PORONTY

Mit üzen a viselkedésed a gyereknek?

2014. június 14., szombat 10:36

Rengeteg olyasmit megtanítunk a gyermeknek, amit nem szeretnénk, sokszor éppen az ellenkezője a szándékunk. Majd csodálkozunk, hogy miért nem a várakozásunknak megfelelően alakulnak a dolgok: nem úgy viselkedik, ahogy szeretnénk, nem úgy látja a világot, önmagát, mint amit át akartunk neki adni.

A példa fontosabb, mint a szó

Közhely, de igaz, hogy nem csak azzal nevelünk, amit mondunk, hanem legfőképp azzal, amilyenek vagyunk, amilyen példát mutatunk. Sok szülő azt gondolja, rá nem vonatkozik ez az intés, hiszen nemcsak mondja, hogy drogozni veszélyes, hanem tényleg nem is drogozik, nemcsak állítja, hogy csúnya dolog vandálkodni, valóban nem ver szét telefonfülkéket.

Sajnos ennél apróbb, hétköznapibb tettekről is szó van, és bizony szinte elkerülhetetlen, hogy bele ne csússzon abba a szülő, hogy olyasmire tanítja a gyereket, aminek az ellenkezőjére nevelné szíve szerint.

shutterstock 119084974

Például szeretné a szülő, hogy ne kiabáljon a gyerek. Amikor olyasmit tesz a csemete, amit nem lenne szabad, és szól az anya, hogy „hagyd abba”, és mintha elvesztette volna a hallását a gyerek, folytatja, majd szól erélyesebben, és semmi hatás, akkor harmadszorra már elüvölti magát a szelídebb szülő is. És erre jogosan kérdezheti bárki, hogy lehet ezt elkerülni, ha egyrészt felmegy az emberben a pumpa, másrészt valahogy szeretné elérni, hogy eljusson az üzenet a gyerekhez.

Nemcsak ezt nehéz elkerülni, de olyan ellentmondásokat is, hogy azt tanítjuk a porontynak, másoktól nem szabad elvenni dolgokat, csak elkérni, de mi sokszor kiveszünk ezt-azt a kezéből: a törékeny kristálypoharat, az éles kést. A szülő persze tudja, hogy ez más: nem azért veszi el, mert ő szeretne vele játszani, hanem a gyerek vagy a tárgy megóvása miatt. De a kétéves nem feltétlenül látja ilyen árnyaltan a különbséget. Ebből nem minden elkerülhető, csak annyit tehetünk, hogy legalább türelmesek vagyunk a gyermekkel, és nem háborodunk fel, hogy ugyanazt teszi, amit tőlünk is látott.

Valami baj biztosan van veled!

Biztos mindenki ismer olyan szülőket, akiknek mindig van valami témája, hogy éppen mi a probléma a gyerekkel. Valami megoldandó feladat. Vagy rosszul alszik a gyerek, és azon gondolkodik, gyógyteát, mesét vessen be, esetleg külön szobába költöztesse éjjelre a gyereket (vagy vissza, ha már külön szobája van), vagy nem eszik elég zöldséget-gyümölcsöt, esetleg túl dacos, vagy éppenséggel szemtelen, ami abból is látszik, hogy Piri néninek is alig hallhatóan köszönt. Egy biztos: valami baj van vele.

Ez odáig fajulhat, hogy a problematikus viselkedés tünetté válik a szemükben, amire már orvosnál, pszichológusnál keresi a család a megoldást, gyakran mindkét szülő, kart karba öltve. Persze, léteznek valódi tünetek, amik jelzik a gyermek szorongását, azt, hogy segítségre van szüksége, de gyakran az életkor jellegzetes megnyilvánulásaiban látják ezt a szülők, vagy a gyermek sajátosságaiban.

shutterstock 153974930

Sokatmondó, hogy ha a pszichológus érzékelteti, az elmondottak beleférnek a normalitásba, akkor a szülők bólogatnak, majd folytatják „igen, de még ez és az is a baj vele”, azaz keresnek mást, ha az előző panasz nem volt "megfelelő".

Ha ezt együtt alakítják a szülők, erős a gyanú, hogy valami probléma valóban van a családban, de a gyermek csak ürügy. A cél, hogy elterelődjön a figyelem a szülők közti feszültségről, mert azzal kínosabb lenne foglalkozni. Persze, nem tudatosan teszik ezt.

Ha pedig csak az egyik szülő aggódik mindig a gyermek miatt, amögött rendszerint szorongás, a szülői kompetencia bizonytalansága áll. Ha valaki mindig attól fél, a gyermekével valami baj van, amögött ott rejlik a hit, hogy ő, mint szülő nem elég jó ahhoz, hogy egy rendben lévő, egészséges, talpraesett gyermeket neveljen. Önbizalom kérdése is elhinni, hogy minden oké a gyerekkel, mert ez feltételezi, hogy velem is minden oké.

És akivel folyton „gond van”, azzal előbb-utóbb tényleg gond lesz, ha előbb nem, kamaszkorban. A gyermekével kapcsolatban árad a panasz a szülőből, mondván, hogy ez a gyerek lusta, szemtelen, hazug és megbízhatatlan, majd elmondja, mennyire bántja, hogy ilyen rossz a kapcsolatuk. Ilyenkor felmerül az emberben: vajon ki lenne képes jó kapcsolatot ápolni valakivel, aki ilyen lesújtó véleménnyel van róla?

Szégyellem magam miattad!

A fenti mondat sajnos nem kevés családban el is hangzik, de ha vigyáz is rá a tudatos szülő, ne mondjon ilyesmit, a viselkedése akkor is elárulhatja, ha így érez. Egyéni érzékenység kérdése, hogy azért, mert vendégségben ciki kérdéseket tesz fel a gyermek, esetleg nem elég szépen eszik, vagy egy jeggyel rosszabb az átlaga, mint a családi barát gyerekének, esetleg nem olyan nyitott, mint Józsika, hanem magában szöszmötöl inkább.

shutterstock 110225030

Egy közös ezekben a szégyenekben: nem a gyerekről szólnak, hanem a szülőről. Vajon miért kellene szégyellni, bármilyen is az ember gyermeke? Hacsak nem azért, mert arra figyel a szülő, most őróla vajon miket gondolnak. Nem beszélve arról, ha a gyermeket a saját kiterjesztett részének tartja, és úgy érzi magát, mintha nem is a csemete, hanem ő büfögött volna hangosan az asztalnál.

Abból, ha a szülő minden pillanatban igazolást keres a gyermek viselkedésében a saját képességeire, csak baj van, mert így nem tud örülni annak, amilyen a csemete, és elfogadni a sajátosságait. A szülő saját maga miatt aggódik, a gyermek azonban megérzi a feszültséget, és hogy nem fogadják el.

Ha valaki szeretne jó szülő lenni, elsősorban ne a trükkökkel és konkrét nevelési stratégiákkal foglalkozzon – bár azokkal is érdemes-, hanem kérdezze meg magától, vajon lelke mélyén igazán büszke-e a gyerekére, tud-e annak örülni, hogy olyan, amilyen? Hiszi-e, hogy rendben van ő is, a gyereke is? Ezek az igazán fontos kérdések, amik meghatározzák, egészséges, magabiztos lesz-e a gyermek.

Cziglán Karolina pszichológus

KOMMENTEK

  • 2014.06.14 13:14:13Nazareus

    "nem a gyerekről szólnak, hanem a szülőről. Vajon miért kellene szégyellni, bármilyen is az ember gyermeke?"

    Azért, mert a gyerek neveltetése a szülöt minösiti. Egy két-hároméves gyerek nem lehet semmiért se hibás. Hibás csak a szülö-nevelö lehet.

  • 2014.06.14 17:54:28dívamacska

    Egy 2-3 éves gyereknél nem igazán tudok olyan viselkedést elképzelni, ami miatt a szülőnek nagyon kellene elszégyellnie magát. Mert éppen hisztizik a gyerek? Kiabál? Minden ennyi idős szokta ezeket csinálni, nyilvánosan is.

  • 2014.06.14 21:24:21szm901

    Ez a cikk nagyon igaz. Én is sajnos időnként beleesek ezekbe a hibákba, de szerencsére a környezetem ilyenkor figyelmeztet.

  • 2014.06.15 00:03:31sony

    A szülőségben manapság a legrosszabb az, hogy hihetetlen nyomás van a szülőkön. Nem, a gyerek magabiztosságát, egészséges életfelfogását nem csak a szülők viselkedése határozza meg. Nagy szerepük van benne, igaz, de ugyanilyen fontos az, hogy a bölcsiben, oviban, később az iskolában milyen nevelők keze alá kerül, fontos a családon kívüli környezet is, ami lehet barátságos vagy barátságtalan, fontos a gyerek alapvető jelleme, amivel ezeket a benyomásokat így vagy úgy lereagálja. Elég, ha a testvéreket egymás mellett nézzük: ugyanazt a nevelést kapják, mégsem egyformák.
    Ugyanaz a szülői hozzáállás a gyerek jelleméhez, képességeihez mérten tűnhet a gyerek számára elhanyagolónak, vagy túl korlátozónak is.

    Manapság sajnos divatos a szülői felelősséget előtérbe állítani, és a tolerancia hangoztatása mellett egyre kevésbé elfogadni, hogy _nem vagyunk egyformák_.

  • 2014.06.16 17:22:17Estevez atya

    Nekem egy nagy bajom van ezzel a cikkel: felvázolja a problémákat (ismerjük), de megoldást nem ad. Akkor meg minek írták?

  • 2014.06.16 19:48:34üveges csirkeszem

    Szerintem a testverek nem ugyanazt a nevelest kapjak. Ugyanaz a ket szulo, de maskepp allnak hozza minden gyerekukhoz. Ez nem tudatos es nem lehet elkerulni. Meg az ikrekkel is teljesen maskepp viselkednek a szulok.

  • 2014.06.17 13:04:01Emmanuel Goldstein

    van olyan is, h egy szülő egész évben gondosan tanítja a gyereket, konzultál az óvodai nevelőkkel, odafigyel a saját cselekedeteire is, mindig példát mutatva mind a házastársának és gyerekénk, majd eljön a tél és csodás fehér hó borítja a tájat, a tűz ropog akandallóban,a család egyként összebújik a fa altt és éneklik a szebbnél szebb karácsonyi dalokat.
    akarom mondani, müllerpéter csak pislog, mekkora csodás cikk született itt a díványon a semmiről
    :)

SZÓLJON HOZZÁ!

Kórházfigyelő

  • Budapesti kórházak
  • Vidéki kórházak

Kérdezz szakértőnktől

Dr. Gyarmati Andrea gyermekgyógyász válaszol.

Kérdezni szeretnék »

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés