7 érv a hordozás mellett

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Több csend. Kevesebb gyógytorna. Feszes fenék. Ha pedig szívesen vitázik a hordozást liberálhippi haszontalanságnak tartó öregasszonyokkal, egyenesen főnyeremény.

Eredetileg nem terveztem, hogy hordozós anyuka leszek, azokat a kendőket én aztán biztos nem tudom megkötni, a babakocsi aljába meg belefér a bevásárlás, és még a gyereket sem nekem kell cipelni. A barátnőmtől kölcsönbe kapott rugalmas kendőt ugyan még terhesen megtanultam megkötni (ragaszkodott hozzá, hogy megtanítsa, amiért örökké hálás leszek), majd el is süllyesztettem a szekrény mélyére. Mígnem világra jött kislányunk, aki egyből hasfájós lett, és erre a különféle csodacseppeken kívül a hordozást ajánlotta szavahihető szoptatási tanácsadónk. Ettől-e vagy sem, ki tudja, a hasfájósság lassan valóban elmúlt.

Fotó: Shutterstock

Ezalatt a baba is és én is annyira hozzászoktunk a hordozáshoz, hogy legközelebb nyolc hónapos korában vettem elő a babakocsit. Dehát ez egy rémálom! Sehol nem fér el, a gyógyszertár ajtaján tíz percig tart belavírozni, egyfolytában lépcsőkbe ütközöm, ahol fel-le cipelgethetem a babával együtt majdnem húsz kilós járművet, tömegközlekedni horror, göröngyösebb vagy kavicsos úton alig tolható. Pedig szuper babakocsink van. Vissza is tettem a garázsba. Eleinte azt gondoltam, a hordozás a babának biztos jó, ám az anyának szívás – most már nem így gondolom. Elmondom, nekem miért éri meg.

1. Több csend.

A babák sírnak, a hordozott babák azonban a kutatások szerint 43 százalékkal kevesebbet sírnak, mint nem hordozott társaik. Ennek több oka is lehet: az anya légzésének, szívverésének ritmusa megnyugtatja a babát a nap folyamán, ezért estére kevesebb új, ijesztő ingert kell feldolgoznia. A hordozott babák stresszhormon-szintje alacsonyabb. A másik ok a függőleges testhelyzetnek tudható be: a babakocsiban fekvő babákból kevésbé távoznak a szelek a nap folyamán, míg a hordozással járó függőleges testhelyzet és enyhe rázkódás segíti a babákat ebben. Ezért a hordozott babáknak talán kevesebbszer fáj a hasuk.

2. Kevesebb gyógytorna.

Az ortopédiailag megfelelő hordozók a baba lábát terpeszben tartják, térdük kissé felhúzva. Ez a testhelyzet elősegíti a csípőízületek helyes fejlődését (azok a kenguruk, amelyekben a babaláb függőlegesen lefelé lóg, ebből a szempontból inkább hátrányosak). Emellett a hordozás a babák nyak- és hátizmait, egyensúlyérzékét is edzi, vagyis az üléshez, álláshoz, járáshoz használható izomrendszerüket alapozza meg.

3. Kevesebb kiadás.

Egy rugalmas kendő és egy mei tai nem olcsó, de még mindig nagyjából hatodannyiba kerül, mint a babakocsi. Babaruhából is kevesebb kell: a babát a saját testünk melege is melegíti, és télen a kabátunk alatt hordozhatjuk – én konkrétan egyet sem használtam a kölcsönkapott téli kezeslábasok közül.

4. Ürügy a shoppingra.

Ha szeretünk vásárolgatni, nyertünk a lottón, és magunkra kötött csecsemővel is követnénk a divatot, a hordozóipar nem okoz csalódást: elképesztő választék létezik szebbnél szebb hordozókendőkből, már magyar dizájnerek is terveznek kendőket, a csatos hordozókhoz pedig vásárolhatunk színben harmonizáló övtáskát, pelenkázótáskát, a babának kasmír és merinói gyapjú lábmelegítőt, anyának hordozóskabátot, hordozós pulóvert, hordozós poncsót. Meg egy kis tükröt, hogy nézegethessük a hátra kötött babát, nyálelszívó párnákat, hogy ne a hordozó pántját rágcsálja folyton, és játékhordozót a nagyobb testvérnek, plüssmackója hordozásához.

5. Fittebb anyuka.

Bár az elöl hordozás egy bizonyos súlyhatár fölött már terheli a gerincet, ha elég bátrak vagyunk hátrakötni a gyereket, máris indulhatunk kirándulni hátunkon egy kilenc kilós kis súlyzóval. Szűk, erdei ösvényeken, meredek hegyoldalakon, lépcsősorokon is fel tudunk menni, a gyereknek meg jót tesz a friss levegő - nekem sose volt ilyen izmos a vádlim és a fenekem. De ha nem akarunk sétálni, létezik hordozós latin fitness és teremkerékpár is.

És nem csak az anyák lehetnek fittek!
Fotó: Shutterstock

6. Több szabad kéz.

Baba a háti hordozóban, cuccok az övtáskában, a maradék két kezemmel pedig nem kell babakocsit tolnom, cipekednem, azaz nyugodtan tudok válogatni a boltban, cekkerekkel együtt sem okoz nehézséget előkeresni a kulcsot, kinyitni a kaput, de ha nagyon nyűgös a baba, itthon is magamra köthetem főzés közben. Ez utóbbi első hallásra őrültségnek tűnik, ugyanakkor a nem-hordozó barátnőim ilyen esetekben bal kezükben tartják a gyermeket, míg a másikkal kavarják a rántást. Háton a gyerek is könnyebb, mint egy kézzel egyensúlyozva, és két kézzel azért csak jobb főzni.

7. Több emberi kapcsolat.

Babakocsival is leszólítanak néha az utcán, de a kendőbe kötött cukiság vagy a hátul kalimpáló kis lábak mellett szinte egyik járókelő sem képes szó nélkül elmenni. Ha szeretünk idegenekkel dumálni az utcán, örülünk, ha naponta ötvenen dicsérik meg babánk helyes arcocskáját, kék szemeit, esetleg szívesen keveredünk elvi vitába a hordozást liberálhippi haszontalanságnak tartó öregasszonyokkal, akkor ezen a téren sem kell csalódnunk.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.