Emigráltunk: így kezdi az iskolát egy bevándorló gyerek

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A bérletet az iskolától kapják, a diákot azonnal a kezünkbe nyomták, a kaját online fizetjük, három menüből választhatnak.

Németországba költözésünk után nem sokkal, még július elején feltérképeztük a környező iskolákat, és pár levélváltás után az is kiderült, hogy melyik intézmény van felkészülve a bevándorló gyerekek fogadására. Szászországban ugyanis most már az a rendszer, hogy nem ültetik be a német nyeltudással nem rendelkező új diákot a normál osztályba, és hagyják, hogy a mélyvízben boldoguljon, hanem kijelölt iskolákban speciális oktatásban részesülnek. Ez külön erre kijelölt pedagógusokat is jelent, akik először csak a nyelvet tanítják a gyerekeknek, később a bő szókincset nem igazán igénylő tantárgyakat (pl. matematika), majd amikor úgy látják, itt az idő, integrálják a gyereket normál osztályba. 

Először az iskolával vettük fel a kapcsolatot, ahol tájékoztattak minket arról, hogy első lépésként a szász oktatási hivatalban kell bejelentkeznünk. Mindhárom iskoláskorú gyereket vinnünk kellett magunkkal, ennek a találkozásnak a lényege ugyanis az volt, hogy felmérjék a kölkök nyelvtudásának szintjét, majd a kapott javaslattal kellett megjelenni az iskolában. 

A gyerekek

Bendegúz (14 éves): Az általános iskolában eddig csak angol nyelvet tanult, majd, amikor eldöntöttük, hogy Németországba költözünk, elvégzett egy gyorstalpaló német nyelvtanfolyamot. 

Botond (13 éves): Az első osztályt német nemzetiségi tagozaton kezdte, hat évig tanulta a nyelvet. Iskolaváltás miatt viszont volt, hogy elölről kellett kezdenie a könyvet, amiből előző évben tanult. 

Rozi (11 éves): Két év angol van a háta mögött, német szókincse kifullad az elefantnál. 

1. lépés: oktatási hivatal

A szintfelmérés mindössze egy beszélgetésben merült ki, ennek hossza persze függ attól, kivel mennyit lehet kommunikálni. Mi egy óráig voltunk bent a gyerekekkel az irodában, akik olyan kérdéseket kaptak, hogy tanulták-e már a nyelvet, ha igen, hány éven keresztül, milyen osztályba jártak eddig, stb. A legtöbb kérdésre persze mi, felnőttek válaszoltunk, bár Botond szinte mindent értett, nem került még olyan helyzetbe, hogy beszélgetnie kelljen. (Sose voltak szituációs játékok a magyar általános iskolában, szóban nem is feleltek, csak írásban, szomorú.)

Szükséges dokumentumok: a gyerekek németországi lakcímét igazoló nyomtatvány, személyi igazolványuk vagy útlevelük és a bizonyítványuk. 

2. lépés: iskolai beiratkozás

Nyelvi nehézségeink azért még nekünk is akadnak, és nemcsak a szász akcentus miatt, úgyhogy az iskolai beiratkozásnál megkértük az igazgatónőt, hogy lehetőség szerint legyen ott az angoltanár. Mint kiderült, nem is lett volna szükség rá, a gyerekek tanára ugyanis lassan, tagoltan és érthetően beszélt, ha pedig valamit nem értettünk, azt elmagyarázta másképp. Ez a találkozó is bő egy órát vett igénybe. 

Szükséges dokumentumok: az oktatási hivataltól kapott nyomtatvány, a gyerekek anyakönyvi kivonata és a bizonyítványuk. Két utóbbit egyébként nem kell honosítani, magyar nyelven is elfogadták. 

Ó, hát ilyen is van? 

A gyerekek még ott, a beiratkozás ideje alatt ingyen megkapták a három nyelvű diákigazolványukat, amihez csak fényképet kellett csináltatnunk (4 db. igazolványkép=5 euró). Magyarországon egyik ismerősöm esetében a csúcs másfél év várakozás volt.

Mivel a kölkök busszal fognak járni iskolába, bérletre is szükségünk volt, amit szintén az iskolán keresztül rendelhettünk meg, így a kedvezményes bérlet még kedvezményesebb. A diákok havonta a sulitól kapják meg a bérletet, a szolgáltató pedig a számlánkról fogja levonni az árát. Míg az elkészül, szeptember első hetében a tömegközlekedés ingyenes minden iskolás számára. 

Ugyanígy nem kell nagyobb összeget adni a gyerek kezébe ebédbefizetéskor sem, ez is SEPA-n keresztül történik majd. A kaját egy külsős cég biztosítja, és minden nap háromféle menüből lehet választani. Ebből egy minden esetben vegetáriánus étel, amit tojás -és laktózérzékenyek is fogyaszthatnak. Az étlapon mindemellett azt is feltüntetik, melyik kaja tartalmaz színezőanyagot, földimogyorót, szóját, tartósítószert, esetleg foszfátot, stb. Az ebéd napi 2.15 euró. A gyerekek egy bankkártyához hasonló ebédkártyát kapnak majd, ha azt elveszítik, lehet pótolni 5 euróért. Innentől kezdve egyébként az interneten keresztül tudunk tájékozódni a havi menüről, a megrendelés is ott történik, és ha valamelyikük beteg lesz, reggel fél 8-ig gond nélkül vissza tudjuk mondani az ebédet aznapra. 

A srácok felszerelése egyelőre fejenként három füzet és egy dosszié, úgyhogy a szeptember 1-jét megelőző este mi nem a csomagolástól kaptunk frászt, hanem a nyomtatványok, megrendelőlapok kitöltésétől. De ez mindössze egyszeri szívást jelent, onnantól kezdve nem kell a befizetésekkel foglalkozni, nem nekünk kell rohangálni miatta és nullára csökkent az esélye annak, hogy a gyerek elhagyja a rábízott összeget. 

Azóta túl vagyunk az első pár tanítási napon, az élményekről és tapasztalatokról a következő posztban számolok be.  

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.