És a férjem közben mondta: múúúú múúúú

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha szoptatok, fejni is kell? Vagy nem? Hat tény és tévhit az értelmetlen internetezés hasznától a szaporítófejés titkos képletéig.

A szoptatás szuper dolog, ugyanakkor ne tagadjuk, kényelmetlenségekkel is járhat. Részemről a fejést mindenképpen a kényelmetlenségek közé sorolom, akármi miatt is van szükség rá, általában nem egy kellemes elfoglaltság.

Persze, elég sok tévhit övezi a témát: sokszor ajánlják olyan esetekben, amikor nem is szükséges, illetve inkább ront a helyzeten. De mikor kell és mikor nem kell? És hogyan, meddig, melyik oldalon, mivel? Összeszedtünk néhány tényt és tévhitet, amit nem biztos, hogy tudott a fejésről.

Ha arra kíváncsi, miből lehet választani, ha mellszívót keres, ez a korábbi cikkünk jól bemutatta a lehetőségeket (az árak mostanra nem pontosak), a kommentekben pedig rengeteg olvasói tapasztalat is olvasható.

1. A fejéstől nem kevesebb, hanem több lesz a tej

A leggyakoribb tévhit, amely még egyes védőnők körében is tartja magát, az az elképzelés, hogy a mell olyan, mint egy cumisüveg: adott mennyiségű tej van benne, abból valamennyit megeszik a csecsemő, a többit pedig ki kell önteni, vagyis le kell fejni. Ha tej marad az emlőben, az ugyanis káros, mert pang, tejcsomók alalkulnak ki, begyulladhat. Ezért anyáink idejében minden szoptatás után a „maradék” tej lefejését javasolták.

Csakhogy a szoptatás utáni fejés és a mell teljes kiürítése épphogy növeli a tejhozamot, hiszen azt az információt közvetíti az agy felé, hogy elfogyott a tej, kellene még. Azaz minél többet fej a lelkes anyuka, annál nagyobb lesz a túlkínálat. Ami nem feltétlenül baj, hiszen a felesleget lefagyaszthatjuk nehezebb időkre, odaadhatjuk más, kevés tejjel rendelkező anyáknak vagy leadhatjuk az anyatejgyűjtő állomásokon – anyósom annak idején így látta el anyatejjel a fél lakótelepet. Ugyanakkor ha azt szeretnénk, hogy ne legyen túlkínálat, akkor értelemszerűen csökkenteni, majd elhagyni érdemes a fejést. A szoptatás után megmaradó, felesleges anyatej felszívódik a tejcsatornákból.

2. A szaporítófejés titkos képlete

A fentiek értelmében, ha növelni szeretnénk a tejhozamot, akkor szoptatás után fejni kell. Ez eddig világos, azt azonban nem mindenki tudja, hogy ilyenkor nem a maradék tejet kell kifejni – általában nincs is maradék, pont ez a probléma – hanem akkor is meghatározott ideig fejni kell mindkét mellet, ha egyáltalán semmi sem jön belőle, egyetlen csepp tej sem.

A mellbimbó ilyen fajta ingerlésével ugyanis azt az üzenetet küldjük az agynak, hogy kevés a tej, kellene még, így néhány nap alatt megnő a tejtermelés. Szoptatási tanácsadónk javaslatára az első néhány hétben minden szoptatás után 30 percig kellett fejnem, az alábbi képlet szerint: 7 percig az egyik mellből, 7 percig a másikból, majd 5 percig az egyikből, 5 percig a másikból, majd ugyanígy 3-3 percig.

Nem tudom, miylen élettani mechanizmus indokolja az idő ilyesfajta beosztását, de meglepetten tapasztaltam, és később más anyáktól is hallottam, hogy a 7-7-5-5-3-3-as fejés sokkal hatékonyabb volt, amint amikor 15-15 percig fejtem. A fenti módszerrel (és persze nagy mennyiségű szoptatós tea, alkoholmentes sör és tejserkentő kapszula magamba döntésével) sikerült megszabadulni az első héten még szükséges tápszerkiegészítéstől, és kizárólagos anyatejes táplálásra váltani.

3. Ha mégis túl sok a tej

A túl sok tej vagy a túl erős tejadó reflex is okozhat problémákat, de ebben az esetben sem a fejés az elsődleges megoldás. Ehelyett a szoptatási testhelyzet változtatását és a szoptatás gyakoriságának növelését javasolják a szakértők. Ha pedig semmi sem használ, szoptatás előtt (nem szoptatás után) lefejhetünk egy kis tejet, hogy ne ömöljön annyira a baba szájába – csakhogy a rendszeres fejés még tovább növeli a tejmennyiséget, tehát ezzel óvatosan kell bánni.

Egy más típusú dologról van szó tejtúltermelődés esetében. Ez akkor fordul elő, ha valami miatt kimarad egy szoptatás vagy későbbre tolódik, és nem tud kiürülni a mell a megszokott időben. Jellemzően az első hat hétben gyakori, amikor még nem állt be teljesen a tejmennyiség szabályozása, és mellünk könnyen túllő a célon. A tejtúltermelés jele lehet, ha a mell labdaszerű, piros, feszül és duzzadt, ugyanis a tejcsatornák közötti térbe kipréselődő tej steril gyulladást okozhat.

