Csináljon második karácsonyt a húsvétból!

Porontyos és díványok körökben ugyan nem szokás túl nagy feneket keríteni a húsvétnak, a legtöbb családban ilyenkor édességeket és apróságokat hoz a nyúl. Szépen nő viszont azok száma is, akik szeretnek második karácsonyt kreálni az ünnepből, ha máshonnan nem is tudjuk, onnan mindenképpen, amikor a gyerek hazajön az oviból/suliból, és elmeséli, hogy Pirike megkapta az  összes monsztörháj babát, Imike pedig a Birodalom és a lázadók teljes csillagflottáját legóból.

A játékgyártók és áruházak természetesen mindent megtesznek, hogy minél több pénzt költsenek náluk a lelkes szülők - mi sem tennénk másképpen, ha játékgyártók vagy áruházak lennénk. Most azoknak szeretnénk segíteni, akik szerint a húsvét sem ünnep komoly ajándék nélkül, és megnéztük, miféle akciókból lehet válogatni a nyúl közeledtével.

1. Csakis legó?

A legjobb akciót egyértelműen kolleganőnk találta, ez a Kockabolt 50 százalékos lególeárazása, a félár ugyan nem mindenre vonatkozik, de ahhoz elég sok termékre, hogy fiúknak, lányoknak, kisebbeknek és nagyobbaknak is meg lehessen csípni valamit. Megnéztem még néhány kifejezetten csak legóbolt húsvéti kínálatát, de az akciók nem érnek a fenti ajánlat nyomába, így ha legóban gondolkozik, először itt nézzen szét.

2. Online játékboltok

Meglehetősen vegyesen kezelik a húsvétot a legnagyobb online játékboltok. Van olyan cég, amelyiknél határozott a nyulas vonal, máshol inkább az az érzésünk, hogy az akciós termékek között csak azok vannak, amiket amúgyis szeretne kiszórni már a cég.

Húsvéti akciós kinálatával egyértelműen leragadt a nyulas-bárányos-kacsás tematikánál a Kreatívjáték, plüssnyulak, nyulas gipszkiöntőforma, nyulas evőeszköz, Playmobil nyúl, bébibárány ezerféle kiadásban. Ha a gyerek nyúl/bárány-kattant, innen válogasson.

Kifejezetten húsvéti akciót nem találtunk a Játéknetnél, itt az éppen aktuális akciós kínálatban minden van, gyurmától szinezőig, pónitól interaktív beteg babáig minden van. Ha nem szeretné, hogy megkössék a kezét a sztereotípiák, és van ideje végigböngészni a többszáz akciós terméket, akkor itt a helye.

A Játéksziget innen is, onnan is közelít. Van kifejezett húsvéti akciós kínálat, viszont az itt felsorolt termékek nem kötődnek szorosan a nyúl-tojás-bárány vonalhoz, labdák, legók, csodabuborékkardok és színezhető táskák férnek meg itt a legnagyobb békességben a kukabúvár zápotojásokkal és az akciósan is horrorisztikus Geomag mágneses készletekkel.

shutterstock 50946631

Nincs kifejezetten húsvéti akció (vagy nem találtam meg) a Régiójáték weboldalán, viszont az akciós menüben itt is akad minden, mint a vurstliban. A leghasználhatatlanabb webshop címét kétségkívül ők érdemlik ki, ha a fejlesztőjük esetleg olvassa, nagy örömet okozna a szülőknek, ha a 366 féle akciós terméket nem tizesével lehetne csak listázni, és 36 kattintással végignézni, hanem esetleg mondjuk 100-at tenni egy oldalra. Ja, és ha már, akkor az is segítene, ha nem kellene minden egyes alkalommal visszamenni a lap tetejére a továbbkattintáshoz. Na mindegy, szóval akad itt kisiskolás lányoknak Katchooz csomag, fiúknak összeszerelhető Ferrari, plüss nagymacska és szatyorszörny. Valamint akciós jégkorcsolya is, ha valaki szeretne nagyon előre gondolkodni.

3. Hipermarketek

A hiperek és a szuperek pont annyira erőltették meg magukat, mint az a szülő, aki a teszkóba/osanba szalad le beszerezni az óriási ajándékot. Kisiskolány lányos szülőként a legjobb ajánlatnak a teszkó3 ezer forintos sportoló Monster High babái tűntek, az Intersparban is vannak szörnylányok, de ott 5-6 ezer forint körül, igaz, azok sokkal szebb babák. Az Auchanban 5-7 ezer forintba kerülnek a monszterek, itt is a szebb, nem sportoló csajok közül lehet válogatni.

Ami a lányoknál a Monster High, az a fiúknál a jelek szerint a Hotwheels, kisautók a teszkóban 410, megaugrató 2400 forint, az Intersparban 3 db autó 1300 forint, motorversenyzők 3 az 1ben (fogalmam sincs, mi a három) hurok versenypályája 5 ezer forint. Az Auchan nem szállt be a Hotwheels harcba, árulnak viszont Trashwheels járgányokat, 4 db, 2200 forint.

Mit kap a gyerek húsvétra?

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek