Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Önkéntes akció keretében speciális Ringató program indult a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinikájának koraszülött intenzív osztályán. A programról, tapasztalatokról Venczel Mónika foglalkozásvezetővel beszélgettünk.
Valószínűleg már sok anyuka hallott a Ringató foglalkozásokról, ahol a vezetők iránymutatásával anyukák és gyermekeik együtt énekelnek, mondókáznak. A cél a zenére, zene szeretetére nevelés, de a lelki háttér is ugyanilyen fontos; az édesanya beszéde, hangja ritmusos verselése nagy szerepet játszik az anya-gyerek közti bensőséges és biztonságos kapcsolat kialakításában. A zene nemcsak a babának, a mamának is lelki pluszt ad – ezt kamatoztatja három Ringató-foglalkozásvezető egy önkéntes akció keretében a Semmelweis Egyetem Bókay Gyermekklinika PIC-részlegén (Perinatális Intenzív Centrum). Hazay Tímea, a projekt elindítója, Hazay Annamária és Venczel Mónika a koraszülött intenzív osztályon tartanak minden hétköznap Ringató-foglalkozásokat az ott gyógyuló babáknak, illetve szüleiknek. Venczel Mónikával beszélgettünk a kezdeményezésről, a tapasztalatokról, és arról, hogy valójában mekkora segítség ez a hirtelen nagyon nehéz helyzetbe kerülő családoknak.
Hogyan kezdődött mindez? Ki keresett meg kit?
A Veréb Réka (Kisveréb Alapítvány) által vezetett közösség – oxigénhiánnyal született gyerekek családja – egyik programjára hívták meg Hazay Timi kolléganőmet, hogy tartson nekik foglalkozást. Réka volt az, aki felhívta dr. Szabó Miklós, a Bókay Gyermekklinika Újszülött Intenzív Osztály osztályvezető főorvosának figyelmét a Ringató program jelentőségére. Végül a főorvos úr kezdeményezésére Timi januárban elkezdett az osztályon is Ringatót tartani. Hazay Annamária márciusban csatlakozott hozzá, míg én áprilisban kezdtem el hospitálni pár alkalommal, és most hárman felváltva megyünk minden hétköznap a kisbetegekhez énekelni. Fantasztikus dolog, hogy egy olyan racionális ember, mint a főorvos úr, nyitott arra, hogy más megközelítéssel is próbáljon hozzájárulni a babák jóllétéhez. Az ott dolgozó doktornők és nővérek is hihetetlen munkát végeznek, a lehetőségekhez képest mindig jókedvűek, és időnként ők is dudorásznak, sőt én még az egyik doktornőt is hallottam énekelni! Értő és érdeklődő figyelemmel fordulunk az anyukák felé ezeken az alkalmakon, amik persze nem klasszikus foglalkozások.
Hogyan néz ki egy-egy ilyen foglalkozás?
Általában fél 1-kor kezdjük, napi váltásban vagyunk, így minden hétköznap megy valaki az osztályra zenélni. Változó, hogy meddig maradunk. Természetesen kell a váltópapucs, köpeny és alapos kézmosás. Az osztály egy teljesen elszeparált rész, saját váróval. Kb. 20 férőhely van a babáknak, az anyukák székeken ülnek mellettük. Azokat a babákat, akiknek kellően stabil az állapotuk és éppen nincs náluk látogató, mi is bátran cirógathatjuk, de az inkubátorból sosem vehetjük ki őket. Az első dolgunk, hogy a főnővérrel megbeszéljük az aktuális helyzetet: kik azok, akiknek szükségük van a zavartalan pihenésre, illetve kivel foglalkozhatunk. Amikor bemegyünk, halkan elkezdünk énekelni. Mára eljutottunk odáig, hogy nagyon várnak minket az anyukák, és mondhatom, hogy az ott dolgozók is. Eleinte Timi mindig előzékenyen kiment a szobából, ha vizit volt, most már inkább a doktornők suttogják fölötte az aktuális információkat. Gitározunk, énekelünk, mondókázunk és persze beszélgetünk, beszélgetünk és beszélgetünk.
Hogyan nyitsz a családok felé?
Akikkel először találkozom, természetesen bemutatkozom és elmondom, hogy a Ringató Alapítványtól jöttem. Azért vagyok itt, hogy a zenével, a zene és az érintés erejével segítsük áthidalni ezt a helyzetet, újra felépíteni, megsegíteni a kapcsolatot szülő és gyermek között. Mindig próbálok tőlük informálódni – azokról a számunkra fontos tudnivalókról –, hogy mi az ő saját történetük. Ezekből nagyon sok minden kiderül, fontos szem előtt tartanunk, hogy mindegyikük egyedi. Ami a közös bennük: az aggodalom. Ezek a családok iszonyú nehéz helyzetben vannak; nem erre számítottak, amikor elképzelték, hogy lesz egy babájuk, nem így képzelték ezt az egészet, és borzasztó nehéz ezt feldolgozniuk. Itt nekünk nem a zenei rész nehéz, hanem az emberi. Hogy meg tudjuk találni a hangot; a beszélgetés a sorsdöntő, hogy hogyan veszem fel velük a kapcsolatot. Mert nem biztos, hogy ebben a helyzetben tud vagy mer énekelni valaki. Lehet nemet is mondani.
Az, hogy mit éneklünk, igazából szinte mindegy. Az a fontos, hogy a szülők érjenek a babához, simogassák, beszéljenek hozzájuk. Ettől a baba megnyugszik. Ebben a helyzetben ők, a szülők nagymértékben hozzájárulnak a kicsi állapotának a javulásához. És nagyon fontos, hogy figyeljünk az apukákra is! Ők kimaradnak a babavárás fizikai élményéből, az egész várandósság gyakorlatilag nélkülük zajlik, majd jön egy ilyen helyzet, és egyből két emberért izgulnak, tehetetlennek érzik magukat. Nekünk az a feladatunk, hogy tudatosítsuk a szülőkben, hogy igenis tehetnek azért, hogy jobban legyenek a babák. A hangjukkal, az érintésükkel segíthetnek rajtuk. Egy anya a terhesség alatt végig fizikai és lelki kapcsolatban van gyermekével. Majd a születés után a baba bekerül egy inkubátorba, ahol zajokat, zúgást, csattogást hall, egy teljesen idegen, rideg környezetbe kerül. Ebben a helyzetben nagyon fontos az érintés, a simogatás, és az, hogy a baba hallja az anyuka és az apuka hangját is – azt, amit hónapokon át méhen belül hallott az anya hasában. A simogatás dinamikája is sokat számít, szoktuk például az „Áspis kerekes, útifüves leveles” kezdetű, betegségűző mondókát is használni; erre ritmikusan cirógatják őket az anyukák, vagy a „Babona, babona, bablencse, legyen benne szerencse...” is elő szokott kerülni. De van, hogy az anyukák kérnek egy-egy kedvenc dalt, mára például egy Leonard Cohen-dallal készültem.
Tapasztaltál azonnali reakciót egy-egy babánál, amikor énekeltetek neki?
Igen! Az osztályon rengeteg készülék és gép van, amik mérik a baba légzését, szívhangját, stb. Egyszer esni kezdett a légzésszáma egy picinek, elkezdett sípolni a gép; énekelni kezdtünk, és hamarosan visszaállt az egészséges tartományba. Vagy például egy alkalom után odajött hozzám egy nővér, és hálásan és jókedvűen mondta, hogy „Móni, elaltattad!”... Kiderült, hogy az egyik baba egész nap nagyon nyugtalan volt, de az énekszó elaltatta. Ezeknél a gyerekeknél a legfontosabb, hogy nyugodtak legyenek, és sokat aludjanak, ekkor regenerálódnak a legjobban. Nem tudom szavakkal megfogalmazni azt, amit egy ilyen történés után érzek. Kevés és száraz szó a sikerélmény. Amikor az ember egész testét elönti a melegség és a békesség. Valami ilyesmit érzek.
Mi volt a legszebb élményed?
Egyszer egy apukával beszélgettem, aki teljesen elzárkózott az énekléstől, én azért elkezdtem a „Tavaszi szél vizet áraszt”-ot, és ő mégis halkan bekapcsolódott. A zene kell a léleknek, és hiszek abban, hogy egy Tavaszi szél-lel is akár ki lehet énekelni az érzéseket, amik bennünk vannak, és nyomnak belülről. De az előbb említett babát is mondhatnám, aki a nyugtalan nap után végül elaludt a dalok hatására.
És mi volt a legrosszabb élmény?
Sajnos vannak tragédiával végződő történetek is. Az osztály nagyon humánusan és diszkréten kezeli ezeket a helyzeteket. Az érintett család ilyenkor lehetőséget kap a teljes szeparáltságra. Külön szoba és paraván segít ebben a búcsú idején. Már én is láttam paravánt....
Hogyan tudod feldolgozni ezeket a történéseket?
Erősnek kell lenni. Meg kell őriznünk a civilségünket, és el kell fogadnunk azt a tényt, hogy nem mindenkin tudunk segíteni. Én minden alkalommal lelki békével jövök el, és jó látni és érezni, hogy az anyukák megnyílnak nekünk, mesélnek, hogy ők hogy vannak. Timi szavaival élve a mi tevékenységünk egyfajta hospice ellátás, lélekápolás is. Nagyon sokat tanultam ezekből az élményekből. Az ilyen helyzetek hatással vannak az emberre, bármennyire is igyekszik a maga szabta határokon belül maradni, formálódunk és átértékelünk dolgokat. Ilyenkor arra gondolok, hogy abban a pillanatban és azon a helyen valami jó történik, aminek én is a részese lehetek.
Csend a gyógyulásért
Egy professzionális decibelmérő berendezést kapott a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati (Bókay) Klinika PIC (Perinatális Intenzív Centrum) osztálya a Ringató Zenei Alapítvány és a Kis Veréb Alapítvány adományaként. A berendezés segítségével mérhetővé vált az osztály zajszennyezettsége, és az adatok kiértékelésének köszönhetően a munkaszervezés eredményképpen csendesebb és nyugodtabb környezetben gyógyulhatnak a babák.
Forrás:semmelweis.hu
