Ismerik a hüvelygyűrűt? És félnek tőle?

A fogamzásgátló módszerek között viszonylag újdonságnak számít a NuvaRing, amely a hüvelybe helyezhető, hormontartalmú gyűrű. A gyűrű kis mennyiségben kétféle női nemi hormont, etonogesztrelt és etinilösztradiolt tartalmaz, amelyek fokozatosan szabadulnak fel belőle és kerülnek a vérkeringésbe.

A NuvaRing gyártója ellen 2008-ban indították az első pert az USÁ-ban: a vád szerint a gyártó cég eltitkolta, illetve bagatellizálta az eszköz használatához kapcsolódó egészségügyi kockázatokat, amely a felperes feleségének életébe került. Napjainkig összesen 1360 beadványt nyújtottak be a cég ellen, az első tárgyalás 2014 elejére van kitűzve.

Mire jó a hüvelygyűrű?

2488558
Sandy Huffaker

A NuvaRinget 2001-ben kezdték forgalmazni az EU országaiban, majd az USÁ-ban is. A hormontartalmú gyűrű használata egyszerű és kényelmes, havonta kell felhelyezni, az ember nem felejti el bevenni a tablettát. A gyűrű ugyanúgy kétféle nemi hormont tartalmaz, mint a kombinált fogamzásgátló tabletták. A kibocsátott hormonok kis mennyisége miatt a NuvaRing alacsony hormontartalmú fogamzásgátlónak számít.

Az eszközt ugyan a hüvelybe tesszük, de a hormonok nem helyileg hatnak: a gyűrű lassan, fokozatosan bocsátja ki ezeket a hormonokat a vérkeringésbe, vagyis a tablettához hasonlóan a fogamzásgátló hatás a szervezetbe juttatott ösztrogén- és progeszteronszerű hormonoknak köszönhető.

A gyűrű előnye a kényelem mellett a beviteli módhoz kapcsolódik. Ha a szájon át bevett gyógyszerek és a végbélben vagy a hüvelyben alkalmazott hatóanyagok útját nyomon követjük a szervezetben, kiderül, hogy a szájon át bevett hatóanyagok felszívódás után rögtön áthaladnak a májon. A máj egyből elkezdi lebontani a gyógyszermolekulákat, így azok részben hatásukat veszíthetik.

A hüvelyből/végbélből felszívódó hatóanyagok ezzel szemben ezeknek a szerveknek a speciális érhálózata miatt nem közvetlenül a májba jutnak, így a gyógyszermolekulák ki tudják fejteni a hatásukat még azelőtt, hogy a májban részben lebomlanának. A máj kémiai anyagokkal való terhelését így a hüvelyből felszabaduló gyógyszerek (akárcsak a végbélkúpok) csökkentik. Ezért májbetegek számára például jó választás ez a beviteli mód.

A hormonális fogamzásgátlás kockázatai

A fogamzásgátló tabletták kisebb vagy nagyobb mértékben általában növelik a trombóziskockázatot: azaz a tablettát szedők szervezetében nagyobb eséllyel alakul ki vérrög, ami az ereket elzárva mélyvénás trombózist, tüdőembóliát, szívinfarktust vagy agyvérzést okozhat.

Tudományos vizsgálatok szerint a fogamzásgátló tabletták a trombózis kialakulásának kockázatát 2-7-szeresre, általánosságban körülbelül négyszeresre növelik a tablettát nem szedő nők kockázatához képest, ilyen irányú hatásuk függ a tablettában jelen lévő hormonoktól: az ösztrogén mennyiségétől, valamint az alkalmazott gesztagén típusától is.

Érdekes módon nem a régebbi gyógyszerek a veszélyesebbek: egyes legújabb generációs készítmények egyes régi szereknél valamivel erősebben növelik meg a trombózisra való hajlamot. Ilyen például a Meliane, a Yasmin/Yasminelle, az Aida és a Yaz elnevezésű készítmény, amelyek gyártóit néhány országban szintén perelik.

A dán kutatás

A NuvaRing már több mint tíz éve forgalomban volt, amikor a dán Dr. Øjvind Lidegaard leközölte nagy port kavaró szakcikkét. Összesen 1.6 millió nő vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy a gyűrű 6 és félszeresére növeli a trombóziskockázatot, vagyis 6.5-szer nagyobb eséllyel alakul ki vérrög a NuvaRinget használó nők körében, összehasonlítva a semmilyen hormonális fogamzásgátlót nem szedőkkel.

A kutatás 2012-ben jelent meg, ekkor a kanadai forgalmazók ellátták a gyógyszer a megfelelő figyelmeztető jelzéssel, az USÁ-ban azonban ez nem történt meg. A szájon át szedett tabletták esetében ez a szám általában 2 és 7 között van, azaz a gyűrű által okozott kockázat ennek a tartománynak a felső részébe esik (vagyis bizonyos tablettáknál kockázatosabb, másoknál nem.)

Miért perelnek?

A NuvaRinget gyártó cég elleni több mint ezer beadvány alapja az, hogy a páciensek nem kaptak megfelelő tájékoztatást a trombóziskockázatról, nem voltak tisztában a veszéllyel, ezért használni kezdték a készítményt és valamilyen trombózissal összefüggő betegséget kaptak. Úgy gondolják, a gyártó cég kommunikációjában bagatellizálta a kockázatot.

A pereskedők között fiatalok és halálesetek is előfordulnak: a 24 éves, eredetileg makkegészséges Erika Langart édesanyja perel, mert lánya 2011-ben tüdőembóliát kapott és életét vesztette. A szintén huszonéves Megan Henry a 2014-es olimpiára edzett, amikor először jelentkezett a légszomja. Kiderült, hogy a tünet hátterében apró, de többszörös tüdőembóliák állnak – neki vérhígító gyógyszerekkel sikerült rendbehozni az egészségét.

A trombózis kockázata akkor a legmagasabb, ha a hormonális fogamzásgátlót használó nő idősebb, túlsúlyos, dohányzik, magas vérnyomása, vagy bármilyen más, a vérrögképződést elősegítő betegsége van.

Erika és Megan esete arra figyelmeztet, hogy a vékony, sportos, egyébként egésszéges fiatal nők sem 100 százalékban védettek a trombózis ellen. Erika édesanyja és Megan szerint félrevezették őket: ha tudtak volna a megnövekedett trombóziskockázatról, arról, hogy ez egészséges, fiatal, sportoló, nemdohányzó nők esetén is fennáll, valamint hogy halállal vagy maradandó egészségkárosodással is járhat, akkor nem használták volna ezt a szert.

Mi a helyzet itthon?

Míg az USÁ-ban a pereskedőket érzésük szerint félrevezették, a tájékoztatás országonként változó. Megnéztük, Magyarországon mit tartalmaz a NuvaRing alkalmazási előirata: ez az orvosoknak szóló tájékoztató, a betegtájékoztatónál valamivel részletesebb leírás, amely minden gyógyszer esetén laikusok számára is letölthető az Országos Gyógyszerészeti Intézet honlapjáról.

msd igy vedekeznek a magyar nok grafika1 20130926
MSD Pharma Hungary

A dokumentum több mint egy oldalt szentel a trombóziskockázat kérdésének, ebben elmagyarázzák, hogy bármilyen kombinált hormonális fogamzásgátló magában hordozza a vérrög kialakulásának kockázatát, amely a hasonló fogamzásgátlók esetén évente 100000 nőből 20-40 esetet jelent (a semmit sem szedőknél 100000 nőből évi 5-10 kap trombózist, míg például a terhesség, amely szintén növeli a trombózis kockázatát, évi 60/100 000 esettel jár – ez mondjuk érdekes, vajon miért tartották fontosnak megemlíteni?).

