Nézegessen kortárs gyerekírókat a hétvégén!

Olvasási idő kb. 2 perc

Ha úgy érzi, a gyerek számára ez önmagában esetleg nem elég vonzó, marketingelje az eseményt piknikkel, bábelőadással, autóvezetéssel és óriásnyúllal.

Itt a tavasz, és ugyan valószínűleg minden szülő örül, hogy végetértek a szobafogsággal töltött hosszú sötét délutánok, a könyvekről és a könyves programokról nem kell lemondanunk most sem, hogy a gyerekeket verge ki lehet csapni a szabadba.

Sőt, össze lehet kötni a gyerek szellőztetését kortárs gyerekkönyvírók és illusztrátotok nézegetésével. Ha úgy érzi, a gyerek számára ez önmagában esetleg nem elég vonzó, egy rakás kiegészítőprogram is lesz a megjelenő irodalmárokon kívül. Piknik, bábjáték, álomjátszótér-tervezés, maszkkészítés, autóvezetés, koncert, táncház - ilyenekkel marketingelje a kiskorúaknál az eseményeket.

Ha pedig ötletekre lenne szüksége, mit olvassanak, böngéssze a gyermekirodalom portál százas listáját 2013 jó könyveiről, és +1-nek csapja mellé Jo Nesbo nagyon vicces Doktor Proktor sorozatát, ami valahogy kimaradt, pedig a harmadik kötet tavaly jelent meg.

Holnap: Adj egy ötöst!

Szombaton, március 22-én a Károlyi kertben nyüzsög majd a magyar kortárs gyerekirodalom apraja-nagyja az Adj egy ötöst! nevű rendezvényen. Szombaton 10 és délután 4 között Kortárs Gyerekirodalmi játszótérré alakul a kert, ahol 25 íróval és illusztrátorral találkozhatnak és játszhatnak a gyerekek. A kezdeményezés célja, hogy a gyerekek személyes kapcsolatba kerülhessenek meséik szerzőivel a fesztivál vendége lesz többek között Finy Petra, Dániel András, Erdős István, Lackfi János, Pásztohy Panka, May Szilvia és Pikler Éva.

Fotó: www.pagony.hu

A programban szerepel sok egyéb mellett reggeli torna, piknik, bábjáték, afrikai maszk-készítés, autótervezés, és most is meg lehet csodálni a Károlyi kert állandó lakóját, Baltazárt, az óriásnyulat.

A fesztiválhoz kapcsolódóan a gyerekek megtervezhetik kedvenc könyvük alapján álmaik játszóterét, a terveket a Károlyi kertben lehet leadni, a győztes pedig később megkaphatja azt maketten.

A fesztivál ingyenes.

Április 12: Tavaszi PagonyFeszt a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Szintén könyves megmozdulás lesz április 12-én, szombaton a Petőfi Irodalmi Múzeumban, itt a Pagony kiadó fesztiválozik majd – az évente négyrészes sorozatnak tervezett PagonyFeszt első állomásán.

Interaktív könyv-bemutatók, kreatív kézműves foglalkozások, színházi előadás, koncert, táncház és kedvezményes könyvvásár várja az érdeklődőket az egész napos (10-től 18 óráig tartó) programon, ahol szintén találkozhatunk a kiadó szerzőivel, illusztrátoraival.

Fotó: www.pagony.hu

Előadást tart majd a Bábszínház, mesél Kulka János, a komolyabb (egy nagyobb), irodalmi érdeklődésű gyerekek pedig részt vehetnek a Weöres Sándor kiállítás tárlatvezetésén. Emellett azért lesznek könnyedebb programok is, kincskeresés, sütinyalóka készítés és kavicsfestés, táncszínház várja a gyerkeket.  A belépő 600 Ft, családoknak 1100 Ft.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Rigoberta
Rigoberta
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?