Motiválja érdekes összefüggésekkel a gyerekét!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Új trükk, hogy a nemszeretem feladatokat is lelkesen végezze a gyerek: jutalmazás érdekes összefüggéseket tartalmazó információkkal. Furán hangzik?

Újdonsült anyukaként még csak a 1,5-2 év körüli dackorszakról tudtam, aztán ahogy nőtt a kisfiam, kiderült, hogy létezik 3-4 éves kori, sőt 5 éves is! Nálunk a legnehezebb a napi rutinra rávenni az ötévesünket: az öltözés, fogmosás, játékok elpakolása nagy kínt jelent számára. És mivel nem mindig jut eszembe semmi vicces, amivel rávehetném ezekre a dolgokra, a szigor szintúgy nem válik be, az meg, hogy valamilyen jutalmat ígérgessek a Lego elpakolásáért mégsem működik, ezért nagyon örültem ennek a cikknek.

Régi elképzelések szerint, ha valamilyen jutalommal díjazzuk az unalmas dolgok elvégzését, azzal pozitív asszociációt alakíthatunk ki. És innen már csak egy lépés, hogy a jutalom megvonásával is megmarad a jó érzés, ami az érdektelen dolog mellé társult, így végül az egyhangú tevékenység végrehajtása is önjutalmazó lesz. Azaz csak rövid ideig jutalmazzuk mondjuk csokival a játékok elpakolását, utána már a csoki emlékére is automatikusan rámolni fog a gyermekünk, sőt élvezni is fogja ezt.

Na, nem. Aki már látott közelebbről óvodást, az tisztában van azzal, hogy ez az elmélet nagyon messze van a valóságtól.

Ugyan már írtunk korábban arról, mennyire könnyű a gyerekek belső motivációját lerombolni jutalmazással, mégis szülőként általában azért esünk ebbe a hibába, mert már nincs más eszközünk a motiválásra.

A Northwestern University kutatói azonban egy érdekes cikket jelentettek meg a témával kapcsolatban a Child Development március-áprilisi számában. Azt figyelték meg, hogy lehet a gyerekeket unalmas feladat elvégzésére motiválni. A feladat az volt, hogy 25 golf teet (fából vagy műanyagból készült szög, amiről a golflabdát elütik) kellett egy lyukas táblán elhelyezniük. Amikor végeztek, akkor az 56 három és öt év közötti kisgyereknek mutattak egy furcsa tárgyat vagy állatot.

Ezután négy csoportba osztották őket: az első csoport ezen kívül nem kapott semmit, a második matricát, a harmadik és a negyedik csoport pedig megtudhatott valamit arról az érdekes tárgyról vagy állatról, amit mutattak nekik. Ám az átadott információt tekintve lényeges különbség volt a harmadik és a negyedik csapat között: a harmadik csoport információi tartalmaztak ok-okozati összefüggéseket, míg a negyedik csak leírást hallott.

Például egy kitalált állatról, aminek furcsa farka volt, ezt tudta meg az egyik csoport: az állat csörög, zörög a farkával, hogy elijessze a többi állatot, míg a másik csak azt: az állat farka fel-le ugrál, ahogy sétál. Vagy egy másik példa: egy érdekes gépről azt hallotta az első csapat, hogy havat lő a levegőbe, míg a második, hogy mindig tele van hóval.

Az eredmény egészen meglepő volt: azok a gyerekek, akik semmit nem kaptak vagy csak kevésbé érdekes információkat hallottak (1. és 4. csoport) átlagosan másfélszer teljesítették a feladatot. Azok, akik matricát kaptak, háromszor csinálták végig, míg akik figyelemfelkeltő dolgokat hallottak minden elpakolás után, négyszer is hajlandóak voltak elvégezni a pakolást. Erre nem számítottam, hogy az izgalmas dolgok mesélése még a matricánál is jobban motivál!

Az egyszerű magyarázat erre, hogy a kölykök szeretnek új dolgokat megtudni a világról, megismerni, mi hogyan működik. A másik elmélet szerint viszont míg a gyerekek rendet raktak, az újonnan hallott dolgokon gondolkodtak, ezért nem unatkoztak pakolás közben. A konklúzió mindenesetre ugyanaz: hogyha jutalomképpen csak valami érdektelen dolgot tudnak meg a feladat elvégzéséért, akkor a gyerekek belső motivációja, hogy megismerjék a világot, csökken. Ám hogyha érdekfeszítő információkat kapnak, az felkelti a tudásvágyat a kicsikben – így valószínű, hogy a belső motivációjuk sokkal kevésbé sérül.

Ezek után nem marad más, mint hogy a reggeli és esti megszokott tevékenységek idejére felvértezzem magamat érdekességekkel a gyerekek érdeklődési körének megfelelően, hátha ezzel sikeresen billentem ki a dacolás rutinjából, és a vég nélküli alkudozások helyett vígan teszi mindenki a dolgát! Drukkoljanak!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

SZH
SZH
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?