Hosszan sorolja azokat a betegségeket és állapotokat (magas vérnyomás, szívritmuszavarok, elhízás, dohányzás stb.), amelyek jelenléte még jobban növeli a fenti kockázatot, ezért ezek fennállása esetén a pácienssel egyeztetve komolyan mérlegelni kell a szer előnyeit és hátrányait.

De én nem vagyok orvos

Természetesen nem mindenki olvasgatja gyógyszerek alkalmazási előiratát, ezért elolvastuk a NuvaRing betegtájékoztatóját is, amely a gyógyszer dobozában is megtalálható. Ebben az alábbiak szerepelnek: „Egy vénában lévő vérrög (vénás trombózis) el tudja zárni a vénát. Ez a láb vénáiban, a tüdőben (tüdőembólia) vagy más szervekben fordulhat elő. Bármilyen kombinált hormonális fogamzásgátló használata, így a NuvaRingé is növeli a nőknél az ilyen vérrögök kialakulásának kockázatát az olyan nőkhöz képest, akik nem szednek semmilyen kombinált hormonális fogamzásgátlót. Ez nem olyan nagy kockázat, mint a vérrög terhesség alatti kialakulásának veszélye. Még nincsenek arra vonatkozó adatok, hogy a fogamzásgátló tablettákhoz képest a NuvaRing hogyan befolyásolja a vérrög kialakulásának a kockázatát.”

A fenti, talán nehezen értelmezhető szöveget követően a tájékoztató felsorolja azokat az állapotokat, amelyek a kockázatot még tovább növelik: „Ha Ön egy kombinált hormonális fogamzásgátlót alkalmaz, a vénában a vérrög kialakulásának kockázata tovább nő az alábbi esetekben: minél idősebb Ön; ha az Ön közeli vérrokonának fiatal korában vérrög volt a lábában, a tüdejében vagy más szervében; ha Ön túlsúlyos; ha Önnek műtéti beavatkozásra van szüksége, vagy amennyiben Ön sérülés, illetve betegség miatt hosszabb ideig ágyhoz van kötve, illetve gipszben van a lába; ha Ön dohányzik; ha Ön túlsúlyos; ha Önnek magas a vérnyomása; ha közeli vérrokonának fiatal korában szívrohama vagy szélütése (sztrók) volt; ha az Ön szervezetében magas a vérzsírszint (koleszterin vagy triglicerid); ha Ön cukorbeteg; ha Önnek migrénje van; ha Önnek szívbetegsége van (szívbillentyű-betegség, szívritmuszavar).”

A tájékoztató igen helyesen a dohányzásról való leszokást javasolja. Nem tér ki arra, mi a teendő a többi esetben, hanem azt javasolja, hogy bármelyik kockázati tényező fennállása vagy fellépte esetén beszéljünk az orvosunkkal, aki lehet, hogy leállítja a NuvaRing használatát és más módszert javasol helyette.

A betegtájékoztató a vérrög kialakulásának lehetséges tüneteit is felsorolja: ekkor el kell távolítanunk a gyűrűt és azonnal orvoshoz fordulni. Figyelmeztetnek, hogy „egy vérrög kialakulását követően a gyógyulás nem mindig teljes. Nagyon ritkán előfordulhat súlyos maradandó károsodás vagy a vérrög akár halált is okozhat.”

Kérdezze meg kezelőorvosát

A gyógyszerek betegtájékoztatója persze nem személyre szóló, ezért fontos, hogy mielőtt fogamzásgátló készítményt választunk, alaposan beszéljük át a kérdést egy szakorvossal, akiben bízunk és akinek van ideje a feltett kérdésekre válaszolni. Egészségi állapotunkat figyelembe véve ő tudja kiválasztani a számunkra legmegfelelőbbet a rendelkezédre álló tabletták és egyéb hormonkészítmények közül, de az is előfordulhat, hogy a hormonális fogamzásgátlás helyett másik módszert javasol.

Különösen fontos a kezelőorvossal történő részletes konzultáció, amennyiben ismert fokozott véralvadási készség, májbetegség áll fenn valakinél, vagy a családban többször is előfordult trombózis, embólia, hormonfüggő daganat, illetve ha idősebb, dohányzó nőről van szó, de akkor is szükséges, ha nincsenek ilyen kockázati tényezők.

Az orvosok általában, így a nőgyógyászok is elég különbözőek abban a tekintetben, hogy mennyire részletesen magyaráznak a páciensnek, ezért fontos, hogy orvosunkban megbízzunk, valamint ha kérdéseink vannak, tegyük fel azokat, akár többször is, amíg választ nem kapunk rájuk.

És hogy néz ki ez a gyakorlatban?

Néhányan a Porontyos szerzők közül is megkérdezték a saját orvosunkat, javasolná-e számukra a Nuvaring használatát, mit gondol a kockázatokról? A kérdést magánemberként tették fel, arra voltunk kíváncsiak, mit mond az egyszeri orvos az egyszeri betegnek.

2488562
Sandy Huffaker

Orvos1-Porontyos anya1

Megkérdeztem a nőgyógyászomat, mit gondol a hüvelygyűrűről. Mivel pontosan tudja, hogy (hagyományos, nem hormonos) spirálom van, - ő tette fel -, a válasza az volt, hogy ha valamiért nem bírnám a spirál használatát, a hüvelygyűrű a gyógyszernek lehet alternatívája, nagyjából ugyanazt tudja, de nem kell vele minden nap foglalkozni, csak havonta kétszer, egyszer amikor beteszem, egyszer amikor kiveszem. A kockázatok szerinte nem jelentősek, ő nem ellenezné ezt a módszert, annak ellenére, hogy 35 fölött vagyok, és napi néhány szálnyit dohányzom.

Orvos2-Porontyos anya2

Az enyém azt mondta, ő inkább kifejezetten májbetegeknek ajánlja a gyűrűt, például Wilson-kórban (az egy veleszületett enzim-elégtelenség) nagyon jó, mert kíméli a májat, számomra nem látja különösebb előnyét. A spirál szerinte kényelmesebb, mert nem kell nekem pakolgatni havonta, a gyűrűt megfelelően kell tárolni, pl. nyáron vigyázni, hogy 30 C felett hűtőbe tedd, szóval nem akar lebeszélni, ha szeretném, ad, de szerinte kicsit macerás. A trombóziskockázatról azt mondta, hogy mint minden hormonális fogamzásgátló, így ez is megemeli a trombózis kockázatát, arról, hogy konkrétan a gyűrű veszélyesebb-e ebből a szempontból mint a tabletta, szerinte még nincs igazán elég adat.

Még azt is mondta, hogy ja, ha nem voltam leszűretve eddig Leiden-mutációra, akkor esetleg szűressem le magam (magánlaborokban párezer forint), mert az egy veleszületett trombóziskockázattal járó genetikai hajlam, de viszonylag gyakori és tünetmentes, és úgy van, hogy a normál, semmit sem szedő, nem Leiden-mutációs nőkhöz képest ha tablettát szedsz (vagy más hormonális fogamzásgátlót), de nem vagy Leiden-es, akkor 4x-es a trombózis kockázata, ha tablettát szedsz és hordozod ezt a gént, akkor 35-szörös. Azt mondta, nincs benne a protokollban a Leiden-mutáció szűrése hormonális fogamzásgátlás előtt, de szerinte a fenti számok tükrében nem hülyeség megnézetni.

Orvos3-Porontyos anya3

Nekem kifejezette ezt ajánlotta, mikor kérdeztem tőle, hogy milyen opciók vannak, és kábé annyit mondott róla, amit te is leírtál [az emailben, amiben arra kértem a szerzőket, hogy kérdezzenek rá a módszerre az orvosuknál. a szerk]: havonta egyszer kell feltenni és a májat kikerülve hat, és hogy nagyon kényelmes, és ez a legjobb fogamzásgátló manapság.

Oszd meg másokkal is!
Mustra