Hogy lehet egy háromhetes gyereknek rákja?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy anya kézenfekvő, mégis zseniális ötletét valósította meg a Tűzoltó utcai klinikával és Bartos Erikával közösen. Világszerte sikeres lett az ötlet.

El tudja képzelni, milyen lehet, ha az alig három hete született gyerekéről kiderül, hogy daganatos beteg? Ezzel szembesült Borszékiné dr. Cserháti Erika. Nem is értette elsőre, bár megálmodta, hogy baj van, de nem hitte el. Másfél évig jártak kezelésre a kisfiával, Gyurival, az ő kezelőorvosa volt Hauser Péter.

"Arra jöttem rá, hogy a legrosszabb az ismeretlentől való félelem. Idegen dolgokkal szembesültem, nem tudtam mi fog történni. Amikor kiderült, hogy mi van, kaptam pár A4-es lapot, amiben leírták a kezeléseket, nagyon szakszerűen.

Galéria ikon

7

Borszékiné dr. Cserháti Erika kisfia betegsége alatt kezdett dolgozni egy könyvön
Galéria: Bátorságpróba
Fotó: Dívány / Dívány

Azt gondoltam, hogy jó lenne egy könyv, ami elmagyarázza a gyerekeknek, hogy mi fog velük történni, mert ez egyszerűen nem létezett. Megkerestem Bartos Erikát - azért őt, mert az ő könyveit minden gyerek ismeri -, hogy tud-e segíteni. Ő igent mondott, pedig azt sem tudta ki vagyok. Bejárt a Tűzoltóba, mindent megfigyelt, lerajzolt, egyeztetett az orvosokkal, hogy minden életszerű legyen.

Annyira az lett, hogy még a csempe bordűrje is pont olyan, mint a klinikán. A gyerekek megnézik, felismerik, és megértik mi fog velük történni. Annyit megtanultam, hogy nem szabad feltenni a kérdést, hogy mi lesz."

És, hogy miről is beszélt Cserháti Erika? Egy könyvről, melyet a Tűzoltó utcai klinika orvosai által létrehozott Őrzők Alapítvány ad ki. Őket választotta Cserháti, mert náluk érezte azt, hogy nem beteg, kopasz gyerekekkel próbálnak pénzt gyűjteni, hanem reményt adnak. A Bátorságpróba című, 130 oldalas könyv meseszerűsége ellenére remek segítség. Mivel orvosok lektorálták és részben írták is, el lehet olvasni, amit tudni kell a gyerekrákról, a kezelésekről, az otthoni betegápolásról.

Az alapítvány a következő 10 évben minden beteg gyerek hozzátartozójának ad belőle, és már akkora siker, hogy angolra és törökre is lefordították, és a tervek szerint más nyelveken is megjelenik majd. A könyv digitális formában ingyen letölthető.  Gyuri azóta meggyógyult, testvére másfél hónap múlva születik meg.

Dr. Hauser Péter gyerekorvos-onkológus a Tűzoltó utcai klinikán dolgozik. Kedves, olyan bizalmat árasztó típus, akinek elhiszi az ember minden szavát. A korrekt tájékoztatás híve. A klinikán megvannak a szabályai annak, hogyan tájékoztatják a hozzátartozókat és a gyermekeket a diagnosztizált rosszindulatú daganatos betegségről.

" A legfontosabb időt szánni rá. Az első beszélgetésen a szülők a pszichológus, meg a kezelőorvos van csak jelen. Elmondjuk mi a helyzet, ha jó, ha rossz. A beszélgetés során folyamatosan figyelünk arra, hogy meddig terhelhetjük a szülőket az információkkal, mert fontos, hogy minden apró részletet megértsenek. Sok esetben többször is le kell ülnünk a szülőkkel.

A diagnózis közlés folyamán nagyon fontos a pszichológus jelenléte aki szakértelmével segíti a beszélgetést. Ha a szülő megérti mi történik, és kialakul egy bizalmi viszony az orvos és a hozzátartozó között, akkor könnyebb dolgunk van, jobban haladhatnak a kezelések.

Ma már a kisebb gyerekeknek is elmondjuk, hogy rosszindulatú daganatos betegségük van, mit jelent az, van-e áttétjük, miért kell kezelni őket, és miből áll a kezelésük - így könnyebben fogadják el a kezeléssel járó nehézségeket.

Ameddig ezeket az információkat nem tudjuk nekik a saját nyelvükön elmondani, és nem értik meg, nem kezdődhet meg a kezelés. Ebben nagy segítségünkre van a Bátorságpróba cimű könyv. Legtöbbször a szülő segíti a gyermekét, és tartja a lelket benne az emberpróbáló kezelések során.

Néha azt látjuk, hogy a gyermekek az érettebbek és  szerepek megfordulnak és igazából a gyermek tartja a szüleiben az erőt. Főleg kamasz betegeknél látjuk ezt a fordított helyzetet.

Számunkra a legfájóbb, ha  egy egyébként gyógyítható gyermek szülei visszautasítják a  kezelést, és az alternatív gyógyászat eszközei felé fordulnak - sajnos ezeket a gyermekeket nagyon ritka kivételektől eltekintve idővel viszontlátjuk sokkal rosszabb, előrehaladottabb stádiumú állapotban.

Minden esetben arra törekszünk, ha a szülőknek fontos, az alternatív gyógyászat és a klasszikus orvosi kezelések megférjenek egymás mellett. A gyermekonkológiában csak azt tekintjük sikernek, ha véglegesen meg tudjuk gyógyítani a gyermeket - ez ma már 70 százalék feletti arány; az élet meghosszabbitása - szemben a felnőttkori daganatos betegekkel - a gyermekonkológus számára nem tekinthető valódi sikernek."

És, hogy 2014-ig miért nem jutott senkinek az eszébe elmagyarázni a gyerekeknek, hogy mi történik velük? Erre senki nem tudott válaszolni.

Daganatos betegségek gyerekeknél

  • Magyarországon évente 230-240 új beteget regisztrálnak
  • A gyerekek 70-80 százaléka meggyógyul
  • Évi 1-2 százalékkal nő a rákos gyerekek aránya
  • 1-14 éves kor között ez a leggyakoribb halálozási ok
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

LS
LS
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.