Hat jó gyerekkönyv a könyvheti menüből

Olvasási idő kb. 4 perc

Ha kifogytak a mesekönyvekből, a hétfőig tartó könyvhét jó alkalom a tankolásra. Program és könyvajánló.

A hétvégén, június 16-ig pörög az idei ünnepi könyvhét a Vörösmarty téren, a gyerekkönyv-kiadók pedig ismét kitettek magukért, szuper mesékkel, verses kötetekkel jöttek ki a jeles alkalomból. Van itt kicsinek való bátorság-próba, nagyoknak szóló nyomozás, utazás-bolod gyerekkel megáldott anyukáknak mese- és rögtön vele egybe épített programajánló.

A könyvhét egy rakás kisérőprogrammal is kiegészül, hétvégén a gyerekek számára is sok érdekesség közül lehet válogatni, a budapesti programajánlót itt böngészhetik végig, koncertek, mesék, papírszínház, és még sok egyéb, népszerű gyerekkönyv-szerzők részvételével és/vagy tálalásában.

A kínálat végtelen, az ajánlóban igyekeztünk minden korosztályra gondolni , érdemes kilátogatni a kiadók standjára hétfőig.

Dániel András: A kuflik és a nagy eső

Korábban már ajánlottuk a kuflikat, most a kedves, ruganyos, mindig vidám kuflik két mesével térnek vissza a második, róluk szóló kötetben. Az egyikben kisebb katasztrófa éri őket, a kupacuknak otthon adó rétet ugyanis teljesen elárasztja az eső, de szerencsére a kuflik segítséget kapnak a bajban, így megtudhatjuk, hogy a vizipatkányokban is meg lehet bízni időnként.

A második mese már-már filizófiai kérdésekbe torkollik, amikor egy sima bújócskázás végén a kuflik megállapítják, hogy talán álmunkban még izgalmasabb lenne egynást keresgélni.

A szöveg ismét kiváló, a mesék kedvesek és a kicsik számára is érthetőek, és élvezetesek és szórakoztatók a szülőknek is.

Pagony
Ár: 1990 Ft

Julia Donaldson – Axel Scheffler: A Graffalókölyök

A szerzőpáros szerencsére ontja magából a kicsiknek való meséket, a kisovisoknak remek alkalmat adva, hogy megismerkedjenek az olyan félelmetesnek látszó lényekkel, mint a sárkányok (Zog, a sárkány) vagy a Graffaló (A Graffaló).

Ám, ahogy a gyerekek, a kis Graffalók sem mindig hallgatnak a szüleikre, így a Graffaló kölyke elindul, hogy kiderítse az igazságot az erdő rettegett egeréről. Út közben találkozik az erdő összes lakójával, akik mind óva intik a szörnyűséges rémtől, de a kis graffalónak nem száll inába a bátorsága.

A fordítás itt-ott picit döcög ugyan, de a mese ettől még élvezhető, és graffaló-kölyökért sem kell nagyon aggódnunk, végül hazatalál a papájához.

Pagony
Ár: 1990 Ft

Gévai Csilla – Baranyai (B) András: Amíg zötyögünk

A kiadó Amíg utazunk című könyvének folytatásában Nanuk, az eszkimó újra Budapesten nyaral Dománál és Panninál. A gyerekek nagyon örülnek egymásnak.

Miután körbetáncolják egymást, máris utazni kezdenek: buszon, biciklin, négyes metrón, HÉV-en, vonaton, sőt, még léghajón is. Bali bácsi, a gyerkek városi kalauza persze mindenhova elkíséri őket, és megosztja velük végtelen tudását a különböző közösségi közlekedési eszközökről.

Az egyes fejezetek végén mini térképet is találunk az adott mesében bejárt útvonalról, így BKV-mániás gyerekekkel akár már az esti mesénél kitalálható a másnapi program.

Kis szépséghiba, hogy a könyv elég apró betűkkel van szedve, így nem feltétlenül alkalmas a járművön mesélésre, de hányinger-biztos anyukák azért kipróbálhatják a zötyögve olvasást is. A könyv egyszerre élvezetes, pörgős meseregény, és képes útikalauz Budapesthez.

Pagony
Ár: 2650 Ft

Mikó Csaba: Veszélyben a tölgy!

Mikó Csaba neve a szülők számára Mász Kálmán, a faljáró kalandai kapcsán lehet ismerős. A 2011-es kötetben a falban található ország, Nanídia és a külvilág között egyedül a harmadikos Mász Kálmán tudott közlekedni.

Mikó kisiskolásoknak szánt újkönyvének cselekménye is igen szokatlan helyszínen, egy tölgyfán játszódik, főhősei a fán élő mindenféle bogarak és egyéb lények.

Az események több szálon futnak, központban egy nyomozással, amelyet Csápy, a bogaras nyomozó vezet.

Vajon hol lehet a polgármester lánya, aki eltűnt a Tiltott Zóna mélyén? A repülő autó tényleg létezik vagy csak erdei legenda? A Tölgyet milyen titokzatos betegség rágja? És ami mindennél fontosabb: ki vagy mi állhat ezek mögött a felettébb fura események mögött? Rejtélyből bőven akad, a könyvből kiderül, hogy van-e összefüggés a felderítendő esetek között.

Kis- és kicsit nagyobb iskolásoknak szuper nyári olvasmány.

Kolibri kiadó
Borító ár: 2990 Ft

Rutkai Bori: Sárkányjárgány

Rutkai Bori festő, zenész, szöveg- és dalóíró, verses kötete pedig pont olyan sokszínű lett, mint ő maga. A könyvben megtalálható minden, az egyszerű mondókától, a kevésbbé egyszerű versikén át az elgondolkodtató, történet mesélős versekig, így bátran ajánljuk a több korcsoporttal dolgozó családoknak is. Az illusztrációk (szintén a szerző munkái) szuper kiegészítői a verseknek, vidámak, érdekesek, nézegethetőek.

A cd-mellékletet sajnos nem volt alkalmunk meghallgatni, de a kiadó szerint “a humorral teli, sziporkázó dalszövegekhez az egész családot megtáncoltató vidám zenék társulnak” így reméljük az sem okoz csalódást!

Kolibri kiadó
Ár: 3990 Ft

Lackfi János: Paradicsomleves betűtésztával – Etetős versek a menzáról

A Prima Primissima díjas költővel kapcsolatban egészen elfogultak vagyunk, gyerekeink imádják nem csak a verseit, de meseköteteit is, Kövér Lajostól a csodálatosan elborult Átváltozós mesékig. Lackfi új könyvében az ovis menza jól ismert fogásait veszi sorra. A versikéken átüt némi gyerekkori elfogultság az egyes jólismert ételek iránt, hisz míg a mákostésztától minden ovis vigyorog, a tökfőzelék pár kanál után már csak bebarangolni való tájnak jó, amit lehetőség szerint villával kell szépen megformálni a tányéron.

A versek kedvesek, élvezetesek, azért reméljük a gyerekeink csak módjával élnek a belőlük származó ötletekkel. Az etetős versek a Kompánia Színházi Társulatot is megihlették, a könyvből született dalokat a fesztiválon is meg lehet hallgatni, volt hozzá szerencsénk már tavasszal a Károlyi kertben, jó szívvel ajánljuk, akkor a sokgyerekes költő maga is részt vett a performanszban. A zenés versek a kiadó ígérete szerint hamarosan cd-n is megjelennek.

Betűtészta Kiadó
Borítóár: 1990 Ft

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Rigoberta
Rigoberta
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?