A hangsúly a szülő lelkiállapotán, nem pedig az anyatejen vagy a hordozókendőn van. A kötődés milyensége viszont fontos, az egész életünket befolyásolja.
Sokak számára ismerős fogalom a kötődés, de jópáran bizonytalanok benne, mit is értünk alatta. Ráadásul újabban egyre gyakrabban lehet hallani a kötődő nevelésről is, ami például a hordozókendőkkel, igény szerinti szoptatással, együttalvással összefüggésben kerül elő. De vajon mi is az a kötődés, és miért ennyire fontos ez?
Mindannyian besorolhatók vagyunk valamilyen kategóriába kötődési stílusunk alapján. Egy brit pszichoanalitikus, John Bowlby figyelte meg, hogy már az egészen kicsi gyerekek is megkülönböztethetők az alapján, mennyire biztonságosan kötődnek szüleikhez. Tanítványa, Mary Ainsworth egy 20 perces kísérlettel is vizsgálni kezdte a 9-18 hónapos babákat, az eredmény alapján pedig kötődési típusokra osztotta őket. A vizsgálat során azt figyelte, hogy miként reagálnak a kicsik arra, ha kimegy a szobából az anya. Sírnak-e, mutatják-e a szorongás jeleit, és ha igen, mennyire könnyű őket megnyugtatni. Képes-e ugyanerre egy idegen, illetve sikerül-e az anyának.
Mint a teve a sivatagban
A biztonságosan kötődő gyereknek feltűnik az anya távozása, ennek hangot is ad, láthatóan megijed a helyzetben, és egy idegen nem képes megnyugtatni, de a visszatérő anya igen. A szorongó-elkerülő gyermekeket hidegen hagyja az anya kint vagy bent léte, míg a szorongó-ellenállók sírással reagálnak a távozásra, de nagyon nehéz őket megnyugtatni, gyakran haragszanak a visszatérő édesanyára. Illetve létezik egy negyedik típus is, aki zavart-vegyes jelzéseket ad: ez a dezorganizált típus.
Mindez nemcsak elméleti tudomány, és nemcsak a kisgyermekkorra, hanem az egész élethosszra vonatkozik. Azért van jelentősége, mert ha valaki biztonságosan kötődik, képes személyre szóló, stabil kapcsolatok kialakítására, különös tekintettel a párkapcsolatra, amiben a másik fél nem csereszabatos. A szorongó-elkerülő típus inkább bele sem megy bensőséges kapcsolatokba, így védekezve a sérülés ellen, a szorongó-ellenállónak pedig meglehetősen viharosak a kapcsolatai, egyszerre ragaszkodik, és fél a másik elvesztésétől, könnyen meginog a biztonságérzete.
A biztonságosan kötődő embernek a kapcsolat a lelkében akkor is fennmarad, ha átmenetileg nem elérhető a másik szeretete. Például, mert egy konfliktusból adódóan dühös rá. Vagy mert rossz passzban van, vagy gyászol, esetleg nehéz időszakot él át a munkahelyén, és emiatt stresszesebb, esetleg depresszív. De beszélhetünk hosszabb fizikai távollétről is. Aki biztonságosan kötődik, úgy működik, mint a teve a sivatagban, akit hosszan – még ha nem is végtelen ideig – ellát a púpjaiban raktározott víz. Az ember számára ez az éltető víz a másikról és a kapcsolatról alkotott belső, stabil kép. Más szavakkal: attól még, hogy most nem olyan velem a párom, mint általában (például mert beteg, és nem képes annyi törődést adni) tudom, érzem, hogy ő ugyanaz az ember, és képes vagyok ebből töltekezni. Nem kell, hogy minden pillanatban kielégítse az igényeimet.
Számtalan párkapcsolat romlik meg, amikor az egyik fél hirtelen megváltozik, holott elképzelhető, hogy éppen csak nehéz időszakát éli, a másik pedig azt hiszi, mindennek vége. Nem önzésből, hanem mert nincs meg a képesség, hogy töltekezni tudjon abból, hogy ismeri a párját, hogy tudja, milyen. Gondoljunk a gyermekszülés utáni időszakra: a legtöbb nő érzékenyebb ilyenkor, sokan feszültebbek, ingerlékenyebbek is. Nem mindegy, meddig tart ki a párjában a kötődés, és meddig képes megállni, hogy máshol keressen forrást lelki vagy szexuális hiányai betöltésére.
Nem a tápszertől kötődik majd bizonytalanul a gyerek
Na de min múlik ez a jellemző, ami már a kicsiknél is megmutatkozik? Van, aki szinte receptet kínál a szülők számára, mit és hogyan kell tenni a babával, hogy biztonságosan kötődjön. Ezekkel kapcsolatban óvatosságra intem a szülőket, mert ha az adott recept nem passzol a szülő személyiségéhez vagy az élethelyzethez, inkább bűntudat és bizonytalanság forrása lesz, nem segítség.
Sokan hangsúlyozzák a testi kontaktust a babával. Akad, aki azt mondja, hogy legyen szinte állandó, hordozza mindig kendőben a gyereket a szülő, aludjanak egy ágyban, legyen elérhető szoptatás szempontjából is mindig. Nos, az elérhetőség és az intimitás fontos, de hogy ez hogyan valósuljon meg, ne írjuk elő! Tényleg azt gondoljuk, jót tesz egy anya, aki kötelességből szoptat igény szerint, és hordoz, miközben neki ez nem esik jól, sőt, sírni tudna a feszültségtől? Jót tesz persze! De csak akkor, ha jólesik szülőnek és gyermeknek egyaránt. De ne keltsünk rossz érzést azokban, akiknek ez nem komfortos! Szó sincs róla, hogy a babakocsitól vagy a cumisüvegtől, tápszertől bizonytalanul kötődne a gyerek. A kötődés elsősorban a szülő lelkiállapotán múlik, azon, képes-e odafigyelni a gyerekre, és kialakítani az együttélésnek azt a módját, ami kompromisszumosan megfelel az egész családnak.
Három fő tulajdonságot szoktak kiemelni, mint a jó szülő ismérveit. Ez az érzékenység, a válaszkészség és a kiszámíthatóság. Magyarán, hogy a szülő képes odafigyelni a babára, kisgyermekre, úgy reagálni, hogy az tényleg összhangban legyen a gyerek lelkiállapotával, és ez ne csak hébe-hóba történjen, hanem számíthasson rá a gyerek. Ám nem arról van szó, hogy mindig csak egy helyes megoldás létezik, és aki nem trafál bele, az rossz szülő. Az odaillő reakció a szülő személyiségén is múlik. Gondoljunk bele, hányfélképpen lehet jókedvre deríteni egy nyűgös gyereket: humorral, öleléssel, játékkal, énekléssel, és még ezer módon. Ami belülről jön, és működik, az jó, efelől nincs kétség. És amíg kiegyensúlyozott a gyermek, és jó otthon a hangulat, addig nyugodt lehet a szülő, jól csinálja!