Ezért, ha érezzük, hogy mellünk már feszül, kezd túltelítődni, de a baba alszik vagy nincs velünk, érdemes egy pici tejet lefejni – 10-30 ml-t, vagy amennyitől alábbhagy a feszülés. A túlzásba vitt fejés épp ellenkező hatást ér el, hiszen növeli a tejhozamot! Súlyosabb esetben gyulladáscsökkentő gyógyszerre is szükség lehet, ilyenkor konzultáljunk szakemberrel.

4. Az erő itt nem számít

A mellben az anyatej a tejcsatornákban helyezkedik el, és elég nagy erőfeszítést igényel onnan kiszívni. A szoptatás során, a baba szájmozgásának eredményeképpen azonban kiváltódik az úgynevezett tejadó reflex: ilyenkor a tejcsatornák összehúzódnak, mintegy kilövellve magukból a tejet (ha ilyenkor levesszük a mellünkről a babát, spriccelhet is a tej).

A probléma ott kezdődik, hogy a fejés nem mindig és nem mindenkinél váltja ki a tejadó reflexet. Ha a reflex kiváltódik, akkor szépen ömlik a tej a pohárba, ha nem, akkor meg cseppenként facsargatjuk. Előfordul, hogy az első fejésekkor nem váltódik ki a reflex, de hosszú távon hozzászokik a mell a másfajta ingerléshez és egyszercsak a fejőgépnek is spriccelni kezd. Ezért van az, hogy van, akinek nem okoz gondot a fejés, brutál adagokat képes percek alatt leadni, és van, akinek egyáltalán nem megy vagy csak lassan és gyötrelmesen.

A fentiekből következik, hogy a fejés hatékonysága nem függ a fejőgépünk szívóerejétől, azaz nem kell maximumra csavarni, az csak fájdalmat okoz. A kézi fejőgépek lassabbak, az elektromosak gyorsabbak, és a kezünk sem fájdul meg tőlük. Ha előreláthatólag sokat kell fejnünk (mert mondjuk koraszülött-osztályon ápolják a babánkat), akkor érdemes többféle eszközt kipróbálni és kitapasztalni, nekünk melyik válik be. Én csak kézi fejőgéppel tudtam fejni, az általam próbált elektromos egyszerűen nem volt hatékony, viszont fájt. Sokaknak a kézi nem megy, elektromos fejőgéppel pedig remekül boldogulnak.

5. Ha odafigyelünk, kevésbé megy

A tejadó reflex érzésre ugyan nem emlékeztet az orgazmusra, a működésükben azonban van némi hasonlóság: ugyanis ha tudatosan, odafigyelve akarjuk kiváltani, idegeskedünk, siettetjük és rágörcsölünk, akkor általában nem sikerül. Ezt onnan tudhatjuk, hogy szemlátomást tejjel teli mellünkből csak cseppenként sikerül nagy erőfeszítéssel kinyerni a tejet.

Én eleinte egyfolytában a kis edénykét nézegettem, hány ml van már benne, úristen, még csak 15 ml, és elég rosszul haladt a dolog. Sokaknak segít, ha közben a babát vagy a baba fotóit nézegetik – én ettől is csak ideges lettem, mert rögtön eszembe jutott, hogy nincs elég tej, szegény, éhen hal, muszáj a tejnek jönnie. Egy idő múlva rájöttem, hogy a figyelemelterelés, konkrétan az értelmetlen internetezés a megoldás: egyik kezemben a fejőgéppel leültem a barátaim tumblr-jei és a cicás videók elé, és fél óra múlva teli volt a pohárka. Mások olvasásra, tévénézésre esküsznek.

6. A zene hatalma

A fejés közbeni relaxáció, és különösen a zenehallgatás hatalmát kutatások is nemrég igazolták. Egy tanulmány során 162 anyukát vizsgáltak, akiknek a babája koraszülött volt, ezért kényszerültek rendszeres fejésre.

Az anyákat négy csoportra osztották: az első csoportnak csak megtanították, hogyan kell fejni. A második csoport relaxációs hangfelvételt hallgatott, amelyen egy hang relaxációs szöveget mondott. A harmadik csoport is meghallgatta a relaxációs szöveget, de ehhez nyugtató gitárzene is tartozott. A negyedik csoport relaxációs szöveget és nyugtató gitárzenét hallgatott, plusz eközben egy képernyőn saját babájuk fotóit vetítették eléjük.

A kutatók két hétig mérték a leadott tejmennyiséget. Az egyes csoporthoz képest mindhárom relaxáló csoport jobban teljesített, két-háromszoros mennyiségű tejet tudtak produkálni. A legtöbb tejet a négyes csoport fejte le, vagyis akik relaxációs szöveget, zenét és babafotókat is kaptak. Ráadásul ebben a csoportban a tej zsírtartalma is magasabb volt. A kutatók azzal magyarázták az eltérést, hogy a relaxált állapot serkenti a tejleadáshoz szükséges oxitocin felszabadulását az agyban.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.