamnak Magyarországon is megfelelő fodrászt, még budapesti lakosként is inkább visszamentem Eger mellé a régihez, ha valami új fazont szerettem volna. Ez a fajta szolgáltatás ráadásul elég drága Németországban, úgyhogy egyelőre ősasszony-szerű félhosszú hajjal gyűjtöm az erőt a keresgéléshez. 

+1 Smack leves!!!

Nagyon fáj. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.