Little Miss Hungary: az idióta szülőnél nincs idiótább

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Három magyar lány jól szerepelt egy gyerekszépségversenyen. A média lelkendezik. Én meg nem értem: itt mindenki meghülyült?

Mi jut eszükbe, ha gyerekszépségversenyről, gyerekmodellekről hallanak? Első körben az amerikai Toddlers and tiaras típusú, felnőttre sminkelt, szánalmas kis majmok? A Honey BooBoo vagy Eden Wood jelenség? Ha olyan szerencsés, hogy ez semmit nem mond, akkor segítün: ők valaha mind tökéletesen mindennapi, aranyos kislányok voltak, akikből anyukájuk nagyravágyása és ostobasága csinált sajnálnivaló majmocskát.

Fotó: Chris Delmas / Visual Press Agency / Northfoto

Hétköznapi gyerekből kicsi szörnyetegek lettek, akikkel már óvodás korban elhitették, hogy tényleg ők a legszebbek az egész világon. És mivel a legszebbek, ezért aztán nekik a világon mindent szabad, és akármit megtehetnek, a világ akkor is a lábuk előtt hever majd. És akikkel elhitették, hogy szépnek lenni, felnőtt frizurával, sminkkel és körömmel bohóckodni teljesítmény. Olyan kislányok, akiket azzal vert meg a sors, hogy az anyjuk rajtuk keresztül próbálja megvalósítani saját, ki nem élt álmait, kerül, amibe kerül.

Honey Boo Boo - akinek valaha neve is volt: úgy hívták, hogy Alana, bár erre manapság már senki sem emlékszik mostanra - egy elkényeztetett, kövér, szőke kismalac, akinek a családja abból él, hogy tévében mutogatják, hogyan zabál az egész dagadt család tésztát kecsappal, mert az finom vacsora.

Honey Boo Boo és anyukája. Kevéssé vonzó jövőkép
Fotó: Akm-Gsi / Barcroft Media / Northfoto

És akkor lapozzunk. Vannak olyan gyerekszépségversenyek, amik nem ilyenek. Ahol legalább a legkisebb lányok smink nélkül mászkálnak, ahol műsorszámokat is mutatnak be. Jó ideje rápillantok időnként a Little Miss Hungary Facebook oldalra, ami ilyennek tűnt. De igazából mostanáig nem tudom eldönteni, tetszik-e, amit látok. Nem egy Honey Boo Boo univerzum, az világos - de mégsem vagyok kibékülve a koncepcióval. Mostanáig viszont nem is zavart annyira, hogy írjuk is erről.

Amiért a dolog mégis átvitte az ingerküszöbömet az az, hogy bejelentették, három magyar lány is jól szerepelt egy gyerekszépségversenyen Törökországban. A 9 éves Maja a smink nélküli korosztályban első lett, két idősebb magyar lány pedig egy második és egy harmadik helyet csípett meg. Méghozzá a - szerintük - a világ egyik legjelentősebb gyerekszépségversenyén, a Festival Model and Talent World-ön.

Ez persze önmagában még mindig kevés lenne, ha nem azt látnám, hogy a hírre mindenki gondolkodás nélkül ráugrik, jelez a cukiságmérő, és máris jönnek a lelkendező cikkek. És nem csak a legalja nőbulvárnál ám, hanem komoly, közéleti portálon is. Mi van? Ez a nemzeti büszkeségünk, hogy 44 (!) gyerekből három magyart is szépnek találtak?

Szép legyen, vagy okos?

Emlékszem rá, mielőtt gyerekem lett, valaki feltette nekem a kérdést, ha választanom kéne, melyiket szeretném: a gyerekem szép legyen, vagy okos? Ilyen dolgokon csak a gyerek előtt lehet igazán gondolkodni, mert amúgy nyilvánvaló, hogy az én gyerekem pont szép ÉS okos. Szóval még a gyerek előtt töprengtem, és arra jutottam, ha lány, és választani kell, hát legyen szép. Ha fiú? Hát még abban sem vagyok biztos, hogy inkább okos legyen. Mi a jobb, egy boldog síoktató vagy egy frusztrált kocka? (tudom tudom, semmi garancia rá, hogy ne frusztrált síoktató legyen, vagy boldog kocka) De akárhány ismerőst kérdeztem, mindenki azt válaszolta, hogy a lány, az tutira legyen szép. A fiúknál meg mondjuk fele-fele volt. Azt gondoljuk, a szépség önmagában mindenhez elegendő.

A másik, hogy mi, szülők hajlamosak vagyunk túl korán belemenni abba, hogy nehogy pont rajtunk bukjon el, hogy a gyerek világsztár legyen valamiben. Én is bűnös vagyok, hordom a tornaversenyekre (sminkelik is!!!), nyeri az érmeket, sok időt és energiát fektetünk ebbe, pedig mennyi az esélye, hogy valaha is mondjuk olimpiai szintű tornász legyen? Hát, végül is nem pont nulla, de lássuk be, azért meglehetősen kicsi.

A másik ismerős sakkversenyekre és edzésekre hordja a gyerekeit, pedig mik az esélyek? Vagy annál, aki futóversenyekre viszi? És az, aki műkorcsolyázni járatja a lányát? Na meg persze az a barátunk, akinek a gyereke folyton zongorázik. Nehéz eldönteni, mennyire a gyerekeink igénye mindez, és mennyire a mi ambíciónk.

Van különség a torna/futóverseny és a szépségverseny között?

És: van-e különbség a torna/sakk/futó/korcsolyaverseny és a szépségverseny között? Hát, az a helyzet, hogy szerintem van. A különbség a teljesítmény. Aki szépségversenyre viszi a gyerekét, az nem azt teszi a mérlegbe, hogy mit csinál a gyerek, hanem azt, hogy milyen. És ez óriási különbség.

Siker! Csillogás! Szép magyar lányok!

Amikor egy torna/futó/sakkverseny nem sikerül túl jól, annak (többnyire) objektív, teljesítménybeli okai vannak. Nem edzett eleget, agyban nem volt elég összeszedett, lemaradt a felkészülésben a mezőny többi részétől, vagy aznap egyszerűen nem volt formában. Olyan okok, amikből megtanulhatja, hogy a sikertelenség ellen több munkával (úgynevezett kitartással) lehet küzdeni.

Ha egy szépségverseny nem sikerül jól? Arra mégis mit lehet mondani? Ma nem voltál elég szép lányom, de majd jövő héten szebb leszel? Vagy kívülre tenni a felelősséget? Szép vagy te lányom, de hát vak ez itt mind, aki pontozott? És akkor abba ne is menjünk bele, hogy egy átlagos gyerekszépségverseny mezőnyénél az óvodánkból különbet tudnék összeállítani, ami a szülők ítélőképességéről is sokat elmond...

Vajon tényleg lehetséges az, hogy egy most 9 éves lányt pont az fog megakadályozni abban, hogy a következő Palvin Barbi legyen, hogy az anyja nem hordta elég gyerekszépségversenyre? Amúgy persze gratulálok Majának, aki (kivételesen) tényleg szép kislány. De ha kívánhatok egyet, nem jut eszembe más, mint hogy azt kívánom neki, ne menjen tropára ettől az egésztől.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Koncz Andrea
Koncz Andrea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.