Ifjúsági-könyv kritika: Kisk(a)lambó nyomoz

Az ovis zsenigyerek, Bajtala Bertalan segít detektív apjának kinyomozni egy gyilkosságot, és közben megkísérli megmenteni a szülei házasságát.

Neumann Ottó Tettes után tipegő című  kalandregényében a hat esztendős Bertalan nyári naplójába pillanthatunk bele. A fiú szülei halódó házasságát akarja megmenteni, ezért elhatározza, hogy detektív édesapjának segít felgöngyölíteni egy komoly gyilkossági ügyet.

Ez nem lenne könnyű feladat egy átlagembernek sem, hát még egy óvodás testben élő zsenigyereknek, aki „nappal” szerethető bicebócát játszik a környezetének, miközben „éjjel” az internet csavaros eszű ördöge. Ez a lebilincselően izgalmas, mégis könnyed és szórakoztató regény alapvonala.

Bevallom, egy ideje már gyúrtam erre a kötetre, mert szeretem az ifjúsági és a kaland-, pláne detektívregényeket. Így három az egyben az élvezet. Az meg különösen megfogott, hogy egy meg nem értett kisgyerek viszontagságairól lehet olvasni benne, mert saját gyerekkorom emlékei köszönnek vissza, mármint, ami a meg nem értettséget illeti.

Hálás és egyben nehéz téma ez, ha sikerül megfogni a lényegét és a hangulatát, majd írni hozzá egy blikfangos sztorit, az nagyot üthet. Ütött is: egy este alatt sikerült befalnom a történetet.

Hogy ne legyen olyan egyszerű, az általam kifejlesztett „stresszolvasási” technikát alkalmaztam: balról házastárs, jobbról tévé, ablakból kabóca, alulról pedig a gyerekek legóskészlete támadott, amelyet türelmesen pakolgattam arrébb.

Ennél a módszernél igen hamar bebizonyosodik, ha nem jó egy könyv. De ha izgalmas, akkor ő nyer: beleragadunk, mint hajba a rágó. Így történt most: fokozatosan elhalkult a tévé, a hitves, a kabóca, és mivel nem mászkáltam, a földre szórt szúrós legó sem.

A regény beszippantott a főhős önmagának címzett biztatásán keresztül, és ott termettem a történet kellős közepén, egy ovis világában. De ugyanakkor egyszerre lehettem az anyja, a nagymamája, az apja, annak a felettese, a segítőtársa, gyanúsított, vagy egy szerelmes internetes ismerős lány is.

Kicsit feszengtem az elején: hát ez a csodagyerek hatévesen már magas irodalmat és kriminalisztikát töm magába, és olvasottabb mint egy mai harmincas, mint én, az olvasó? A nyelvezet elsőre idegennek hat egy ekkora kölyöktől, inkább az író felnőtt gondolatai köszönnek vissza – nyilván nem véletlen! De mielőtt kellemetlenné válna a valószerűtlenség, a szöveg megértését felkarolja néhány lábjegyzet, és megjelenik a távoli netes ismerős, János bácsi is, hogy csak „semmi bikkfanyelv”, szintén lábjegyzettel. Szépen-lassan feloldódik a napló tartalma és a kiemelt személy kora közötti látszólagos ellentmondás.

A színház-hatást erősíti a különböző nézetekből való narráció: hol levél, hol kihallgatási jegyzőkönyv formájára vált a napló. A tipográfia ötletes hullámzással követi, illetve igényes és barátságos illusztrációk adnak a szereplőknek arcot. A tördelés pár helyen azért hagy maga után kívánnivalót: itt-ott elválasztási hibákat, illetve színhibát fedeztem fel, de csak engem zavar, szakmai ártalom, hogy rögtön kiszúrtam.

 A kis Bertalan, aki „civilben” butuska, iskolaéretlen Bercikeként csetlik-botlik környezetében, a valóságban egy magát húszévesnek kiadó felnőtt elméjével rendelkezik. Édesapja rendőrtiszt, édesanyja topmenedzser, így a feszültség eleve adott az osztálykülönbség miatt, de az ősök még el is hidegültek egymástól. Egyiknek sincs ideje a gyerekre, menekülnek a lelkileg kiüresedett családi fészektől, így hősünkre a nagymama vigyáz, már amennyire képes ennek eleget tenni a rámaradó házimunka mellett... Szóval sehogy.

Kölyök tehát ráaggatva a számítógépre, és ahányan vannak, annyifelé húznak. Bajtala Bertalan pedig hót egyedül a közepén, kihasználja a figyelem hiányát, mert nagy tettre szánja el magát: titokban segít az apjának felgöngyölíteni egy nagyon komoly gyilkossági ügy kusza szálait, hogy szülei közt újra fellobbanjon a szerelem.

Persze igen gubancos ez az eset, semmi nem egyszerű, sem a szülők, sem a barátok, sem a bűnügy, úgyhogy van mit és kit olvasni, átélni, drukkolni és megszidni, mire a végkifejlethez érünk. Hogy a kis Berci mit talál a csomó végén, azt persze nem áruljuk el.

Elsőre nehéz belőni a célcsoportot, talán 12 éves kortól ajánlható egészen a tényleges életfogytiglanig. Én háromszor is kiolvashatom büntetlenül...

Szabó Borka