Az ápolatlan csecsemők külső ismérvei

Olvasási idő kb. 3 perc

Tévedés, hogy egy csecsemő nem tud bekoszolódni, meg úgysem lesz büdös. Látszik rajta, ha nem fürdetik elégszer.

Ahogyan az ismeretségi körömben és az internetes hozzászólásokból tapasztalom, megoszlanak a vélemények arról, hogy egy csecsemőt kell-e minden nap fürdetni. Nálunk alap - bár korábbi írásom alatt megtudtam, hogy a mindennapos fürdés kényszerbetegség, sőt, igazából a többdiplomás, értelmiségi nők hülyesége -, és mélységesen megdöbbent, hogy 2014-ben a kisbabák megfelelő ápolásáról kell posztolni. 

Nekem egyszerűen nem lenne szívem a saját magatehetetlen gyerekemet némi fenéktörölgetés után bedugni az ágyba, de sajnálattal tapasztalom, hogy ezt még a környezetemben is nagyon sokan megteszik azzal a felkiáltással, hogy egy pár hetes vagy hónapos gyerek nem piszkolódik be.

És persze: nem kell azt a szerencsétlen csecsemőt minden nap vastagon szappannal bekenni, aztán lesikálni, de azért jó néhány dologra érdemes lenne odafigyelni.

A nem fürdetés eredménye látványos és gyakran érezhető is, most pedig felsorolom, mik a jelei, ha egy csecsemőt rosszul ápolnak: 

  • Kezdjük rögtön a feje búbján: koszmó. A koszmó fehéres-barnás-sárgás pikkelyszerű zsíros képződmény, ami a leggyakrabban a baba fejbőrén szokott megjelenni, de nemcsak ott. Előfordul a szemöldök környékén és a fülek mögött is. Ennek ugyan nem sok köze van a koszhoz, eltávolítása mégis nagyon fontos, mert könnyen elhatalmasodhat, és bakteriális, gombás fertőzésekbe torkollhat. Láttam már nem is egy csecsemőt ezzel a problémával küzdeni, pedig a koszmó kellő odafigyeléssel megelőzhető és kezelhető, enyhe, kezdődő eseteiben pedig speciális készítmény sem kell hozzá, csak finom, de alapos dörzsölés a fürdetésénél. 
  • Egyes kisgyerekeknek az átlagosnál jobban zsírosodik a füle. Jó hír, hogy ezt a jelenséget szintén lehet kezelni, rossz hír, hogy ehhez sem elég az esti fenékmosás vagy nedves törlőkendővel való áttörölgetés. Nyilvánvaló, hogy a fülzsírnak sok szerepe van, hiszen védi a dobhártyát és a fület a szennyeződésektől és a fertőzésektől, de ha egy baba füléből látványosan csorog a vastag fülzsír, az undorító. Erre nem mentség az sem, hogy nem ajánlatos fültisztító pálcikával belenyúlni a gyerek fülébe, hiszen a külső hallójárat némi időráfordítással tisztítható egy textilpelenka nedves csücskével is. 
  • Sokan elhanyagolják a fülek mögötti rész tisztítását is, ahol nemcsak a koszmó telepszik meg, hanem a piszok is. Nemrég az orvosi rendelőben láttam egy cuki, elálló fülű kiskölköt, akinek konkrétan fekete volt az a rész a retektől. Akármibe fogadom, hogy az bizony már napok óta nem volt megmosva. 
  • Nem létezik olyan kisgyerek, akinek a nyakába ne folyna be etetésnél vagy bukásnál a tej, és ezt a problémát sem lehet csak törlőkendővel megoldani. Igazi bacilusforrás, nem beszélve arról, hogy pillanatok alatt bebüdösödik. Gyakorló szülő vagyok, de sokszor még nekem is nehézkes az esti fürdetésnél kellően megtisztítani a nyaki redőket, hogy azokban semmi túrószerű képződmény ne maradjon, és ne csípje, marja ki a gyerek bőrét. Fájdalmas és hosszú procedúra utána rendbe hozni. 
  • De ott vannak a többi hajlatok és redők is, minél kerekebb egy csecsemő, annál inkább probléma ez. A nagyobbik lányom olyan duci volt, hogy a csuklójánál lévő redők alatt is pillanatok alatt megült a kosz.
  • A fenéken és a környékén keletkező pirosodó bőrkiütés általános jelenség, de elhanyagoltságra utal, ha ezek is sebesednek, esetleg váladékoznak. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem elég a törlés. A baba fenekét minimum naponta kell mosni és megfelelően ápolni, lehetőség szerint szellőztetni. 
  • És a sokadik alapvető jelenség: a hosszú köröm, ami nemcsak ápolatlanságra utal, de a gyerek ki is karmolhatja vele az arcát. Az ujjbegy vonaláig érdemes visszavágni, nem szabad túl rövidre, inkább gyakrabban, még ha macerás is.
  • Végül a ruházat: hülye magyarázat a rendezetlen külsőre, hogy "mert gyerek". Igen, az egyértelmű, hogy a ruha hamar piszkos lesz, mert gyerekről van szó, de mi a mentség arra, hogy abban a cuccban is marad még órákon keresztül (ha nem a homokozóban tölti azt az időt)? Ne már a gyerek megjelenésének rovására menjen a vízzel, árammal való spórolás. Aztán meg lehet csodálkozni, hogy annyi elhanyagolt felnőtt vesz körül minket - hiszen ezt tanulták, ezt hozták otthonról. 
Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

henna
henna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.